Vágólapra másolva!
Távozik a Barcelona akadémiájától Tajti Mátyás. Tagadja, hogy elküldték, a Facebookon azt írja, magától megy el, mert nem akar tovább az U19-es csapatban játszani.

Távoznia kell a Barcelona akadémiájáról Tajti Mátyásnak – írja a magyar FourFourTwo egy barcelonai sportújságíró, Gerard Romero tweetjére hivatkozva. Eszerint a Juvenil A nevű korosztály jelenlegi keretéből csapatrészenként egy játékos nem szerepel a Barcában a következő idénytől, és a középpályáról Tajti lenne az.

Tajti Mátyás a Facebookon úgy reagált a cikkre, nem igaz, hogy elküldenék. "Nem szerettem volna tovább az U19-ben játszani, ezért úgy döntöttem, hogy itt az ideje a távozásnak és új kihívásokat keresni.

Így már nem vagyok a Barcelona játékosa, de egy pillanatig sem bánom, hogy 2 évvel ezelőtt oda igazoltam."

Azt is írja, hogy "sok csapattól jött megkeresés", volt olyan egyesület is, amely egyből a felnőtt csapatnak szerette volna vinni, de egyelőre nem árulja el, hová tart.

Az U19-es válogatott Tajti 2014-ben került a La Masiára, nemrég többek közt éppen arról adott interjút, hogy milyen borzasztó éles a harc a Barcánál már az utánpótlásban is a csapatba kerülésért.

Tajti Mátyás a Barca Juvenil A mezében Forrás: Facebook/Tajti Matyi

A Puskás Akadémia egykori növendékének ebben a szezonban is voltak szép megmozdulásai, de viszonylag keveset játszott. A csütörtöki Facebook-posztban is elismeri, hogy nehéz év áll mögötte: "nem úgy jött ki a lépés, ahogy szerettem volna, ami nem is akkora baj, mert rengeteget tudtam az egészből tanulni és mentálisan megerősödtem."

A fent említett interjúban azt mondta, haza csak levezetni jönne.