Dübörög a stadionprojekt a teljes NB I-ben

Miskolc, 2014. szeptember 18. A diósgyőri stadion látványterve, amelyet a Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft. adott közre 2014. szeptember 18-án. A tervezett létesítmény 15 ezer fős, UEFA 4 kategóriájú stadion lesz, amelynek megvalósításához a magyar állam 4,5 milliárd forinttal járul hozzá. MTI Fotó
Vágólapra másolva!
A stadionfejlesztési programnak köszönhetően a profi klubok többsége rövid időn belül új, vagy felújított stadionban fogadhatja ellenfeleit. A jelenlegi, átmeneti idényben azonban még több csapat is albérletben játssza hazai mérkőzéseit, vagy azok egy részét - adta hírül az MLSZ a honlapján.

Az első fordulókban négy csapat fogadja albérletben aktuális ellenfelét, a Videoton a felcsúti Pancho Arénában, az MTK Dunaújvárosban, a Haladás Sopronban, az Újpest pedig a Vasas Fáy utcai pályáján, az Illovszky Rudolf Stadionban játssza hazai meccseit.

A DVTK az első fordulókban még Diósgyőrben szerepel majd, de mihelyst elkezdődik a jelenlegi létesítmény bontása, a csapat átköltözik a megyei rivális stadionjába, Mezőkövesdre. A Vasas sem végig a Fáy utcában rendezi meg hazai összecsapásait az idény során, a Szusza Ferenc Stadion felújítását követően megkezdődik az Illovszky-stadion rekonstrukciója, ennek megkezdésekor átmenetileg az angyalföldiek is elköltöznek otthonról.

A diósgyőri stadion látványterve Forrás: MTI/-------------------

A paksi stadion átépítése nem érinti a csapat szereplését, a Tolna megyei csapat a hamarosan kezdődő munkálatok alatt is a Fehérvári úti létesítményben játssza hazai összecsapásait. A pálya gyepszőnyegét már kicserélték, vagyis jó minőségű, fűtött pályán kezdi meg szereplését Csertői Aurél együttese. A Budapest Honvéd pályája, a Bozsik-stadion is átépítés előtt áll, de az idénykezdetet ez a projekt nem érinti, a kispestieknek az őszi szezon során nem kell ideiglenes otthont keresniük.

Gyirmóton és Mezőkövesden már az előző idényben elkészült a stadion felújítása, így a két újonc kiváló körülmények között játszhatja le hazai mérkőzéseit.