Vágólapra másolva!
Hiába a bajnoki cím és a BL-indulás, úgy tűnik, a Leicester mégsem tudja megtartani legfontosabb játékosait.

Jamie Vardy még visszaverte az Arsenal ostromát, és maradt a klubnál, amely híressé tette őt, és amely bajnoki címet köszönhet a góljainak, most azonban nagyon úgy tűnik, hogy két főszereplő is lelép Claudio Ranieri világszerte megkedvelt bajnokcsapatából.

Szombaton hivatalossá vált, amit az angol lapok már tényként kezeltek, hogy a francia védekező középpályás, N'Golo Kanté öt évre 30 millió fontért a Chelsea-hez szerződik. Kanté elképesztően hatékony játékot mutatott be a középpályán,

az előző két idényben összesen 353 szerelése és 266 labdaszerzése volt,

ez a legtöbb az öt európai topligában.

A 25 éves Kanté a francia válogatottal az Eb-n is szerepelt, de sárga lapjai miatt Izland ellen pihenőre kényszerült, és utána már nem tudta visszaszerezni a helyét a kezdőben.

Már nem látjuk így együtt őket a Leicester mezében Forrás: AFP

Az év játékosa lehet a következő

Kanté távozása pedig elindította a lavinát, és Riyad Mahrez lehet a következő,

akinek új szerződést akart adni a Leicester heti 80 ezer fontos fizetéssel,

de ő állítólag új kihívásra vágyik, ezért nem írta alá.

Az algériai középpályás a játékosok szavazata alapján az év legjobbja lett a PL-ben, 21 gólja és 13 gólpassza alapján nem is érdemtelenül. Ranieri ugyan próbálta menteni a menthetőt, és azt nyilatkozta, hogy Mahrez marad, de könnyen lehet, hogy az a bizonyos dominó már eldőlt.