Vágólapra másolva!
Pár napja még a válogatottbeli búcsúmeccsén pityergett a német középpályás, most edzője döntése szomoríthatta el.

José Mourinho, a Manchester United menedzsere nem nevezte Bastian Schweinsteigert a csapat 27 fős Európa Liga-keretébe.

Volt már előjele

A döntés annyiban nem meglepő, hogy Mourinho már az érkezése után jelezte a németnek, hogy nem lesz könnyű dolga, ha be akarja verekedni magát a csapatba, és

Schweinsteiger azóta hol egyedül, hol az U23-as csapattal edzett.

Szomorú napok ezek Forrás: AFP

A 32 éves világbajnok tavaly három évre írt alá a MU-hoz, de első idényében sérülésekkel bajlódott,

a 38 bajnokiból csak 18-on lépett pályára, és egy góllal zárt.

A mostani fejlemény azt mutatja, hogy az idei szezonja sem ígérkezik sokkal sűrűbbnek.