Vágólapra másolva!
Az FC Barcelona vezetőedzője, Luis Enrique igazságtalannak tartja, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a Real Madridot és az Atlético Madridot kizárta két átigazolási időszakból.

"Amikor minket büntettek meg ugyanígy, azt mondtam, hogy a tilalom igazságtalan, és most ugyanezt mondom. Akár tetszik, akár nem, hozzánk hasonlóan nekik is szembe kell nézniük a szankcióval" - nyilatkozta pénteken Luis Enrique. Hozzátette: mindkét csapat már most is rendkívül erős.

A FIFA fellebbviteli bizottsága csütörtökön hagyta jóvá a két madridi klub kizárását két átigazolási időszakból. A szankciót azzal indokolták még január közepén, hogy több 18 év alatti játékos megszerzésekor megsértették a fiatalkorúak szerződtetésére vonatkozó szabályokat.

A Barca mindent megnyert a kitiltás ideje alatt

A büntetés miatt a klubok legközelebb 2018 januárjában regisztrálhatnak új játékosokat. Korábban az FC Barcelonát is ugyanilyen szankcióval sújtották.

- mondta viccesen Luis Enrique, aki arra utalt, hogy a katalánok bajnokok és kupagyőztesek voltak, sőt a Bajnokok Ligáját is megnyerték a 2014/15-ös szezonban, amikor nem igazolhattak.

Luis Enrique Forrás: AFP

Zinedine Zidane, a BL-címvédő Real Madrid vezetőedzője abszurdnak nevezte a FIFA döntését. Hozzátette:

különösen mérges, mert a fiai közül kettőt is érint a büntetés,

ugyanis nem játszhatnak a klub ifjúsági csapatában. "Ők itt születtek, itt éltek egész eddigi életük során, ezért is abszurd, hogy most nem focizhatnak. Ez nagyon zavar engem, és nem értem, mi folyik itt. Remélem, lehet megoldást találni" - dühöngött.

A francia tréner leszögezte, hogy a tilalom nem rontja a felnőtt csapat esélyeit a Bajnokok Ligájában és a spanyol bajnokságban. "Elégedett vagyok a jelenlegi együttesünkkel, megfelelően mély a keretünk, hiszen 24 játékos áll a rendelkezésemre. Nem lesz probléma, ha együtt marad ez a csapat két vagy három évig" - mondta.