Vágólapra másolva!
Utolsóként Jackie Sewell is elhunyt az 1953. november 25-én rendezett legendás Anglia–Magyarország labdarúgó-mérkőzés játékosai közül hétfőn. A BBC beszámolója szerint az egykori csatár 89 éves korában halt meg.

Sewell a Notts County színeiben 193 mérkőzésen 104 gólt szerzett, majd 1951-ben – rekordot jelentő 34 500 fontért – a Sheffield Wednesday csapatába igazolt.

Az angol válogatottban csupán hat alkalommal szerepelt, és három gólt szerzett, az egyiket éppen az évszázad mérkőzésének nevezett találkozón, amelyet a magyarok 6:3-ra megnyertek a londoni Wembley Stadionban.

Az angol válogatott ezen a találkozón kapott ki először hazai pályán nem brit csapattól.

Sewell gólja 1.45-nél:

Sewell a 15. percben, 1-0-s magyar vezetésnél talált a hálóba, később pedig így emlékezett vissza a meccsre: „Az emberek azt hitték, mi fogunk nyerni, de emlékezetes leckét kaptunk azon a napon. Nem játszottunk rosszul, de a magyarok egyszerűen fantasztikusak voltak.

Az akkor pályára lépett 23 futballista közül ő halt meg utolsóként.