Vágólapra másolva!
A Serie A mérkőzéseit közvetítő DigiSport olasz összefoglalójában megszólalt a két hétvégén pályára lépő magyar játékos, Nagy Ádám és Balogh Norbert is. Nagy Ádámot a stadion hangulata, Baloghot az ellenfél tekintélye fogta meg egy kicsit.

A Bologna - keződjében Nagy Ádámmal - roppant értékes döntetlent játszott Milánóban az Interrel, ezzel megszerezte első idegenbeli pontját a szezonban. Nagy egy kicsit megilletődötten kezdett (ahogy elmondta, a stadion hangulata fogta meg), de aztán jól játszott a lecseréléséig.

"A nagy csapatok ellen még én is azt veszem észre magamon, hogy meg vagyok illetődve. A kisebb ellenfelekkel szemben szabadabban játszhatok, beléphetek a támadásokba is, de

- mondta az önkritikus középpályás, aki azért egyáltalán nem játszott rosszul Milánóban.

Nagy Ádám Banegával küzd a labdáért Forrás: AFP

Nagy elmondta, remekül érzi magát Bolognában, sokat segítik egymást a játékosok. Középpályás társaival különösen jó a viszonya, a pályán és azon kívül is jól megértik egymást. "Van még mit javítani a játékunkon, de az alapokat letettük, és ez biztató."

A Bologna a 8. helyen áll, de ugyanannyi pontja van, mint a 4. helyezett Romának. Nagy Ádámék a hétvégén a megtorpanó Genoát fogadják.

Balogh: Úristen, hova jutottam!

Balogh Norbert kezdőként futhatott ki a pályára a Juventustól 1-0-ra kikapó Palermóban. "Az volt a feladatom, hogy próbáljam egy az egyben megverni a Juventus védőit. A szünetben megdicsért az edző, azt mondta, jól dolgoztam, aztán a második félidőre elfáradtam, ezért cserélt le" – mondta Balogh a Serie A-összefoglalóban.

"Óriási élmény volt a mérkőzés. Lementem a játékoskijáróban, és ott állt melletem Dani Alves és Bonucci. Felfoghatatlan érzés volt,

hogy ilyen játékosokkal együtt léphetek pályára."

Balogh Norbert Mario Leminával duettezik Forrás: AFP

"Két évvel ezelőtt még csak a tévében nézhettem ezeket a sztárokat. Most jöttem rá, hova jutottam el, hogy ilyen futballistákkal játszhattam együtt" – tette hozzá Balogh, aki örült neki, hogy "végre tudtam mutatni valamit abból, amit a Debrecenben játszottam".

A Palermo a legjobb kieső helyen áll, de játékban sokat lépett előre. A szicíliai csapat a következő fordulóban a Sampdoria otthonában lép pályára.