Vágólapra másolva!
Nyolc olyan menedzser is elfogadott kenőpénzt a játékosok eladása és vásárlása során, aki most is a Premier League-ben dolgozik, vagy korábban az angol első osztályban menedzserkedett, de két másodosztályú edzőről is lerántják a leplet.

A Telegraph a Sam Allardyce (azóta lemondott) angol szövetségi kapitányt lebuktató anyaga után újabb rejtett kamerás felvételeket mutatott be, az újságírók távol-keleti üzletembereknek adták ki magukat, akik játékosokba szeretnének befektetni.

Többek között Pino Pagliara olasz ügynökkel beszéltek, akit öt évre eltiltottak minden nemű sporttevékenységtől, miután 2005-ben bebizonyosodott, hogy bundázott.

Kis kávét kérek

Egy manchesteri olasz étteremben, a San Carlóban találkoztak, Pagliara elmondta, hogy egy ismert menedzser úgy fogalmazott, hogy "egy kis kávét" szeretne kérni egy-egy játékos átigazolási összegéből.

Pino Pagliara sem tudta, hogy filmezik Forrás: Telegraph

"Persze, intéztem a kávédat is, nyugtattam meg.

– mondta a felvételen Pagliara.

Ő és másik két ügynök felsorolta a menedzsereket, akiknek kenőpénzt adtak, nyolc olyan szakember volt, aki a Premier League-ben dolgozott, vagy dolgozik most is, közülük ötnek maguk az ügynökök adták oda a pénzt, de volt, akiknek svájci bankszámlát intéztek.

Az asztal alatt dől el minden

Egy másik PL-menedzserről Pagliara azt állította, hogy három játékosának is kiharcolt heti 12 ezer fontos fizetést, cserébe a három focistának minden hónapban havi 4 ezer fontot le kellett neki adnia.

"Mindenki tudja, hogy a fociban az asztal alatt zajlanak a fontos történések" – mondta Pagliara.

A Telegraph megkereste mind a nyolc menedzsert, akiket az ügynökök említettek, öten tagadták a vádakat, hárman nem reagáltak.