Vágólapra másolva!
Lázadoznak a Liverpool-drukkerek, miután kiderült, hogy a hétfőn esedékes, Manchester United elleni rangadón Anthony Taylort nevezték ki játékvezetőnek.

Hogy ez miért probléma? A 37 éves spori ugyanis Wythenshawe-ben, Manchester egyik kerületében született, és jelenleg Altrinchamben él –

nagyjából 10 kilométerre az Old Traffordtól.

A Liverpool-szurkolók attól félnek, hogy Taylor a Manchesterhez húz majd, ahogy korábban a város másik csapatának, az Evertonnak a drukkerei is kikeltek a bíróküldés ellen, amikor tavasszal az FA-kupa-elődöntőben is Taylor fújta a sípot a MU ellen.

A bírókat minden idény előtt átvilágítják, és nyilatkozniuk kell arról, hogy melyik csapatnak szurkolnak.

Taylor az Altrinchamet jelölte meg,

amely csak az amatőrbajnokságban szerepel, de mindez nem hatotta meg a Liverpool-fanatikusokat, akik a Twitteren különböző formában jelezték, nagyon nincsenek kibékülve a döntéssel.

Van, aki csak egy olyan képet tett ki, ahol Paul Pogba, a MU középpályása simogatja Taylor fejét,

más pedig korábbi Liverpool-meccsek vitatott jeleneteit rakta ki, ahol Taylor a csapatukat sújtotta az ítéletével.

A bíróküldésért felelős szervezet korábbi elnöke, Keith Hackett azt nyilatkozta, hogy

a lakhely nem kizáró tényező,

vagyis Taylor ezután is közreműködhet a két manchesteri csapat, a United és a City mérkőzésein.