Társoldalunk:

Nem játszik a válogatottban a legjobb formában lévő magyar légiós

2016.10.21. 07:02

A WhoScored statisztikai adatbázisát felhasználva mérlegre tettük az európai topligákban szereplő magyar labdarúgók 2016–2017-es szezon bajnoki mérkőzésein nyújtott teljesítményét. Nyolcan vannak, és nem biztos, hogy elsőre eltalálná, ki az eddigi legjobb.

Hagyományosan öt nyugat-európai bajnokságot számolunk a topligák közé: az angolt, a franciát, a németet, az olaszt és a spanyolt. Ebből jelenleg háromban szerepel magyar futballista, a Bundesligában öt, a Serie A-ban három, a Ligue 1-ben egy. Vegyük sorra, milyen teljesítményt nyújtottak az idény első két hónapjában klubcsapatukban. A nyolcadikkal kezdjük, cikkünk végén megtudhatja, ki a legjobb formában lévő magyar légiós. 

Balogh Norbert (Palermo): 6,09-es osztályzat

Csapata szereplése: nyolc olasz bajnoki fordulót követően a Palermo csupán a tabella 18. helyén szerénykedik egyetlen győzelemmel és három döntetlennel. A keret nem túl erős, edzők jönnek-mennek, így a csapatnak és a játékosoknak sem könnyű hétről hétre a legjobbat nyújtani.

A DVSC korábbi támadója (a képen Bonuccival) a Juventus ellen a kezdőcsapatban találta magátForrás: AFP/Tiziana Fabi

Játéklehetőség: Balogh eddig négy Serie A-mérkőzésen jutott szerephez az idényben, kétszer kezdőként (mindkétszer lecserélték), kétszer pedig a hajrára beküldött csereként, összesen kétmeccsnyi időt sem, 136 percet töltött a pályán.

Erősség/gyengeség: a 20 éves, 197 cm magas támadó gólt még nem szerzett, de a kapura sem jelentett sok veszélyt, igaz, ez szinte a teljes Palermóra elmondható: a csapat öt góljánál csak az Empoli szerzett kevesebbet (2), viszont az ötödik legtöbbet kapta.

Ha a legalább 100 percet pályán töltő Palermo-játékosokat nézzük,  csak egy játékos, a szerb Slobodan Rajkovics rendelkezik gyengébb osztályzattal Balogh Norbertnél a WhoScored értékelése alapján.

Legjobb meccs: a Juventus elleni bajnokin kezdőként lépett pályára (60 percet kapott), és annak ellenére, hogy nem szerezett gólt, játékában akadtak biztató jelek, párharcokat, fejpárbajokat nyert, a védekezést hatékonyan segítette.

Sallai Roland (Palermo): 6,22-es osztályzat

Sallait már a válogatottnál is számításba vették Andreas MöllerékForrás: AFP/Johann Groder

Csapata szereplése: a fentiek ismeretében talán nem meglepő, hogy a Palermónál egyelőre csak kölcsönben szereplő Sallai Roland a következő a listán.

Játéklehetőség: Sallai nyáron került Olaszországba, eddig picivel többet játszott (186 játékperc, 4 mérkőzésen) és valamivel jobb az értékelése, mint Baloghé, de az átütő mérkőzés(ek)re még neki is várnia kell.

Sallai 81,9 %-os passzpontossága egyébként nem egy rossz adat,  valamint honfitársával ellentétben lövése (meccsenként: 0,8) és kulcspassza (meccsenként: 0,5) is akad.

Erősség/gyengeség: Jó helyen van nála a labda, remekül lát a pályán, kreatívan hozza helyzetbe a társakat, viszont a Serie A mezőnyéhez fizikálisan erősödnie kell.

Legjobb meccs: a Crotone elleni 1–1 alkalmával kezdőként csak 45 percet kapott, de ezen a mérkőzésen nyújtotta a legjobb teljesítményt.

Maurizio Zamparini, a Palermo elnöke bízik a klub magyar játékosaiban, több alkalommal is úgy nyilatkozott, hogy szerinte fényes jövő előtt állnak, Balogh Norbertet egyenesen Edinson Cavanihoz, a klub korábbi és a PSG jelenlegi csatárához hasonlította. 

Kleinheisler László (Darmstadt, kölcsönben a Werdertől): 6,26-os osztályzat

Csapata szereplése: új mezben kezdte meg a Bundesliga 2016–2017-es idényét Kleinheisler László, akit a Werder Bremen adott kölcsön a szintén élvonalbeli Darmstadtnak, amely 7 forduló után a legrosszabb nem kiesést jelentő, azaz a 16. helyen áll.

Játéklehetőség: Kleinheisler élvezi a bizalmat, hétből csak egy bajnokin nem lépett pályára, ötször kezdő volt, mérkőzésenként átlagosan 66 percet kap. A válogatottban mutatott formáját egyelőre nem tudta átmenteni klubjába, csapatából sem felfelé, sem lefelé nem lóg ki a teljesítményével.

Kleinheisler ebben az idényben új csapatban bizonyíthatForrás: AFP/Norbert Schmidt

Erősség/gyengeség: a támadások szűrésében a legjobb, a befejezések hatékonyságán viszont erősítenie kell.  Az önbizalmával nincs gond, mérkőzésenként átlagban 1,2 lövést jegyez,  nála csak Antonio Colak próbálkozott többször (2,2) a csapatból. 70 százalékos passzpontosságával a hetedik a teljes keretet tekintve, viszont az elvesztett labdák tekintetében dobogós, mérkőzésenként 1,7-tel a második helyen áll.

Legjobb meccs: a Darmstadt eddigi egyetlen győzelme a második fordulóban jött el, Kleinheisler azon a mérkőzésen jegyzi eddigi egyetlen gólpasszát, amely a győzelmet jelentő gólt készítette elő. A mögöttünk hagyott hétvégén már a gólhoz is nagyon közel járt, de a léc közbeszólt, a Mainz pedig 2–1-re nyerni tudott.


A Darmstadt teljes kerete eddig két gólpasszt számlál, ebből az egyik a klub magyarjának nevéhez fűződik.

Lang Ádám (Dijon): 6,48-as osztályzat

Csapata szereplése: már most tisztán látszik, hogy a Dijon célja kizárólag a bennmaradás kiharcolása lehet ebben a szezonban, de a Ligue 1 tabelláján jelenleg 17. helyen álló újonctól nem is lenne jogos többet elvárni.

Játéklehetőség: rémálomba illően, egy öngóllal indult Lang Ádám franciaországi karrierje a PSG elleni debütáló mérkőzésén, de nem zuhant össze, bemutatkozása óta csapata összes bajnokiján kilencven percet a pályán volt.

Erősség/gyengeség: a 23 esztendős hátvéd a felszabadítások tekintetében már most kiemelkedik csapatából, a magyar válogatott védő mérkőzésenként 6,5 alkalommal tisztáz, ebben a mutatóban övé a legjobb teljesítmény a csapatban.

Lang a Ligue 1-ben szupersztárok ellen bizonyíthat, a képen Di Maríával fut versenytForrás: AFP/Miguel Medina

Legjobb meccs: a Rennes ellen 3–0-ra megnyert francia bajnokin hiba nélkül futballozott a védelem közepén, a legutóbbi Saint-Étienne ellen 1–1-re végződő mérkőzés után pedig a francia RMC Sport beválasztotta a forduló álomcsapatába. 

A lap szerint egyértelműen erősödött a Dijon védelme a magyar játékos érkezése óta. 

Szalai Ádám (Hoffenheim): 6,48-as osztályzat

Csapata szereplése: a Hoffenheim eddig remekel a Bundesligában, hét forduló után veretlenül a hatodik helyen áll. Szalainak nincs könnyű dolga, keményen meg kell küzdenie a játékpercekért, hiszen több támadó is előnyt élvez vele szemben a keretben.

Szalai közel két év szünet után ünnepelhetett ismét gólt a BundesligábanForrás: AFP/Daniel Roland

Játéklehetőség: a magyar válogatottban Svájc ellen kétszer, Lettország ellen egyszer eredményes Szalai klubjában nem élvezi a bizalmat, klasszikus csereember, három bajnokin összesen egy órát sem töltött a pályán.

Erősség/gyengeség: a felpasszolt labdák megtartása és azok megjátszása klubjában sem tartozik Szalai Ádám erősségei közé, valamint a helyzetkihasználás sem. Az összjátékba viszont rendre jól száll be.

Legjobb meccs: a Mainz ellen őrült mérkőzésen ikszelt a Hoffenheim, 1–4-ről jött vissza, az egyenlítő gólt a 64. percben pályára lépő Szalai Ádám szerezte a 84. percben – egy nagyon hosszú, majdnem kétéves gólcsendet megtörve.

Gulácsi Péter (RB Leipzig): 6,71-es osztályzat

Gulácsi alapembere a szárnyaló LipcsénekForrás: AFP/Patrik Stollarz

Csapata szereplése: a Bundesliga-szezon egyik szenzációja az újonc Rasen Ballsport Leipzig, amely a hétvégén pont Dárdai Pál Hertháját megelőzve lépett fel a dobogó legalsó fokára. A csapat kapusa az a Gulácsi Péter, aki hosszú távon is Király Gábor örököse lehet a magyar válogatottban.

A Lipcse védekezése eddig kiemelkedő, a csapat öt kapott gólja a második legkevesebb a mezőnyben, csak a Bayern és a Köln áll 4-4 kapott találattal.

Játéklehetőség: a Lipcsében Gulácsi azon három futballista egyike, aki mind a hét bajnoki mérkőzésen az első perctől az utolsóig a pályán volt.

Erősség/gyengeség: amellett, hogy eddig eredményesen őrzi a kaput, lábbal is erős, hosszú labdáit a WhoScored is kiemeli (a reflexei mellett). A lábbal magabiztos kapus Bernd Storck szövetségi kapitány értékrendjében is előkelő helyen szerepel.

Legjobb meccs: a Dortmund, illetve a Wolfsburg elleni értékes győzelmek alkalmával egyaránt lehúzta a rolót (mindkét bajnokit 1–0-ra nyerte a Leipzig), utóbbi mérkőzésen csapata egyik kiemelkedő tagja volt.

(Kalmár Zsolt szintén az RB Leipzig labdarúgója, de a középpályásnak egyelőre nincs bajnoki mérkőzése a 2016–2017-es szezonban.)

Nagy Ádám (Bologna): 6,72-es osztályzat

Csapata szereplése: eddig jó választásnak tűnik a Bologna Nagy Ádám számára. A jelek szerint kiesési gondjaik nem lesznek, a jelenlegi 12. helyezésénél még talán több is van a keretben, de a nemzetközi kupaszereplésért sem lesznek harcban. A Ferencvárost az Eb után elhagyó középpályás élvezi a vezetőedző, Roberto Donadoni bizalmát, és mindent kihozhat magából az előttünk álló idényben.

A magyar tehetség üldözi a lengyelt: Nagy Ádám (neonzöldben) és Piotr Zielinski a Napoli-Bologna meccsenForrás: AFP/Carlo Hermann

Játéklehetőség: Nagy 8-ból 8 bajnokin lépett pályára a Serie A-ban, ebből hétszer a kezdőcsapatban kapott helyet – ez egyértelmű jelzés mesterétől.

Erősség/gyengeség: védekező középpályásként eddig jobb teljesítményt nyújtott, mint amikor támadóbb felfogásban kellett bizonyítania. Átlagban 84,9 százalékos a sikeres passzainak az aránya, ebben a mutatóban a hetedik legjobb a csapatban, a szereléseket tekintve a hatodik (meccsenként 1,9). A Napoli ellen jegyzett egy gólpasszt, az első góljára még várni kell, de ez aligha negatívum. A beilleszkedése szintén jól halad.

Legjobb meccs: hétvégén a 97. percben úszott el a Bologna bravúros győzelme a Lazio otthonában, Nagy eddig ezen a találkozón nyújtotta a legjobb teljesítményét. Uralta a középpályát, nyolc szerelési kísérletéből hat sikeres, 46 passzából 40 pedig pontos volt, emellett jegyzett egy kulcspasszt is.

Huszti Szabolcs (Frankfurt): 6,89-es osztályzat

Csapata szereplése: az Eintracht az elvárásokat felülmúlva kezdte a szezont, úgy áll a nyolcadik helyen, hogy nem kimondottan könnyű a sorsolása. A Leverkusen és a Schalke legyőzése, valamint a Bayern elleni döntetlen bravúr kategória.

Játéklehetőség: Huszti egyértelmű alapember, minden bajnokin kezdő volt. Már 33 éves, így érthető, hogy nem bír minden találkozón kilencven percet játszani.

Huszti emlékezetes meccset játszott a Bayern ellen, nem előszörForrás: AFP/Daniel Roland

Erősség/gyengeség: Huszti legfőbb erényei nem változtak, a szabadrúgások, beadások, a játék szervezése, a társak kiszolgálása és a kulcspasszok kiosztása a jelenlegi idényben is, míg forrófejűségéért időnként a csapata fizet.

Legjobb meccs: ha pusztán a számokat nézzük, akkor az Ingolstadt 2–0-s legyőzésekor nyújtotta a legjobb teljesítményét (7,94), a Bayern München elleni hétvégi bajnokin azonban megszerezte első idénybeli gólját, a 63. percben viszont kiállították. Németországi karrierje során harmadszor fordult elő, hogy ugyanazon mérkőzésen betalált, és piros lapot is kapott.

MAGYAR LÉGIÓSOK TELJESÍTMÉNYE A TOPLIGÁKBAN (2016-2017)
NÉV KLUB LIGA MÉRKŐZÉSEK SZÁMA WHOSCORED OSZTÁLYZAT
Balogh Norbert Palermo Serie A 4 6,09
Sallai Roland Palermo Serie A 4 6,22
Kleinheisler László Darmstadt Bundesliga 7 6,26
Lang Ádám Dijon Ligue 1 4 6,48
Szalai Ádám Hoffenheim Bundesliga 3 6,48
Gulácsi Péter RB Leipzig Bundesliga 7 6,71
Nagy Ádám Bologna Serie A 8 6,72
Huszti Szabolcs Frankfurt Bundesliga 7 6,89