Vágólapra másolva!
Fordulatos meccsen, némi szerencsével nyert Valenciában a Barcelona: az első gól lesgyanús volt, majd a hazaiak fordítottak. A Barca egyenlített, aztán "időn túli büntetővel" csikarta ki a győzelmet.

Primera División, 9. forduló:
Valencia-Barcelona 2-3 (0-1)
gól: Munir (52.), Rodrigo (56.), illetve Messi (22. és 93.), L. Suárez (62.)

A Barcelona a sérült Piqué és Jordi Alba nélkül állt fel a Valencia otthonában a szombati spanyol rangadón. Ráadásul a 14. percben Iniestát is le kellett cserélni, Rakitic állt a helyére. A horvát aztán nyolc perccel gólpasszt adott Messinek. A hazai védők reklamáltak, mivel Luis Suárez a lesen állt, és zavarta a kapust, olyannyira, hogy át kellett ugrania a labdát.

Fordulás után aztán hasonló helyről egyenlített az exbarcás Munir, aki gyönyörűen, külsővel tekert a bal alsóba. Ez volt az első gólja a Valenciában.

Négy perccel később már a Valencia vezetett, Nani okos indítását Rodrigo vágta be.

A Barca azonban villámgyorsan egyenlített, Diego Alves kapus Rakitic fejesét még bravúrral védte, de a friss aranycipős Luis Suárez beverte a kipattanót.

A nagy pörgés után mindkét csapat óvatosabb lett kicsit, a végjátékban még a Valencia kontrái jelentettek több veszélyt, de az utolsó szó a Barcáé lett: Luis Suárez harcolt ki 11-est tíz másodperccel a ráadás vége előtt, Messi lövésén rajta volt a büntetőölő Diego Alves, de a jobb kapufa tövére helyezett labdát nem érhette el.

Lionel Messi egy hét alatt hat gólt lőtt, miután visszatért a sérüléséből: múlt héten a Depornak talált be, hét közben mesterhármast lőtt a Manchester Citynek a BL-ben, most pedig duplázott.

További eredmények:
Espanyol-Eibar 3-3

Real Sociedad-Alavés 3-0
gól: Xabi Prieto (22.), Willian José (57.), Vela (87.)

Granada-Sporting Gijón 0-0