Vágólapra másolva!
Az Arsenal labdarúgója, Alex Oxlade-Chamberlain kirobbanó formában játszik, és Arséne Wenger vezetőedző szerint hamarosan megszilárdíthatja a helyét a kezdőcsapatban.

A 23 éves angol szélső szerezte csapata mindkét gólját kedden a Reading elleni győztes Ligakupa-mérkőzésen. A lefújás után az észak-londoni csapat mestere méltatta játékosát.

Folytatnia kell a kemény munkát ugyanebben a szellemben, és akkor még többet fog futballozni" - mondta a francia szakember. Hozzátette, hogy játékosa sokat tanulhat Theo Walcott esetéből, akinek szintén idő kellett ahhoz, hogy felépítse magát.

Az egyik gólja a Reading ellen:

"Korábban nem volt elég magabiztos, de az utóbbi időben sokkal élesebb. Amikor hozzá kerül a labda, mindig bízom benne, hogy történni fog valami. Mentálisan erősebb, és sokat javult a befejezésekben" - tette hozzá Wenger, majd ismét párhuzamba állította Walcott-tal. "Ha így folytatja, ő lehet a következő Walcott. Igaz, hogy ugyanaz a posztjuk, de egyszerre is játszhatnak a pálya két szélén."

Az Arsenal a második helyen áll az angol bajnokságban, csupán rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a listavezető Manchester City mögé. Szombaton a londoniak a sereghajtó Sunderland otthonában lépnek pályára.