Társoldalunk:

A Barca bagóért megszerezhette volna Cristiano Ronaldót

2016.12.01. 16:25

A Barcelona egykori elnöke, Joan Laporta az AS-nek elárulta, hogy nekik is felajánlották annak idején Cristiano Ronaldót, akit még olcsóbban is megvehettek volna, mint amennyit a ManUnited fizetett érte.

Laporta 2003-ban azzal a feladattal vette át a Barcelonát, hogy építse újjá a csapatot, amihez nagy lendülettel látott hozzá: leigazolta Ronaldinhót, Rafa Márquezt és Riccardo Quaresmát. A klubot 2010-ig irányító exelnök elmondta, hogy amikor Márquez és Quaresma ügyében tárgyaltak, a két játékos ügynöke felhívta a figyelmüket a Sporting fiatal tehetségére.

"Ronaldo akkor már közel volt ahhoz, hogy Manchesterbe szerződjön, de az ügynöke azt mondta nekünk, kétmillió euróval olcsóbban megkaphatjuk, mint a United, amely végül 19 millió eurót fizetett érte" - mondta az AS-nek Laporta.

Cristiano Ronaldo a Sporting ellenForrás: AFP/Patricia De Melo Moreira

Cristiano Ronaldo végül Manchesterbe igazolt, ahonnan a világ akkor legdrágább játékosaként hozta el jelenlegi csapata, a Real Madrid. Hogy miért akarta Jorge Mendez olcsóbban odaadni a Barcának, és miért nem fogadta el az ajánlatot a klub, arról Laporta sajnos nem beszélt.