Vágólapra másolva!
Az elmúlt évek szavazásait uraló Lionel Messi és Cristiano Ronaldo mellett Antoine Griezmann a harmadik jelölt az év labdarúgója címre. A sportág nemzetközi szövetsége, a FIFA pénteken tette közzé a szűkített listát, amelyre így kizárólag a spanyol bajnokságban szereplő futballista került.

Az elsőségre a legkomolyabb esélye Cristiano Ronaldónak van, abból kiindulva, hogy klubcsapatával, a Real Madriddal Bajnokok Ligáját nyert, a portugál válogatottal pedig Európa-bajnokságot, igaz, a döntő jelentős részében nem lehetett pályán, mert megsérült.

Cristiano Ronaldo? Forrás: AFP/Gerard Julien

Ugyanezekben a finálékban szerepelt Griezmann is, de az Atlético Madriddal és a francia nemzeti együttessel sem sikerült győznie, ugyanakkor mindkét sorozatban nagyszerű teljesítményt nyújtott.

Vagy Antoine Griezmann? Forrás: AFP

Messi idén spanyol bajnok lett a Barcelonával és ezüstérmes a Copa Americán, de az argentin támadónak nem az idei volt a legkiemelkedőbb éve, annak ellenére, hogy továbbra is nagyon eredményesen futballozik.

Vagy Lionel Messi? Forrás: AFP/Jorge Guerrero

Az elmúlt nyolc évben Messi vagy Ronaldo győzött, ebből hét alkalommal ők ketten végeztek az első két helyen.

A FIFA november 4-én 23 fős listát hozott nyilvánosságra, ez szűkült mostanra három játékosra. A szavazáson a válogatottak szövetségi kapitányai, csapatkapitányai, valamint kijelölt újságírók, illetve a szurkolók vehettek részt, a voksok 25-25 százalékban számítottak bele az eredménybe.

A győztest január 9-én a szervezet zürichi gáláján hirdetik ki.

2010-től FIFA-Aranylabda szavazás zajlott, de a nemzetközi szövetség mostantól megint önállóan ítéli oda a díjat, illetve a France Football magazin is külön - mint azelőtt - szervezi az Aranylabda-szavazást.