Négyszáz pontból álló hibalista Újpesten

újpest szurkolók magyar kupa döntő
Budapest, 2016. május 7. Újpesti szurkolók érkeznek az Újpest-Ferencváros labdarúgó Magyar Kupa-döntőre a Groupama Arénába 2016. május 7-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Továbbra sem tudni, mikor térhet vissza a Szusza Ferenc Stadionba az Újpest, akár a szezon végéig is elhúzódhat a mizéria. Közben sorsoltak a Magyar Kupában, a Zalaegerszeg elleni, márciusi visszavágót a lila-fehérek szeretnék már hazai pályán játszani.

"A Szusza a mi otthonunk!" – vág bele a közepébe az épp pénteken 24 éves Windecker József, az Újpest középpályása.

de túl kell élni ezt a korszakot, és muszáj pozitívnak lenni."

Az újpesti sajtóreggelin szintén részt vett Lázok János, aki szerint a stadionmizériát nem használják kifogásként, de a nehéz helyzetnek valamilyen köze biztosan van ahhoz, hogy az Újpest négy-öt fontos pontot elhullajtott már az ősszel. Az sem segítette a fővárosi lila-fehéreket, hogy 2016 nyarán

a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség egy két évvel ezelőtti eset miatt kizárta a klubot az átigazolásokból.

Ezzel kapcsolatban Gyarmati Eszter, az Újpest ügyvezetője elmondta, a nemzetközi Sportdöntőbíróság nem fogadta el a klub fellebbezést, ezért még a soron következő télen sem érkezhet egyetlen új játékos sem a Megyeri útra.

Pillanatkép a szeptemberi Fradi-Újpestről Forrás: MTI/Kovács Tamás

Nagyobb gondot okoz ennél az újpestieknek az, hogy jelenleg nincs otthona a csapatnak, a stadion felújítása lassan és körülményesen halad, miközben rengeteg a hiba.

– mondta az Origónak Gyarmati Eszter. Szerinte nem valószínű, „de érdekes próbaüzem lenne" a március 4-i, Újpest-Ferencváros a felújított Szusza Ferenc Stadionban.

A drukkerek már alig várják, hogy kész legyen a felújított Szusza-stadion Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A péntek reggeli Magyar Kupa-sorsolás is szóba került, hiszen a lebonyolítás értelmében a márciusi, Zalaegerszeg elleni visszavágót is Újpesten rendeznék.

„A szezon végéig szerződésünk van Kecskeméttel, így biztosított a csapat szereplése, ha netán nem sikerülne időben elfoglalni a Szuszát" – jelentette ki Gyarmati.

Újpesti ünnepek

A nehéz helyzetben sem marad el az Újpest hagyományos karácsonyi akciója. A klub Mikulását idén két játékos is elkíséri december 6-án, és ajándékokkal kedveskednek a fiatal szurkolóknak. Ehhez jelentkezni kell a klubnál december 5-én, hétfőn délig. A nyertesek kilétéről sorsolás dönt.

Az Újpest karácsonykor ezúttal egy Bács-Kiskun megyei községben, a majd 1400 lélekszámú Borotán segít a rászorulókon. Jótékonysági gyűjtést szerveznek, várják a szurkolói felajánlásokat, amelyeket a Szusza Ferenc Stadion recepcióján december 13-ig lehet leadni – várnak könyveket, játékokat, ruhákat, élelmiszereket. Az adományokat a klub képviselői a helyszínen, a helyi általános iskola udvarán személyesen adják át.