Vágólapra másolva!
Az Európa-bajnoki ezüstérmes Kevin Kurányit szerződtetné a labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Swietelsky-Haladás.

A klub honlapjának hétfői beszámolójában Tóth Miklós ügyvezető-igazgató megerősítette, hogy a 34 éves, 52-szeres német válogatott csatár leigazolása napirenden van - miután menedzsere korábban beajánlotta a klubhoz -, ugyanakkor részletekbe nem kívánt bocsátkozni.

52-szeres német válogatottal erősíthet a Haladás

Kurányi magyar felmenővel is rendelkezik, a nagyapja, Kurányi Kálmán Budapesten született, később Németországban élt, és az ő fia - Kevin édesapja - vándorolt ki Brazíliába.

A csatár Rio de Janeiróban született, a Bundesligában a Stuttgart, a Schalke és Hoffenheim színeiben 275 mérkőzésen 111 gólt szerzett. Szerepelt a Dinamo Moszkvában is, ahol Dzsudzsák Balázs csapattársa volt.

Kuranyi személyében klasszis csatár érkezhet a magyar bajnokságba Forrás: AFP

A német-brazil-panamai állampolgár Kurányi 2003 és 2008 között 19 gólt jegyzett a német válogatottban, amellyel ezüstérmet nyert a 2008-as Európa-bajnokságon. A csatár nyár óta szabadon igazolható, jelenlegi piaci értéke 750 ezer euró, de az észak-amerikai profiligából (MLS) is van ajánlata.