Vágólapra másolva!
A csaknem húszéves tapasztalattal és kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkező német Jörg Daniel veszi át a hazai futballedzők képzésének vezetését.

A 65 éves szakember a Német Labdarúgó Szövetségtől (DFB) érkezik, és az ünnepek után kezdi meg tevékenységét Magyarországon, amelynek célja, hogy

a hazai szakemberképzés és utánpótlás-nevelés a legmagasabb európai normák szerint működjön.

Az edzőképzés vezetőjének munkáját igazgató-helyettesként Sisa Tibor segíti majd - olvasható a magyar szövetség (MLSZ) honlapján.

Jörg Daniel 1999 és 2004 között az U15-ös és az U17-es korosztály képzéséért volt felelős, emellett a német válogatott kapusedzője volt, 2004 óta pedig a német szövetség tehetségkutató és -gondozó programjának vezetőjeként, illetve a kapusedzőképzés felelőseként dolgozott.

Jörg Daniel az ünnepek után kezdi meg a munkát Magyarországon Forrás: mlsz.hu

"Bár a német szövetségnél több évtizedes tapasztalatot szereztem, első és legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy Magyarországra érkezve megismerjem a környezetet, a jelenleg működő rendszert és annak szereplőit, hogy aztán én is ismertessem az elképzeléseim, és közösen jelöljük ki a fejlődés irányát. Egy dolog biztos:

- mondta Daniel, majd hozzátette, hisz abban, hogy

a két ország szakemberei sokat tanulhatnak egymástól, sőt, más sportágak szereplőitől is.

Az MLSZ honlapja emlékeztetett arra, hogy a szövetség elnöksége 2011 augusztusában fogadta el a 2020-ig szóló, 10 éves stratégiát, amely a hazai labdarúgás teljes megújítását célozza.

"Az elmúlt öt évben több mint 800 pályát épített és 1800 pályát újított fel az MLSZ, az OTP Bank Bozsik-programban pedig mára több mint kétszázezer gyerek focizik. 2016-ban a szakemberképzés területén 8 továbbképzésen mintegy 4600 résztvevő bővíthette tudását, emellett a Grassroots és az amatőrfutball területén 660 fő, az UEFA A-B, a kapusedzői- és az erőnléti edzőképzésben pedig 139 fő vett részt oktatáson, tanfolyami képzésben pedig további 1200 szakember részesült" - áll az összegzésben.