Mourinho felépítené a rémálmok színházát

Manchester, 2017. január 7. Anthony Martial, a Manchester United játékosa (j2) ünnepel csapattársaival, miután gólt szerzett a Reading ellen az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság 2017. január 7-i mérkőzésén a manchesteri Old Trafford stadionban. (MTI/AP/Rui Vieira)
Vágólapra másolva!
A 198. egymás elleni mérkőzésére készül a Manchester United és a Liverpool vasárnap az Old Traffordon, a Premier League 21. fordulójában.

Anglia egyik legnagyobb rangadóját játszák a hétvégén, a Manchester United a Liverpoolt fogadja. A két csapat első összecsapását még 1895 októberében játszotta, az örökmérleg manchesteri fölényt mutat: minden sorozatot figyelembe véve 79 United-győzelem (és 53 döntetlen) mellett a Liverpool csak 65-ször nyert.

Most a presztízsen kívül is komoly a tét, mert egy győzelemmel két pontra csökkenne José Mourinho csapatának hátránya a tabellán második liverpooliakkal szemben.

Rémálmok színháza

"Azt szeretném, ha a vendégek számára az Old Trafford a rémálmok színháza lenne vasárnap" - mondta Mourinho, akinek együttese sorozatban kilenc meccset nyert meg, márpedig ilyenre nyolc éve nem volt példa a klub életében. Legutóbb december elején, az Everton elleni bajnokin veszített pontot a hét közben a ligakupa elődöntőjében a Hull City ellen nyertes manchesteri együttes, amelynek kezdőcsapatába betegsége után visszatérhet a 13 találattal házi gólkirály Zlatan Ibrahimovic.

És még jön hozzájuk Ibra is Forrás: MTI/AP/Rui Vieira

"A Manchester United ellen olyan játszani, mint a városi rivális Everton ellen: mindegy mikor lépsz ellenük pályára, vagy hogy melyik csapat hol áll a tabellán, ez a meccs mindig különleges" - mondta a találkozó előtt Jürgen Klopp, a három mérkőzés óta nyeretlen liverpooliak német trénere, aki hozzátette, készen állnak a vasárnapi összecsapásra.

A fordulóban rendeznek még egy olyan párharcot, melyben liverpooli és manchesteri együttesek lesznek érdekeltek: a másik vasárnapi mérkőzésen a hetedik helyen álló Everton fogadja a negyedik Manchester Cityt.

A listavezető Chelsea, amely sorozatban 13 bajnoki győzelem után az előző körben kikapott a Tottenham otthonában, ezúttal a címvédőként csak 15. helyen álló Leicester Cityhez látogat.

Premier League, 21. forduló:
szombat:
Tottenham Hotspur-West Bromwich Albion 13.30
Burnley-Southampton 16.00
Hull City-Bournemouth 16.00
Sunderland-Stoke City 16.00
Swansea City-Arsenal 16.00
Watford-Middlesbrough 16.00
West Ham United-Crystal Palace 16.00
Leicester City-Chelsea 18.30

vasárnap:
Everton-Manchester City 14.30
Manchester United-Liverpool 17.00

Az élcsoport:
1. Chelsea 20 42-15 49 pont
2. Liverpool 20 48-23 44
3. Tottenham Hotspur 20 39-14 42
4. Manchester City 20 41-22 42
5. Arsenal 20 44-22 41
6. Manchester United 20 31-19 39