Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó-szövetség a Twitteren jelentette be, hogy január 18-án, azaz szerda délután megkezdődik a jegyárusítás a márciusi 25-i Portugália-Magyarország világbajnoki selejtező jegyértékesítése.

A jegyárusításról hamarosan részletes információkat közöl a szövetség honlapja.

A magyar válogatott négy forduló után a harmadik helyen áll a 2018-as oroszországi világbajnokság európai selejtezőjének B csoportjában az éllovas Svájc és Portugália mögött. Bernd Storck együttese szeptemberben egy feröeri döntetlennel kezdte a sorozatot, a következő körben hazai pályán 3-2-es vereséget szenvedett Svájctól, majd Lettország és Andorra legyőzésével növelte hétre a pontjai számát.

A márciusi lisszaboni mérkőzés egyértelműen sorsdöntő lesz a magyar csapat szempontjából, többek között erről is beszélt magyar válogatott kapusa, Gulácsi Péter az Origónak adott interjújában.