Vágólapra másolva!
A Ferencváros szerződtette az Anzsi Mahacskala nigeri válogatott focistáját, Amadou Moutarit. A 23 éves középpályás a magyar címvédő hatodik téli igazolása.

Amadou Moutari 2011-ben kezdte felnőtt pályafutását a nigeri élvonalban szereplő Akokana FC-ben. Egy szezon után a Le Mans-hoz igazolt, amely B csapatában öt meccsig jutott két év alatt.

A nigeri válogatottban 2012 óta 21 mérkőzésen szerepelt, öt éve az Afrika-kupán is pályára lépett.

Moutari aláírt!

2014-ben az ukrán Metallurg Donyeck szerződtette, innen az Anzsi Mahacskalához tette át a székhelyét.

Dzsudzsák Balázzsal nem szerepelt egy csapatban, de egy bajnokságban igen

- a balszélső ekkor a Dinamo Moszkvában futballozott.

Az első nyilatkozata:

Az Anzsiban 52 meccsen hat gólig jutott. A Fradi.hu szerint a jobblábas játékos a posztja szerint bal oldali középpályás, de jobbszélsőként is bevethető.

Moutari a Fradi hatodik téli igazolása.

Bognár István a DVTK-tól, Botka Endre a Budapest Honvédtól érkezett. A német Julian Koch a Fortuna Düsseldorfból, míg Janek Sternberg a Werder Brementől szerződött a Fradihoz. Kleinheisler Lászlót szintén a Brémából igazolta le a címvédő, a magyar válogatott középpályás kölcsönben érkezett.