Vágólapra másolva!
Az új bajnoki szezonra készülő New York City FC labdarúgócsapata 3-1-es vereséget szenvedett felkészülési mérkőzésen a Houston Dynamótól. A meccs érdekessége, hogy a New York csatárát, David Villát a videobíró segítségével állította ki a bíró.

A mérkőzésen a Houston már a 2. percben vezetést szerzett Romell Quioto góljával, ezt a 15. percben David Villa kiegyenlítette.

A 38. percben ismét a korábbi spanyol válogatott csatár volt a főszereplő, egy kapu előtti jelentnél arcot ütötte védőjét, A.J. DeLaGarzát. Nima Saghafi játékvezető elsőre sárga lapot adott a világ- és Európa-bajnok csatárnak, majd a videobíró segítségét igénybe véve módosította a döntését, és kiállította.

A Houston a második félidőben kihasználta emberelőnyét, az 50. percben Alex volt eredményes, a 3-1-es végeredményt pedig Memo Rodriguez állította be a 89. percben.