Vágólapra másolva!
A Ferencváros nem tudta csökkenteni hatpontos hátrányát a Videotonnal szemben, miután az NB I szombati esti rangadóján hazai pályán csak 0-0-ra volt jó. A két csapat mozgalmas, olykor még élvezetes meccset is játszott, igaz, a színvonaltól nem sokan voltak elájulva. A Gera-mezes angol drukkernek azonban tetszett, amit látott. A hazaiakat a lefújás után hangos füttyszó kísérte az öltözőbe, a tabella élére pedig a délután 1-0-ra nyerő Honvéd ugrott.

NB I, 21. forduló
Ferencváros–Videoton 0-0
Groupama Aréna, 8725 néző, v.: Szabó Zs.
Ferencváros: Dibusz - Botka, Hüsing, Leandro, Sternberg - Dilaver, Gera - Moutari (Lovrencsics 68.), Hajnal (Radó 68.), Kleinheisler (Böde 79.) - Djuricin. Edző: Thomas Doll. Kispad: Holczer, Bognár, Nalepa, Cukic
Videoton: Kovácsik - Nego, Juhász, Vinícius, Stopira - Pátkai, Varga J. - Suljic, Hadzic, Scepovic (Maric 73.) - Lazovic (Géresi). Edző: Henning Berg. Kispad: Horváth T., Fiola, Kovács I., Bódi, Szolnoki
sárga lap: Sternberg 33., Botka 71. ill. Varga J. 37., Hadzic 55.

A fehér hollónál is ritkább a magabiztos vendégcsapat a Ferencváros otthonában, azonban a listavezető Videoton ezúttal egyértelműen a győzelem tervével érkezett a Groupama Arénába, ahol utoljára 2013 nyarán tudtak győzni bajnoki mérkőzésen a fehérváriak. Azonban sem ez, sem az egymás elleni, egyértelműen a hazaiak fölényét mutató statisztika (42 zöld-fehér sikerre 25 döntetlen és 23 vendég győzelem jut, a gólkülönbség pedig 143-96 az FTC javára) nem szegte a fehérváriak kedvét.

A statisztika a Fradi mellett szólt Forrás: magyarfutball.hu

Még a Vidi norvég vezetőedzője, Henning Berg volt a legvisszafogottabb, aki udvariasan megdicsérte a címvédőt, de jelezte, hogy az övéi kimondottan jó formában várják a budapesti fellépést. Ezzel egyáltalán nem lóditott Berg: a Vidi az előző fordulóban döcögősebb első félidőt követően 5-1-es verésben részesítette azt az Újpestet, amelyik azért nem nagyon szokott ekkora pofonokba belenézni.

Ami a vendég csapat többi játékosát illeti, a középpályás Varga József kijelentette, hogy "nyerni szeretnénk idegenben", ahogy a védő Paulo Vinícius is amondó volt a találkozó előtt, hogy

"minden adott ahhhoz, hogy végre bajnoki mérkőzésen is győzni tudjunk a Groupama Arénában".

A hazaiak részéről a héten csak a vezetőedző, Thomas Doll nyilatkozott, de ő is meglehetősen visszafogta a lovakat, amire megvolt az oka: a debreceni 0-0-lal ugyanis csapatának már hat pont a hátránya az éllovas Videotonhoz képest, és egy hazai vereséggel igen távol kerülnek a címvédéstől.

"A csapaton belül minden egyes játékos tudja, hogy most kezdődik a hajrá. Csak számolni kell, tizenhárom forduló van,

Az elmúlt időszakban bebizonyítottuk, hogy tudunk döntőket játszani. Jó a hangulat a csapat körül, intenzív meccsre számítok, alighanem a napi forma lesz a döntő. A Vidi nem hat ponttal jobb, mint mi, de a tabella nem hazudik" - mondta ki a nagy igazságot a német szakember.

Thomas Doll óvatos duhaj volt a rangadó előtt - A képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Mudra László - Origo

Nyertek a lányok, jó a kedv

A néplilgeti aluljáról zöld-fehér sörözőiben öt óra előtt tíz perccel még csak a legfrissebb drukkerek kezdtek melegíteni. A menü mi más lehetett volna, mint a magyar címerben lassan magának helyet követelő unicum-sör kombó. Mikor aztán az óra elütötte az ötöt, varázsütésre percek alatt elárasztották a zöld-fehér drukkerek az aluljárót. Ekkorra érkeztek meg a ráérősebbek, illetve azok, akik a népligeti Elek Gyula Arénából jöttek át a Groupamába: nekik igencsak jó volt a kedvük, ami érthető is, hiszen a Fradi kézis lányai 29-23-ra verték a Metzet a Bajnokok Ligájában.

Parádés játékkal nyert fontos BL-meccset a Fradi

Hasonló magabiztos és sima sikert reméltek a szurkolók a focicsapattól. A két gárda összeállítására ránézve mindkét szurkolótábor tagjai meglepődhettek. A hazaiaknál újra csak

a kispadon kezdett a válogatott Lovrencsics Gergő és Böde Dániel,

de Radóval és a télen érkezett Bognár Istvánnal a cseresor szinte erősebbnek tűnt, mint a kezdő. A vendégeknél az ősszel remeklő támadó, Géresi Krisztián ugyanúgy a padon ülve várta a kezdést, mint a válogatott Fiola Attila és Bódi Ádám, valamint Kovács István.

Nem voltak sokan, de most azért lehetett tömeget fényképezni a lelátón - A képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Mudra László - Origo

Csendes kezdés

A kezdő sípszót azonban újra a már kissé szomorkás, foghíjas lelátók várták, különösen a hazai tábor kis létszáma volt feltűnő, alig voltak többen, mint a túlsó sarokban a zászlóik mögött felsorakozó fehérváriak. Mielőtt elkezdődött volna a mérkőzés, egy perces csenddel emlékeztek meg a jelenlévők a Ferencváros futballistáit, hokisait és birkózóit negyven éven át gyógyító Dr. Gyarmati Jenőre, aki a napokban hunyt el.

A kispadok is felállva emlékeztek meg az elhunyt sportorvosról - A képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Mudra László - Origo

Nem mondhatjuk, hogy öldöklő iramban kezdődött a mérkőzés, a jó cselek és passzok helyett inkább a kemény belépők - Kleinheisler kapott, Hajnal adott egyet - domináltak.

Focival leginkább a Fradi jobb szárnyát alkotó nigériai Amadou Moutari jelentkezett,

akit rendszerint csak szabálytalanul tudtak megállítani a vendégek.

Az első helyzetre a 20. percig kellett várni, amikor Hajnalnak a tizenhatos jobb sarkáról belőtt szabadrúgását csúsztatta egy vendég védő a kapufa tövére - majd mentettek szögletre a fehérváriak.

A Videoton átadta a kezdeményezés lehetőségét a hazaiaknak, annyira, hogy az első 25 percben csak egyszer merészkedtek el Dibusz Dénes felségterületére.

Amadou Moutari kamatoztatta gyorsaságát - A képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Mudra László - Origo

A 29. percben még az iméntinél is nagyobb lehetőséget hibázott el a Fradi: Hajnal szöglete után Djuricin maradt üresen a kapuval szemben, de nyolc méterről Kovácsik ölébe emelt.

Láthatóan továbbra is vannak nyelvi nehézségek a Ferencvárosnál, egy támadás során Kleinheisler és az osztrák Djuricin nem értették meg egymást, amit a támadó meglehetősen vehemensen szóvá is tett. A lefújás előtt egy ápolási szünetet kihasználva Thomas Doll próbálta a feleket összebékíteni az oldalvonal mellett.

Gerát visszavárják

Nem lehetett nem észrevenni azt a középkorú urat, aki Gera feliratú West Bromwich Albion-mezben sétált a lelátón. Gera Zoltán két részletben 2004 és 2008, illetve 2011 és 2014 között összesen hét évet játszott a WBA-ban. A Birmingham mellől érkezett Matt elmondta, hogy másodjára van Fradi-meccsen és nem kérdés, hogy miért a zöld-fehéreket követi, ha nálunk jár. "Persze, hogy Zoltán miatt vagyok itt. Bérletes vagyok a WBA-nál, és csak annyit mondhatok, hogy visszavárjuk Zoltánt. Ő egy legenda volt, és örökre az is marad, ott van a klub történetének legjobb játékosai között." A meccs tetszett Mattnek, aki úgy látta, egyértelműen a Ferencváros a jobb csapat, és csak egy gól kellene, hogy aztán simán nyerjenek.

Szünet után aktívabb lett a Videoton, de ez inkább csak a játék intenzívebbé válásában mutatkozott meg, mint helyzetekben, még akkor is, ha a félidő közepére a Vidi már több időt töltött a Fradi térfelén, mint az első 45 percben összesen. Thomas Doll egyre dühösebben gesztikulált az oldalvonal mellett, és csak az első játékmegszakítást várta, hogy hadba küldje Radó Andrást és Lovrencsics Gergőt.

A 74. percben Danko Lazovic kapott egy nagyot 17 méterre a hazai kaputól, és ugyan látványosan sántikált az eset után, mégis ő lőtte kapura a szabadrúgást, ami egy hazai játékosról pattogott a bal kapufa mellé.

A középpályán egymást rugdosása közepette Lovrencsics villant: a válogatott szélső, amúgy Robben módjára befelé indult a jobb oldalról, lőtt is, azonban lapos próbálkozása, ha nem is sokkal, de mellé ment - Kovácsik egy biztonsági vetődéssel kísérte ki a labdát.

Kleinheisler László küzdött, de a kapura nem jelentett veszélyt - A képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Mudra László - Origo

A 79. percben - miután már percek óta skandálta a nevét a publikum - Kleinheisler helyett pályára lépett Böde Dániel is. A túloldalon Henning Berg is a támadósort frissítette, a hazai szurkolók részéről füttyszóval, a vendégektől viszont tapssal kísért Lazovic helyére Géresi érkezett.

A támadójáték azonban egyik oldalon sem lett színvonalasabb, így a közönség egyre türelmetlenebbül vette tudomásul az elrontott lehetőségeket, a rossz helyre küldött passzokat, a lefújást követően pedig a hazai drukkerek mindkét csapatot hangos füttyszóval küldték az öltözőbe.

Amiért jöttek, azt el is vitték

A találkozó után érthetően a vendégek trénere, Henning Berg volt az elégedettebb:

"Nem játszottunk úgy, ahogy tudunk, nagyon sok lehetőséget adtunk a Ferencvárosnak. De a második félidőben már mi is a pályán voltunk, az a játékrész már nem nézett ki annyira rosszul. De a foci ilyen, egyszer jobban, máskor rosszabbul megy a játék. Az egy ponttal végső soron elégedettek lehetünk.

– mondta a norvég szakember, aki szerint az olyan meccsek, mint a Fradi elleni rangadó, sokat segítenek a csapat fejlődésében.

Thomas Doll is igyekezett nyugodtnak tűni, ugyanakkor látszott rajta, tisztában van vele, hogy a nyolc ponttal meglépő Honvéd már nagyon messze van az övéitől, még, ha ezúttal is kijelentette, nem tettek le a címvédésről. A Ferencváros német szakvezetője szerint, övéi az első félidőt uralták, és, hogy milyen jól hajtották végre az előre megbeszélt taktikát, azt jelzi, hogy az első félidőben a vendégeknek helyzetük sem volt.

"A második félidőben meglepően hektikus volt a játékunk, miközben a Videoton egyáltalán nem helyezett ránk olyan nyomást, ami ezt indokolta volna. Sajnos nem éreztem, hogy kidolgozott helyzet végén szerzett góllal meg tudnánk nyerni a meccset, talán egy kicsivel több szerencsével sikerülhetett volna."

Marco Djuricin (zöld-fehérben) nem az a játékos, aki kétszer meggondolja, hogy mit mond Forrás: MTI/Kovács Tamás

A Djuricin-Kleinheisler afférról szólva Doll elmondta, hogy ilyen szituációt nem szeretne látni többé a pályán.

Lehet, hogy Laci rossz helyre passzolt, de ennek akkor sincs helye a pályán. Egyébként mielőtt én magamhoz hívtam őket, már rendezték a vitát a pályán."