Vágólapra másolva!
Októberben öt szakértőből három a Premier League első számú esélyesének tippelte a Liverpoolt, de a tavasz küszöbén ott tartunk, hogy a Bajnokok Ligája selejtezőért is vért kell majd izzadniuk a vörösöknek, a szurkolók pedig a menedzser, Jürgen Klopp fejét követelik. A májusi Európa Liga-döntő után parádés őszt futó csapat 2017-ben látványosan visszaesett, de hogyan és miért zuhant össze a Liverpool, és hol hibázhatott a német edző? 

A Liverpool fantasztikus formában kezdte a szezont: szeptember első és november utolsó mérkőzése között 13-ból 11-et nyert meg, 2016-ban csupán két vereséget szenvedett el. 2017 elején azonban eltörött valami, január közepe óta két fájó kupakudarc és hat vereség is becsúszott, ráadásul egyik kínosabb, mint a másik. A legutóbbi pofont a kiesés elől menekülő, egyelőre menedzser nélküli Leicester Citytől kapta.

A Liverpool ellen támadt fel Shakespeare Leicester Cityje

Jamie Carragher, a Liverpool ikonja a Monday Night Football című műsorban azt mondta, a Leicester City és a Liverpool hétfő esti összecsapása azon ritka meccsek közé tartozik, amelyek végén mindkét csapat szégyellhette magát.

A briliánsan futballozó Leicester City játékosai azért, mert Claudio Ranierivel feleennyire sem tették oda magukat, és ezzel nemcsak a pár napja kirúgott menedzsert, hanem a szurkolóikat is cserben hagyták az elmúlt hetekben, hónapokban.

A Liverpool pedig azért, mert rettenetesen rosszul játszott.

A kiesés elől menekülő Leicester City feltámadása inkább volt meglepetés, mint a Liverpool rossz játéka. A vörösök 2017-es évét eddig így lehetne összefoglalni:

Ouch! Forrás: Giphy

Valamivel hosszabban: Jürgen Klopp együttese december utolsó napján hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Manchester Cityt, azóta azonban csak vergődik. 2017-ben 12 tétmérkőzéséből kettőt nyert meg, ebből az egyik a negyedosztályú Plymouth Argyle elleni siker.

Emellett

számos kínos vereséggel kellett elszámolnia a Liverpoolnak

az elmúlt hetekben.

A Southampton oda-vissza verte a Ligakupa elődöntőjében, az FA-kupából a másodosztály 20. helyén álló Wolverhampton Wanderers búcsúztatta, miközben a PL-ben a 15. Swansea és a 19. Hull City is legyőzte az ősszel még aranyálmokat dédelgető csapatot.

Január eleje óta egymást érik az arcpirító vereségek Forrás: AFP/Anthony Devlin

A Leicester otthonában nyújtott produkció (vagyis inkább annak hiánya) azért is megdöbbentő, mert

a Liverpoolnak a találkozót megelőzően 15 napig egyetlen mérkőzést sem kellett játszania.

Februárban egy ilyen hosszú szünet ajándékkal ér fel az angol futballban, a Liverpool viszont ennyi idő alatt is képtelen volt megállni a lejtőn, ez pedig tényleg arra utal, hogy komoly problémák vannak.

Jürgen Klopp érzi is, hogy szorul a hurok.

Rá sem lehet ismerni Klopp csapatára Forrás: DPPI/Richard Lee

„Egyszerűen kevesek voltunk. Meg se közelítettük az elvárható szintet. Úgy tűnt, mintha egyáltalán nem beszéltünk volna a Leicester City erősségeiről. Ez zavar a legjobban” – mondta a lefújást követően a német menedzser.

„Egy hetünk van felkészülni az Arsenal elleni rangadóra, valamit mutatnunk kell.

– tette hozzá Klopp, mintegy nyilvános jelzést küldve játékosainak, és elismerve, hogy a Liverpool katasztrofális idei szereplése hamarosan akár az állásába is kerülhet.

Az egyre frusztráltabb szurkolók egy részét megtörték az elmúlt két hónap pocsék eredményei, a Leicester City elleni mérkőzés után beindult a #KloppOUT hashtag a Twitteren, a német szakember távozását követelik.

De hol és min csúszott el ennyire az elmúlt másfél évben bálványként imádott Klopp terve?

Védelem

A hátsó alakzat minősége évek óta égető probléma a Liverpoolnál, és ezt első évében Jürgen Klopp sem tudta megoldani. Hiába szerezték (a Chelsea-vel holtversenyben) a legtöbb gólt a bajnokságban,

a Premier League első tíz helyén álló csapat közül csak kettő kapott több gólt a Liverpoolnál.

Érdemes megnézni a Pool védekezését a Leicester City ellen kapott első gól előtt.

Bár 2016 nyarán érkezett Ragnar Klavan, róla kiderült, hogy nem Pool-szintű játékos, ellenkező esetben Klopp nem egy 30 éves középpályást, Lucas Leivát szerepeltetné a sérülések miatt foghíjas védelem közepén. Joel Matipot 5 millió euróért szerződtették a védősor megerősítésére, de őt sérülés és az Afrikai Nemzetek Kupája lemondása miatti eltiltás hátráltatta az utóbbi időben. Dejan Lovren pedig vagy egészséges, vagy nem.

Mamadou Sakhót a második csapathoz szűműzte, majd januárban kölcsön is adta Klopp, a balhátvéd feladatainak ellátásra alkalmatlan Alberto Moreno helyén pedig szintén egy középpályás, James Milner szerepel.

Statisztika

Brendan Rodgers több pontot szerzett (97) első 55 PL-mérkőzésén a Liverpool menedzsereként, mint utódja, Jürgen Klopp (95).

Visszaüt a trash metal futball

Bár a mostani Klopp első teljes szezonja a Liverpool élén, az év végi súlyos meccsterhelést az előző idényben egyszer már átélte, így aligha érhette meglepetés 2016 végén. Már a Dortmundnál is akadtak gondjai csapata korai kiégetésével, Angliában sincs ez másképp, köszönhetően az elképesztő tempónak, amit játékosaival diktáltat hétről hétre és az edzéseken. Aki hétfőn látta játszani a Liverpoolt, biztosan egyetért abban, hogy a játékosok egy fejben és testben is fáradt csapat benyomását keltették.

De arra a kérdésre is csak Klopp tudja a választ, hogyan futhatott ki a pályára január 2-án szinte ugyanaz a kezdőcsapat a Sunderland ellen, amelyik 48 órával korábban a Manchester City ellen játszott? (A Liverpool vesszőfutása a Sunderland elleni 2-2-vel kezdődött.)

Közbeszólt az ANK

Sadio Mané a Liverpool legfontosabb játékosa lett az elmúlt hét hónapban, egyértelműen ott van a szezon legjobb igazolásai között. Klopp már hónapokkal az Afrikai Nemzetek Kupája előtt tudta, hogy a szenegáli támadót januárban valahogyan pótolnia kell, mégsem tudott felkészülni erre. A Manéval a kezdőben 24-ből 17 mérkőzését megnyerte a Liverpool, januárban Mané nélkül hétből csak egyszer tudott győzni, ezért pedig nagy árat fizet.

Manéval 73%-os, Mané nélkül 33%-os arányban nyeri meccseit a Liverpool Forrás: DPPI/Paul Greenwood

A Klopp-betegség

A listavezető Chelsea utolérhetetlennek tűnik az angol bajnokságban, többek között ezt annak köszönheti, amit már a Juventusnál is mesterien csinált Antonio Conte: nem hibázik, ha kötelező a győzelem, a papíron gyengébb ellenfelekkel szemben kíméletlenül begyűjti a három pontot. A Chelsea annak ellenére is 10 pont előnnyel vezeti a tabellát, hogy a Liverpool ellen csak egy pontot szerzett két meccsen, a Tottenhamtől 2-0-ra, az Arsenaltól pedig 3-0-ra kapott ki idegenben.

A PL-ben az első hat helyen álló csapat különtabelláját a Liverpool vezeti nyolc mérkőzésen gyűjtött 16 ponttal, de talán ennél is jobban hangzik, hogy a Liverpool nem veszített mérkőzést a tabella első felében található csapatok ellen lejátszott 12 mérkőzésen.

Rangadóspecialista a Pool, de mire megy vele? (Az első hat helyezett minitabellája) Forrás: squawka.com

Jelen állás szerint viszont így sincs BL-indulást jelentő helyen a Klopp-csapat. Ennek egyértelmű oka van: a gyengébb csapatok ellen elvesztegetett pontok sokasága.

A Liverpoolnak öt veresége van a szezonban, nézzük csak melyik csapatoktól kapott ki: Burnley (11. hely), Bournemouth (14.), Swansea City (16.), Hull City (19.), Leicester City (15.) – az ötből négy csapat a mérkőzés napján kieső helyen állt.

A tabella hátsó felében helyet foglaló csapatok ellen 26 forduló alatt 20 pontot vesztett a Pool.

Ha májusban elúszik a BL-indulás, az egyértelműen emiatt lesz.

Ez a tendencia egyébként nem újdonság Jürgen Klopp munkásságát tekintve.

Klopp 2010 és 2014 között a Dortmunddal tizenegy összecsapásból csak három vereséget könyvelt el a Bayern München elleni bajnoki rangadókon, a gyengébb csapatok ellen viszont jóval többet. A 2010–2011-es és a 2011–2012-es, egyaránt bajnoki arannyal végződő szezonban nyolc veresége volt a Dortmundnak, ebből öt alsóházi csapatokkal szemben.

Klopp rendkívül intenzív, rengeteg futást igénylő és kontrajátékra épülő taktikája remekül működik a minden mérkőzésen a támadást és a labdabirtoklást favorizáló csapatok ellen. Egy betömörülő, leginkább a védekezésre és a területek lezárására koncentráló ellenfelet viszont már nehezebb szétfutni, általában itt ütközik akadályba Jürgen Klopp tudománya. Erre valamit ki kell találnia a németnek, akinek sokan felróják, hogy

futballja nem proaktív, hanem reaktív, és egyre inkább kiszámítható.

Ha Klopp ezen nem tud sürgősen változtatni, félő, hogy nem ő lesz az a menedzser, aki beteljesíti a legutóbbi angol bajnoki cím óta már 27 éve böjtölő Liverpool-szurkolók első PL-aranyról szövögetett álmait.

Láthatunk majd Klopp-féle Liverpoolt a Bajnokok Ligájában? Forrás: AFP/Ben Stansall