Félmillió forintot elengedett az MLSZ Thomas Doll büntetéséből

Budapest, 2017. március 4. Thomas Doll, a Ferenváros vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában játszott Újpest FC - Ferencváros mérkőzésen a fővárosi Szusza Ferenc Stadionban 2017. március 4-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága új eljárásában csütörtöki ülésén 1,5 millió forintos bírságot szabott ki Thomas Dollra, az NB I-ben címvédő Ferencváros vezetőedzőjére - tudatta az FTC.

Az MLSZ fegyelmi bizottsága az év elején idézte be a német szakembert néhány, hónapokkal korábbi nyilatkozata miatt, amelyekben a testület szerint "az MLSZ vonatkozásában olyan tényre közvetlenül utaló kifejezéseket használt, amelyek alkalmasak arra, hogy az MLSZ működésével kapcsolatban a bizalmat megingassák".

Thomas Doll feltehetően a jövőben sem fog lakatot tenni a szájára Forrás: MTI/Kovács Tamás

Első alkalommal eljárásjogi kifogások miatt elhalasztották a tárgyalást, majd január második felében a bizottság 2 millió forintra büntette Thomas Dollt. Februárban azonban a szövetség fellebbviteli bizottsága hatályon kívül helyezte a Ferencváros vezetőedzőjének büntetését, miután helyt adott a sportszakember által benyújtott fellebbezésnek. A megtámadott elsőfokú határozatot - eljárási hibák miatt - hatályon kívül helyezte, és új eljárást rendelt el.

A megismételt eljárásban az MLSZ fegyelmi bizottsága mérsékelte a korábbi összeget és 1,5 millió forintos bírságot szabott ki Thomas Dollra.

Berzeviczi Attila, az FTC Labdarúgó Zrt. igazgatóságának elnöke az ítéletet ismét alaptalannak nevezte. A Thomas Dollt képviselő ügyvéd szerint az edző a szövetséget szóba sem hozta nyilatkozataiban, kizárólag a játékvezetéssel szembeni kritikákat fogalmazott meg.

Télen elküldené motiválatlan focistáit a Fradi

Fenntartjuk, hogy az edzőknek és a kluboknak joguk van megfogalmazniuk kulturált véleményüket a bíráskodásról. Az MLSZ-ről nem esett szó Thomas Doll nyilatkozataiban, azok nem ingatták meg a bizalmat a szövetségben és nem sértették annak üzleti érdekét. Természetesen azt tanácsoljuk a vezető edzőnek, hogy fellebbezzen" - mondta Berzeviczi Attila.