Vágólapra másolva!
Nagyszerű győzelmet aratott a Paks labdarúgócsapata a Debrecen otthonában az OTP Bank Liga 23. fordulójában: a 3-1-es vendégsikerből Bartha László egy pazar góllal vette ki a részét. Úgy tűnik, a játékosnak ez a védjegye: 2015. szeptember 26-án egy ugyanilyen gólt sarkazott a Lokinak.

„Gratulálnom kell a fiúknak, mert amiről a meccs előtt beszéltünk, azt igazából sikerült megvalósítaniuk. Az természetes volt, hogy hazai pályán a Debrecen mezőnyfölénybe került, de igazi nagy helyzeteket mi alakítottunk ki. Szerencsére ezekből három parádés gólt szereztünk. Jobban fociztunk, mint a Debrecen. A kontra játékunk életveszélyes volt, úgy érzem megérdemelten nyertünk" – nyilatkozta . Csertői Aurél, a Paks edzője a klub honlapján a 3-1-es sikert követően.

Bartha László Forrás: Youtube

Külön nem emelte ki Bartha gólját, pedig érdemes lett volna: a csereként pályára lépett játékos egy jobb oldali szöglet után a rövid saroknál parádés mozdulattal, sarokkal továbbította a labdát a jobb alsó sarokba.

Bartha nem először okozott már fejfájást a Debrecennek, ez volt a hatodik gól, amit a Loki ellen szerzett. Ráadásul másfél éve, 2015. szeptember 26-án egy ugyanilyen gólt sarkazott.