Vágólapra másolva!
Verebes József volt eddig az utolsó olyan magyar klubedző, aki bajnoki mérkőzéseken rendszeresen meg tudott tölteni egy huszonnyolcezer fős stadiont nézőkkel. Nem csak a Fradi elleni meccseken. A nyolcvanas évek elején Győrben forradalmat csinált tréner 2016. március 13-án, tíz nappal a 75. születésnapja előtt hunyt el. Lánya, Verebes Krisztina könyvet írt az édesapjáról. Az Én mágusom című könyv a mesteredző halálának első évfordulójára jelent meg.

Édesapja halála után nem sokkal Verebes Krisztina felment lakásuk padlására, ahonnan lehozta azokat az újságcikkeket, amelyek a mesteredzőről szóltak. Gyakorlatilag ebből a hatalmas cikkgyűjteményből állt össze a könyv.

A művet olvasva szinte a szemünk előtt elevenedik meg a nyolcvanas évek magyar futballforradalma, a győri két bajnoki címet hozó aranykorszak, vagy éppen az MTK bajnoki elsősége 1987-ből.

Verebes Krisztina szinte a lehetetlenre vállalkozott, hiszen édesapjának hosszú pályafutása alatt elmondhatatlan mennnyiségű történet kapcsolódott Verebes Józsefhez. A könyvet olvasva jól látszik, micsoda hatalmas gyűjtőmunka kellett ahhoz, hogy az egyes fejezetekhez kapcsolódó egykori nyilatkozatokat most sajtó alá rendezve, kronológiai sorrendben kapja meg az olvasó.

Hetvenötödik születésnapja előtt tíz nappal hunyt el Verebes József, a magyar labdarúgás egyik nagy egyénisége Forrás: MTI/Füzesi Ferenc

Minimális hiányérzete legfeljebb azért lehet az embernek, mert a könyvben kevés az igazán személyes történet.

Azok, amelyeket az újságírók, az edzőkollégák nem élhettek át, ez csak Verebes József lányának adatott meg.

Néhány ilyen persze olvasható, többek között az 1987-es rövidnadrág-ügy kapcsán, amikor a magyar sajtó egy része azért kezdte ki a szövetségi kapitányként is dolgozó Verebest, mert az a lipcsei repülőtéren 35 fokban sportnadrágban szállt ki a repülőgépből.

Az Én mágusom című könyvet Verebes József lánya írta Forrás: libri.hu

A könyv egyik legdöbbenetesebb mondata pedig az, amikor Verebes Krisztina bevallja, hogy édesapja halála napjáig nem tudta feldolgozni azt, hogy a győri futball a Questor-ügy miatt gyakorlatilag tönkrement és az egykor szebb napokat látott ETO a harmadosztályba süllyedt.