Vágólapra másolva!
Feröeren még soha egyetlen labdarúgó-válogatott sem kvakifikálta magát Európa-bajnokságra. Egészen a hétfői napig, amikor a Cipruson zajló U17-es Eb-selejtező elitkörében a szigetország csapata 2-1-re legyőzte Szlovákiát és ezzel kijutott a májusi, Horvátországban rendezendő korosztályos Európa-bajnokságra. A történelmi sikernek magyar vonatkozása is van, hiszen a feröeri utánpótlás válogatott kapusedzője Turi Géza.

A Páfoszon megrendezett 8-as számú elitkör csoportban az írek, a ciprusiak, a szlovákok és a feröeriek vettek részt. A csoport élén a mindhárom mérkőzését megnyerő ír válogatott végzett kilenc ponttal. A feröeri csapat az első meccsen 4-0-ra kapott ki az ír együttestől, majd gólnélküli döntetlent ért el Ciprus ellen.

Az utolsó fordulóban, hétfőn Feröer és Szlovákia vívott ki-ki mérkőzést a továbbjutásért.

Turi Géza a feröeri U17-es labdarúgó-válogatott kapusedzőjeként írt sporttörténelmet Forrás: Lantos Gábor

A döntetlen már a szlovákok továbbjutását jelentette volna, ám Feröer 2-1-re nyert, és ezzel történelmet írt. A gólokat itt találja videón.

A siker magyar vonatkozása, hogy a feröeri U17-es válogatott kapusedzője Turi Géza, aki a tavalyi idényben még a Vikingur kapusa volt.

Feröeren óriási szenzációt okozott a csapat továbbjutása, az alábbi videón pedig a szlovákok elleni mérkőzés utolsó pillanatai láthatóak.

A feröeri csapat tehát kijutott, de erre a magyar válogatottnak is esélye van.

Az elitkör 2-es csoportjában Magyarország hazai pályán juthat el az Eb-re.

A csoportban Oroszország, Norvégia és Izrael szerepel még. Ha pedig sikerülne a magyarok számára is a továbbjutás, az Eb-n igazán összejöhetne egy Magyarország-Feröer mérkőzés.