Vágólapra másolva!
A magyar U17-es futballválogatott 1-0-s vereséget szenvedett Izrael ellen a hazai rendezésű Eb-selejtező elitkörében.

Eredmény, U17-es Eb-selejtező, elitkör:
Magyarország - Izrael 0-1 (0-0)
Magyarország: Ásványi Balázs - Kovács Krisztián, Mocsi Attila, Bolla Gergő, Majnovics Martin - Szoboszlai Dominik, Csonka András (Lipóth András, 75.) - Szerető Krisztofer (Csoboth Kevin, 53.), Schön Szabolcs, Timári Norman - Szendrei Norbert (Bencze Márk, 60.)

A vendégek az utolsó előtti, 79. percben szerezték meg a győzelmet jelentő gólt: egy bedobás után a rosszul helyezkedő védők üresen hagyták Ilay Hent, aki 10 méterről, kapásból a jobb alsó sarokba lőtt (0-1).

A négyperces hosszabbításban elején Csoboth Kevin előtt adódott kétszer is egyenlítési lehetőség, de kimaradtak a helyzetek, így Izrael megtartotta az előnyt, és megszerezte a három pontot.

Forrás: Mlsz.hu

„Jól felkészültünk az ellenfélből, és a nyolcvan perc során ezt bizonyítottuk is a pályán, egyenlő erők küzdelmét hozta a mérkőzés. A végén egy taktikai hiba okozta a vereségüket, egy bedobás után üresen hagytuk az ellenfél játékosát, ilyen apróságokon múlik egy-egy mérkőzés. A hajrában egyenlíthettünk volna, és nem is lett volna érdemtelen, mert a játék képe alapján a döntetlen benne volt a meccsben. Még van hátra két mérkőzésünk, előre kell tekintenünk, és a hibák elemzése után már a csütörtöki, oroszok elleni találkozóra koncentrálni" - értékelt a lefújás után Szélesi Zoltán a szövetség hivatalos honlapján.

A csoport másik mérkőzésén az orosz válogatott kétgólos hátrányból felállva 2-2-es döntetlent játszott a norvégokkal.

A torna további programja:
március 23., csütörtök:
Izrael - Norvégia, 14.30, Dabas
Oroszország - Magyarország, 15.30, Új Hidegkuti Nándor Stadion

március 26., vasárnap:
Norvégia - Magyarország, 13.00, Telki
Izrael - Oroszország, 13.00, Dabas.