Társoldalunk:

Magyarok tették naggyá Porto büszkeségét

2017.04.01. 06:30

Lisszabon után Portóban is megnéztük, mi a helyzet a város történelmének futballmagyarjaival. Lesz szó örökre felszívódott kapusról, a Real Madrid megbukó sikeredzőjéről és a klub történetének máig legeredményesebbként számon tartott tréneréről.

Kétrészes sorozatunk második, egyben befejező epizódjában Portóba látogatunk, hogy bemutassuk azokat a magyarokat, akik a múlt század első felében jelentős részt vállaltak abban, hogy az FC Porto ne csak fel tudja venni a versenyt a lisszaboni nagycsapatokkal – azaz a Benficával, a Sportinggal és a Belenesessel –, hanem bizony el is homályosítsa a tündöklésüket.

A legnagyobb klub legnagyobbjai: Guttmann Béla és Fehér Miklós

Az egyiket az eredményei, a másikat tragikus halála emelte a klub panteonjába.

A Douro folyó partján fekvő Porto Portugália második legnagyobb városa, a maga szűken vett 300 ezer, míg a vonzáskörzettel számolva 1,7 millió lakosával.

A város büszkeségét, az FC Portót 1893-ban alapította egy helyi borkereskedő, António Nicolau de Alemeida, aki angliai utazásai során szeretett bele a futballba. A kezdeti években is a helyi angolok játszották a főszerepet, akikről 1907-ben vált le a klub, azt követően, hogy egy tetszhalott állapotban töltött évtized után a rendkívül lelkes, fiatal José Monteiro da Costa vette át a gárda irányítását.

José Monteiro da Costa rengeteget tett a klubértForrás: Origo

Az ő íróasztal fölött, a szeretett klub ügyeit intéző szobrát már a klub múzeumának munkatársa, az FC Porto történetének avatott ismerője, Paulo Horta mutatta meg.

A klub első, az évkönyvekben számon tartott edzője a francia Adolphe Cassaigne volt, akinek az irányításával első trófeáit nyerte a klub, elhódítva a Portugál Kupát, és hétszer is megnyerve a portói régiós bajnokságot.

A bajnokság, ami kupa volt
Az egységes portugál bajnoki rendszer 1934-es megszületéséig az ország különböző részein ügyködő klubok egy országos bajnokság nevű, valójában kuparendszerű sorozatban mérkőztek meg egymással, amelynek győztese országos bajnoknak mondhatta magát. A sorozat végül 1938-ban nyerte el mai formáját, és kapta meg a Portugál Kupa (Taca de Portugal) nevet. És ekkor kezdte kiszorítani a pályáról a regionális – értsd portói, lisszaboni – bajnokságokat, amelyeknek addig sokkal nagyobb volt a presztízsük. A Porto számára a regionális bajnokságban legyőzni a Boavistát 1934-ig sokkal nagyobb fegyvertény volt, mint holmi lisszaboni klubokkal játszadozni.

Cassaigne távozása után Monteiro da Costa sporttörténeti jelentőségű lépésre szánta el magát.

Az első profi az amatőr világban

Nem feltétlenül azzal, hogy Teszler Ákos személyében magyar edzőt hozott, hanem inkább azzal, hogy „profiszerződést adott neki. Ő lett a portugál futball első hivatásos edzője,  aki pont úgy, mint a mai szakvezetők 24 órában csak a klubbal és a focival kellett, hogy foglalkozzon."

A cél világos volt: a Portóból profi klubot kell faragni. És, ha a játékosok számára még nem is volt nyitva a profizmus lehetősége, azt senki nem tilthatta meg, hogy hivatásos edzőt alkalmazzanak.

Teszler Ákos, az első profiForrás: FC Porto Museum

„Ez egy nagyon fontos lépés volt azon az úton, hogy a Porto megszilárdítsa a helyét a legnagyobb klubok között.

Teszler úgy dolgozott, mint egy mai menedzser és sportigazgató egyben, a felnőtt csapat irányítása mellett a klub összes utánpótlásgárdáját is felügyelte.

Amiért meg is fizették becsülettel, 1000 escudót kapott havonta. „Az ismertetőben láthatja, hogy ez mai értéken mindössze 5 eurót jelent, de akkoriban, az 1920-as évek elején ez nagyon komoly pénz, kiemelkedően magas fizetés volt."

Teszler nem az egyetlen magyar volt ekkoriban a klubnál. Mint azt Paulo Horta elmondta nekünk, ekkoriban több magyar játékos is megfordult a csapatban, róluk azonban – néhány kivételtől eltekintve – alig maradt fent emlék. „Jöttek-mentek ekkoriban a játékosok. A politikai és gazdasági viszonyok miatt nagy volt a mozgás. Sokan az első világháború elől menekültek el a hazájukból, később a gazdasági válság miatt kerestek új otthont az emberek, majd az 1930-as évektől a zsidóüldözések késztették őket távozásra. Aki Magyarországról idejött, és otthon focizott, az a munka mellett itt is csapatot keresett magának – így történt, hogy nem egy közülük az FC Portóban kötött ki."

Sárkány nélkül nincs FC PortoForrás: fcporto.pt
A portói sárkány
Az FC Porto címerében kezdettől fogva látható a sárkány, a klub beceneve is „Sárkányok" és még a stadiont is Sárkány Stadionnak (Estadio do Dragao) hívják. A mitikus fenevad Porto város címeréből került a klub címerébe – utóbbiban máig benne van, a városéban viszont már nincs, abból ugyanis a Salazar-diktatúra idején el kellett távolítani. Az ellenálló mivoltára büszke klub azonban juszt sem vette ki a címeréből a sárkányt. Legalább ennyiben nem engedtek a fővárosi klub dominanciáját minden eszközzel segítő rendszernek.

Például a Vasas 18 éves kapusa, Siska Mihály, aki Teszler hívására ment Portóba, ahol az egyik helyi borászatban kapott munkát – ezzel leplezve azt, hogy fizetést kap a klubtól. Ez a megoldás a korszakban bevett szokás volt. Siskával - aki később fogorvos lett - jól járt a klub: magas volt, képzett, és képes volt hatalmas bravúrokra. Számos meccset nyert meg a csapat Siska védéseinek köszönhetően, akit csak „Fél csapat Mihálynak" hívtak,  mondván, elvégzi öt játékos munkáját.

Siska Mihály előbb kapusként, majd edzőként is nagyot alkotottForrás: FC Porto Museum

Ebben az időszakban a Porto egy kupát (azt a bizonyos Campeonatót), valamint öt regionális bajnokságot nyert, részben a remek kapusnak, részben pedig a Három déli ördög (Trés Diabos do Meio-dia) néven ismert triásznak, Pingának, Acácio Mesquitának és Valdemar Motának köszönhetően, akik ontották a gólokat a korabeli szokásoknak megfelelően délben, kora délután rendezett bajnokikon. Pingáról úgy tartják, hogy ő volt a portugál foci első igazi sztárja,  aki véletlenül éppúgy a madeirai Funchalból származott, mint Cristiano Ronaldo.

Teszler 1927-ben váratlanul fogta magát, és nemcsak Portót, hanem Portugáliát, sőt Európát is elhagyta. „Elment Amerikába, és soha többé nem hallottunk róla. Feltehetően egy jobb életre vágyott."

A legendák között

A klub hangulatos kék színben úszó – a Benficáéhoz hasonlóan óriási – múzeumában sétálva Paulo egy érintőképernyőhöz vezetett, amin a „Klublegendák" felirat volt olvasható. „Itt a klub minden magyar edzőjét megtalálhatja. Nemcsak azért, mert nem voltak sokan, hanem azért, mert valóban fontos szerepet játszottak abban, hogy az FC Porto az a sikeres, nagy klub lett, amelyiknek ma ismerik világszerte  – mondja Paulo, és együtt végig is böngésszük a névsort.

Nem vitás, hogy a magyar edzők jelentős sikereket értek el az FC Porto csapatávalForrás: Origo

Ott szerepel Siska is, aki tüdőbetegsége miatt korán felhagyott az aktív sporttal, és két alkalommal – 1936-ban még csak két meccsen, majd 1937-től öt szezonon át – ült a csapat kispadján. Második időszakában már ment az országos bajnokság, amit ő is megnyert egyszer. Abban a csapatban játszott a kapus Andrasick és a 29 góllal a szezon végén gólkirállyá koronázott csatár, Kordnya. Andrasick jó kapus volt, Kordnya pedig kiváló csatár, amit mutat, hogy rengeteg gólt szerzett. Andrasick története meglehetősen titokzatos fordulatot vett: 1943-ban egyszercsak eltűnt, és soha többé nem hallott róla senki. Senki nem tudja, mi történt vele. Portugáliában máig tartja magát egy szóbeszéd, hogy a világháború alatt a szövetségeseknek kémkedett az országban, amelyik egyébként semlegesként nem vett részt a háborúban."

Közép-európai kavalkád

Itt egy kicsit besegítünk a múzeum rendkívül nagylelkű munkatársainak. Majd' száz év távlatából, ráadásul világméretű felfordulások közepette – világháborúk, kis túlzással évente átrajzolt határok – nem könnyű egy-egy ember azonosítása, pláne nem abból a régióból, amit a történészek találóan Köztes-Európának hívnak. Andrasick valójában Rimaszombaton (Rimavská Sobota) született, Andrásik Béla nevű csehszlovák-magyar kettős állampolgár volt, aki az SK Zidenice Brno színeiben focizott, és játszott két meccset a Ferencváros ellen.

Andrásik Béla és Slavko Kodrnja, két ízig-vérig közép-európai focista a 20. század első felébőlForrás: FC Porto Museum

Míg Kordnya valójában Slavko Kodrnja, aki 1911-ben az Osztrák-Magyar Monarchia területén született, egészen pontosan Zágrábban. Négy meccset játszott a jugoszláv, egyet pedig a tiszavirág életű horvát válogatottban 1942-ben. Azaz ő nagyobb valószínűséggel volt horvát, mint magyar.

A máig élő klubrekord

Siska 1936 februárjában attól a Szabó Józseftől vette át a csapatot, akinél több trófeát senki sem nyert az FC Porto történetében.  A győri születésű Szabó 1928-ban lett a Porto edzője, és összesen tíz trófeát nyert a klubbal. A nyolc regionális bajnoki cím mellett nyert egy kupát, illetve az ő irányításával nyerte meg a Porto az első országos bajnokságot. Szabó új módszereket és merőben új stílust honosított meg a klubnál, ami később az állásába került.

Szabó József (öltönyben) és az 1935-ös Portugál Kupa-győztes csapat. Az álló sorban balról a negyedik a zseniális PingaForrás: fcporto.pt

A bajnoki cím után ugyanis kitalálta, hogy a fegyelem további fokozásának érdekében különböző büntetési tételeket (a fizetés tíz százalékának megvonása, felfüggesztés), valamint szigorú tiltást vezet be, ami a dohányzás és az alkoholfogyasztás mellett a játékosok házaséletére is vonatkozott – ez pedig már sok volt, rengeteg támadás érte, aminek hatására 1936-ban a szezon közepén távozott. Szabó a maga idejében óriási tiszteletnek örvendett, és a mai napig a klub legnagyobbjai között tartjuk számon. Portugál állampolgár lett, a fia, José már itt született. Kevésbé ismert tény, hogy neki is volt köze a Portóhoz, néhány meccsen pályára lépett az első csapatban."

Hiába volt a tengernyi gól

Eztán ült le először a kispadra Siska, hogy két meccsel később, másfél hónapon belül már a harmadik magyar edzőként Magyar Ferenc váltsa. Sokáig ugyan ő sem maradt, de bevéste a nevét a klub történelemkönyvébe. „Fantasztikus támadófocit játszott a csapat – mutatja a képernyőn Paulo –, képzelje el, hogy 29 meccsen 123 gólt lőttünk. Ebből ötvenet a bajnokság 14(!) meccsén, a termésből Pinga egymaga 21-et vállalt, és gólkirály lett." Lisszabonban verték 10-1-re a Sportingot, ami máig a Porto legnagyobb arányú győzelme a zöld-fehérek otthonában.  A Porto viszont egy ponttal lemaradt a bajnoki címről a Benfica mögött, ez pedig Magyar állásába került. „Egy kincset, a klubot meghatározó értéket veszítettünk el" – mondták akkoriban a klub szurkolói.

Orth GyörgyForrás: Wikipedia
Nem azok a legnagyobbak, akikről gondolnánk
Két igazi futball-legenda is megfordult a portói kispadon, akiket mi az Aranycsapat előtti korszak legnagyobbjai között emlegetünk, Portóban azonban csak epizodisták voltak. A valaha volt egyik legjobb magyar focistaként számon tartott Orth György- aki 16 évesen már a felnőttválogatottban játszott – 1917 és 1925 között nyolc bajnoki címet nyert az MTK-val, és háromszor volt gólkirály. Egy bécsi mérkőzésen szerzett súlyos térdsérülés azonban véget vetett a karrierjének, pár évig még próbált focizni, de aztán inkább az edzői pályát választotta. Portóba 1961-ben érkezett – két évtizedes dél-amerikai kitérő után – és rendkívüli magasságán (187 cm) kívül barátságos, közvetlen jellemével is felhívta magára a figyelmet – és persze azzal, hogy csapata szemet gyönyörködtető támadófocit játszott. 1962 januárjában váratlanul halt meg egy gyors lefolyású betegségben. Az Orthoz hasonlóan idehaza óriási respektnek örvendő Kalmár Jenő – aki a múzeumban tévesen Jánosként van feltüntetve – a legendás csatár örökét vette át a következő szezon elején. Ő is remek csatár volt az MTK-ban, edzőként pedig bajnokságot nyert a Csepellel (1947-48), majd három alkalommal (1952, 1954 és 1955) a Puskást, Czibort és Kocsist is felvonultató nagy Honvéddal. Ilyen pedigrével költözött Portóba, de a kezdeti sikerek után a csapat végül „csak" második lett a Sporting mögött – így 1963. november 10. óta ő az utolsó magyar edző a FC Porto történetében.

A nagy Béla

Persze, hogy Guttmann, ki más lehetne, aki Portugália két legnagyobb klubjánál egyaránt letette a névjegyét, hogy aztán mindkét helyről kurtán-furcsán távozzon. Portóba 1958 novemberében érkezett, és egy évvel később bajnokként távozott – a Benficához.

Guttmann Béla (jobbra) csapata egyik sztárjával, PedrotóvalForrás: FC Porto Museum

„Rendkívül sok tapasztalattal a tarsolyában érkezett, és sokat is adott a klubnak. A portugál foci talán legszorosabb bajnokságát nyerte meg vele a klub. Az egy legendás versenyfutás volt. Akárhogy is szerették volna, hogy a Benfica nyerjen, nem tudták összehozni – mondja Paulo. – Amikor Béla 15 évvel később visszatért, már senki nem haragudott rá, amiért egykor elhagyta a klubot, ráadásul hogy pont a Benficához ment. 

Calabote játékvezető, aki a legkevésbé sem volt ártatlanForrás: Orgulhotripeiro.com
A Calabote-meccs

Dél-Amerikában tudunk olyan forgatókönyvet elképzelni, mint amilyen mentén az 1958-59-es portugál bajnokság véget ért. A Calabote-meccs néven hírhedté vált Benfica-CUF találkozó igazi szégyenfolt a portugál foci pedigréjén. Történt, hogy az éllovas Porto és a második Benfica azonos pontszámmal futott neki az utolsó körnek, de ahhoz, hogy a lisszaboniak legyenek a bajnokok, öttel több gólt kellett rúgniuk, mint a már kieső Terreense otthonában pályára lépő Portónak. A lisszaboniak 4-0-val mentek szünetre (két gól büntetőből esett, a második nem tűnt jogosnak), azaz minden jól alakult, csakhogy a második félidő egy váratlan CUF-góllal indult. A Benfica rúgott még kettőt, majd egy hetediket is, miután a vendégek kapusa a cserekapus kérésére elhagyta a pályát, és társa állt be. Torres Vedrasban annak rendje és módja szerint ért véget 90 perc után a meccs, nyert a Porto 3-0-ra – azaz a Benficának még egy gólt kellett volna rúgnia. Ekkor érezte úgy Inocencio Joao Teixeira Calabote játékvezető, aki a szezon egy korábbi meccsén összerúgta a port a portóiakkal, hogy közbe kell lépnie. Nyolc percet hosszabbított, majd biztos, ami biztos alapon kiállított két vendégjátékost. „Akármennyit hosszabbított, csak nem tudott gólt rúgni a Benfica" – mondta nem kevés malíciával Paulo. Újabb négy perc elteltével már Calabote sem bírta tovább, és lefújta a mérkőzést, és a Porto lett a bajnok.

Az izgalmak fokozása végett: szombaton 21.30-tól Benfica–Porto rangadót rendeznek, a bajnokságban egy pont előnnyel vezető lisszaboniak otthonában.

Modern idők magyarjai

Kalmár Jenő távozása után sokáig nem bukkantak fel magyarok Portóban, mígnem 1995 és 2002 között három focista is érkezett – mindannyian nagy reményekkel jöttek, de annál kevesebb sikerélménnyel távoztak. Ami nem mindig rajtuk múlt. „Mielőtt itt a klub múzeumában kezdtem dolgozni, sportújságíró voltam – eleveníti fel emlékeit Paulo. – Ez éppen arra az időszakra esett, amikor a magyar játékosok, Lipcsei Péter, Fehér Miklós és Buzsáky Ákos a csapathoz kerültek. Mindannyian klassz srácok voltak, és jó focisták is, bár a szerencse dolgában nem voltak túl jól eleresztve.  Buzsáky és Lipcsei is a sérülések miatt nem tudott bekerülni, Miklós pedig még nagyon fiatal volt, amikor hozzánk került, és az erős konkurencia mellett nem tudott a csapatba kerülni. Péterrel és Miklóssal készítettem is interjút, amikor aláírtak hozzánk, mindketten nagyon klassz srácok voltak."

Paulo szerint leginkább Lipcsei Péternek lett volna meg az esélye arra, hogy igazán emlékezeteset alkosson Portóban.

Lipcsei Péternek nem sokon múlott, hogy valódi sztárrá váljon PortóbanForrás: FC Porto Museum

A '95-96-os szezonban 23 meccsen hat gólt szerző középpályás az idény végén bajnok lett, igaz, addigra már egy súlyos térdsérülés miatt kikerült a csapatból – és már nem is tudta magát visszaverekedni. Nagyon tehetséges, jó futballista volt, volt érzéke a játékhoz, tudta olvasni, kár, hogy ilyen balszerencsés volt.

Természetesen Fehér Miklósra is kitértünk, aki ugyan csak tíz bajnokin szerepelt a csapatban, Paulo mégis látható, hallható megindultsággal beszélt róla. „Miklós akkor került ide, amikor a Porto fantasztikus időszakot futott, és máig egyetlen klubként nyerte meg sorozatban ötször a bajnokságot. Az edzőnk az a Fernando Santos volt, aki most a válogatott szövetségi kapitánya. Borzasztó volt látni, ami Guimaraesben történt. Tévében néztem a meccset, felfoghatatlan volt, ezt senki nem érdemli, pláne nem egy ilyen kedves, fiatal srác."

Az Arsenal KupaForrás: FC Porto Museum
Az Anyakirálynő és a hét kupa

Ahogy a Benfica múzeumában, úgy Portóban is a trófeaterem a klub kincsestára, ahol az évtizedek során felhalmozott ezüst- és aranytrófeák sorakoznak. A hatalmas terem közepén egymás mellett sorakozik a hét megnyert nemzetközi kupadöntőért (1-1 BEK és BL, 1-1 UEFA-kupa és Európa Liga, 1 Európai Szuperkupa és 2 Interkontinentális Kupa) szerzett serleg. Mindegyik gyönyörű, de ha csak replika, nem úgy, mint a 2004-es Interkontinentális Kupa. Miután a következő évtől a sorozat már klubvilágbajnokságként futott, az utolsó győztes hazavihette az eredeti trófeát, ami most Portóban díszlik. A legnagyobb kincs azonban az Arsenal Kupa, az "anyakirálynő", ami 1948-ban, az angol bajnok Arsenal elleni 3-2-es győzelem emlékére készült. A közel három méter magas trófea súlya 250 kiló, amiből 130 kiló ezüst. Az ára a maga idejében 200 ezer escudo volt, amit közadakozásból gyűjtöttek össze.