Vágólapra másolva!
A spanyol rendőrség őrizetbe vette Filippo Vito Di Pierrót, a harmadosztályú Eldense focicsapatának olasz vezetőedzőjét, mert felmerült a gyanú, hogy a Barcelona B ellen elszenvedett 12-0-s vereség előre megbeszélt eredmény volt.

A rendkívül kínos kudarc után az együttes néhány játékosa tett panaszt a trénerre a klubelnöknél, aki ezt követően rögtön kezdeményezte az olasz befektetőkkel nemrég megkötött tulajdonosi szerződés felbontását, továbbá ideiglenesen felfüggesztette a klub sporttevékenységét.

Az Eldense támadója, Cheikh Saad a vereség után a helyi sajtónak elárulta: négy csapattársa volt beszervezve, de neveket nem említett. Állítása szerint az volt a kérés, hogy a félidőben 0-8-ra álljanak, a végeredmény pedig 0-12 legyen. A valóságban aztán minden így is történt, az utolsó gól a 91. percben született.

"A végén kiderül majd minden" - mondta Saad, aki nem volt hajlandó pályára lépni a mérkőzésen.

David Aguilar klubelnök a történtekről úgy nyilatkozott: az egyik játékosa jelezte, hogy fogadási csalás készül a Barcelona B elleni bajnokin. A sportvezető ebből annyit vett észre, hogy az összeállítást illetően az olasz edző több meglepő döntést hozott. A szakember ugyanis olyanokat jelölt a kezdőbe, akik a közelmúltban nem játszottak rendszeresen.