Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó-szövetség elnöke, Aleksander Ceferin szerint a topligák megpróbálták megzsarolni az UEFA-t. 

A szlovén sportvezető a szervezet helsinki kongresszusán beszélt erről. Azt állítja, a 25 profi bajnokságot tömörítő szervezet (EPFL) arra próbálta meg rávenni a kisebb ligákat, hogy "menjenek szembe" az UEFA-val.

A ligák azt hiszik, azért, mert hihetetlen bevételre tesznek szert, manipulálhatják az országok szövetségeit, és rájuk erőltethetik az akaratukat" – mondta beszédében Ceferin. A viszony azután mérgesedett el a két szervezet között, hogy az UEFA kihagyta az EPFL-t a Bajnokok Ligája indulási jogaival, illetve pénzdíjaival kapcsolatos döntésekből. Emiatt az EPFL vezetői azzal fenyegették meg az európai szövetséget, hogy – mivel az erre vonatkozó tiltást tartalmazó szerződés múlt hónapban lejárt – a következő szezontól kezdve a mérkőzésidőpontok kijelölésénél nem fogják figyelembe venni a Bajnokok Ligája- és Európa Liga-játéknapokat, azaz ezen találkozók idejére is kiírnak majd bajnoki mérkőzéseket.

Az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin azt ígérte: nem hagyják magukat zsarolni Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Vladimir Shtanko

Ceferin emellett több bejelentést is tett. Az egyik szerint, mivel az UEFA az elmúlt évben "kiemelkedően nagy" bevételre tett szert a különböző válogatott tornákból, ezért

mind az 55 tagország egymillió eurós (309 millió forint) extra pénzt kap az európai szövetségtől.

Fontos változás, hogy az újonnan elfogadott szabályozás szerint mostantól minden sportvezető legfeljebb háromszor négy évig tölthet be hivatalt az UEFA-ban. Mindez a szervezet elnökére, alelnökeire, valamint bizottsági tagjaira – így a végrehajtó bizottságban Csányi Sándorra – is vonatkozik. Korábban nem volt szabályozva, hogy egy személy mennyi ideig lehet a vezérkar tagja.

További érdekesség, hogy

mostantól a Bajnokok Ligája- és Európa Liga-döntők helyszíneit hivatalos pályázati eljárás keretében jelöli ki az UEFA.

Július 1-től – a nemzetközi szövetséghez (FIFA) hasonlóan – az európai szövetségben is működik majd egy független etikai bizottság. A küldöttek egyhangúlag fogadták el a módosításokat.