Vágólapra másolva!
A spanyol liga fegyelmi bizottsága egyről három mérkőzésre hízlalta Neymar eltiltását, így a Barcelona brazil klasszisa egészen biztosan kihagyja a Real Madrid elleni rangadót, az El Clásicót. 

Ami hétfőn még csak egy ijesztő forgatókönyv volt, az kedd délutánra valósággá vált: a spanyol liga fegyelmi bizottsága három mérkőzésre tiltotta el Neymart, az FC Barcelona brazil klasszisát.

Neymart a Málaga elleni mérkőzésen kiállított a játékvezető, aki ezt nagyon nehezen fogadta, és gúnyosan megtapsolta Jesús Gil játékvezetőt.

A piros lapért automatikusan járt volna az egy meccses eltiltás, ami csak annyit eredményezett volna, hogy Neymar a Real Sociedad elleni találkozót kihagyva rápihenhetett volna a Real Madrid elleni szuperrangadóra. Így azonban az El Clásicót is kénytelen lesz a lelátóról nézni, ahogy az Osasuna ellen sem léphet pályára.

Táptalajt adunk az összesküvés-elméletek rajongóinak: Sergio Ramos az előző idényben a Las Palmas elleni meccsen - két fordulóval az El Clásico előtt - kapott pirosat, ami után megtapsolta a játékvezetőt. Egy mérkőzésre tiltották el.

A találkozó nem csak a presztízs miatt lesz fontos a katalánoknak (és persze a Realnak), hanem azért is, mert a fővárosiak egy meccsel kevesebbet játszva is három ponttal vezetnek, és, ha nyerni tudnának április 23-án, akkor vélhetően el is dőlne a bajnoki cím sorsa.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 27 20 1 6 56-18 38 66
D
GY
D
GY
D
I
2.
Girona 27 18 4 5 57-33 24 59
D
V
V
GY
V
I
3.
Barcelona 27 17 3 7 56-34 22 58
GY
D
GY
GY
D
I
4.
Atletico Madrid 27 17 6 4 54-29 25 55
D
V
GY
D
GY
I
5.
Athletic Bilbao 27 14 5 8 46-26 20 50
GY
D
GY
V
D
I
6.
Real Betis 27 10 5 12 32-28 4 42
D
GY
D
GY
V
I
7.
Real Sociedad 27 10 7 10 37-29 8 40
D
V
GY
V
V
I
8.
Valencia 26 10 9 7 31-31 0 37
V
GY
V
D
D
I
9.
Las Palmas 27 10 10 7 29-29 0 37
D
GY
V
D
D
I
10.
Osasuna 27 10 11 6 31-37 -6 36
V
GY
GY
D
GY
I
Teljes lista