Vágólapra másolva!
Uwe Scherr személyében német szakmai igazgató irányítja a jövőben a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának akadémiáját.

A kispesti klub honlapjának csütörtöki híre szerint az 50 éves Scherr a Kaiserslautern játékosaként bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett Németországban. Pályafutása során megfordult a Schalkénél és a Kölnnél is.

A Magyar Futball Akadémia új vezetője játékosként 2000-ben fejezte be a karrierjét, a labdarúgástól viszont nem távolodott el. Előbb a Schalke játékos-megfigyelője lett, majd a részleg vezetője, időközben megszerezte az edzői pro licencet. 2009-től három éven át volt a klub utánpótlás-igazgatója, később az Alemannia Aachennél sportigazgatónak nevezték ki.

Uwe Scherr Forrás: Kicker

Az elmúlt két évben Ghánában és Brazíliában dolgozott, helyi akadémiákon.