Újpesten verte a Vasas a listavezető Honvédot

Budapest, 2017. április 22. Az angyalföldi Vida Máté (b), valamint a kispesti Zsótér Donát (k) és Hidi Patrik (j) az OTP Bank Liga 28. fordulójában játszott Vasas FC - Budapest Honvéd FC mérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban 2017. április 22-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A harmadik helyezett Vasas pályaválasztóként 1-0-ra legyőzte az éllovas Budapest Honvédot a labdarúgó OTP Bank Liga szombati 28. fordulójában, a Szusza Ferenc Stadionban.

Inkább küzdelmet, mint színvonalas játékot hozott az első félidő. A csapatok nagy iramban futballoztak, de sok volt a technikai hiba. A Vasas szövögette folyamatosabban az akcióit, a Honvéd kapusának akadt több dolga, így a hazaiak megérdemelten szereztek vezetést.

A Honvéd a 63. percben nagy lehetőséget szalasztott el,

Davide Lanzafame kihagyta a saját maga által kiharcolt tizenegyest.

A hazaiak kapusa, Nagy Gergely pár perccel később is nagyot védett, majd a hajrában is bravúrral akadályozta meg a Honvédot az egyenlítésben.

1. félidő
44Ivan Lovric
42Felix Burmeister
9Donát Zsótér
2. félidő
90Benedek Murka
88Mahir Saglik
86Balint Gaal
73Filip Holender
72Ivan Lovric
68Gazdag Dániel
62Zsolt Korcsmár
Összeállítások
Vasas FC3-5-2
Budapest Honvéd3-5-2
Football Pálya
1
Gergely
Nagy
19
Felix
Burmeister
28
Tamas
Vasko
21
Zsolt
Korcsmár
27
Benedek
Murka
20
Mark
Kleisz
23
Máté
Vida
13
Zsombor
Berecz
7
Szilveszter
Hangya
66
Mahir
Saglik
14
Balint
Gaal
99
Dávid
Gróf
25
Ivan
Lovric
24
Djordje
Kamber
36
Botond
Baráth
8
George
Ikenne-King
26
Patrik
Hidi
6
Gazdag
Dániel
23
Donát
Zsótér
57
Filip
Holender
7
Davide
Lanzafame
9
Márton
Eppel

Vasas FC

Kezdők
1Gergely Nagy
19Felix Burmeister
42
28Tamas Vasko
21Zsolt Korcsmár
62
27Benedek Murka
90
20Mark Kleisz
23Máté Vida
13Zsombor Berecz
7Szilveszter Hangya
66Mahir Saglik
88
14Balint Gaal
86
90Daniel Poser
6Donát Szivacski
12Botond Kiraly
17Evgeny Pavlov
39Istvan Ferenczi
70Tamas Kulcsar
89Andras Debreceni
Cserék

Budapest Honvéd

Kezdők
99Dávid Gróf
25Ivan Lovric
72
44
24Djordje Kamber
36Botond Baráth
8George Ikenne-King
26Patrik Hidi
6Gazdag Dániel
68
23Donát Zsótér
9
57Filip Holender
73
7Davide Lanzafame
9Márton Eppel
18András Horváth
2Dávid Bobál
19Márk Koszta
66Dusan Vasiljevic
77Gergő Nagy
89Balazs Villam
92Zsolt Balázs
Cserék

A piros-kékek áprilisban az élcsoport másik két csapata, a Videoton és a Ferencváros ellen is nyertek.

A Vasas győzelmével közelebb kerültek egymáshoz a dobogós csapatok.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista