Vágólapra másolva!
112 évig megszakítás nélkül az angol Football League-ben szerepelt, idén azonban kiesett az amatőrök közé a Leyton Orient labdarúgócsapata. A történelmi klubot egy olasz üzletember tette tönkre, legalábbis a szurkolók szerint.

Szombaton 3-0-s vereséget szenvedett a Leyton Orient labdarúgócsapata a Crewe Alexandra vendégeként, és ezzel eldőlt, hogy biztosan kiesik az angol negyedosztályból.

A Glyn Cricket Club tagjai által 1881-ben alapított klub 1905-ben csatlakozott a Football League-hez, amely jelenleg az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát foglalja magába. A szervezet történetében az Orient volt a második legrégebben alapított londoni csapat a a Fulham után, de a teljes mezőnyt tekintve is a 24. legidősebbnek számított.

A Leyton Orient otthona Forrás: Leyton Orient

A klub egyszer jutott fel az élvonalba: 1961-62-ben a Liverpool mögött a második lett a másodosztályban,

de a következő szezonban hat győzelemmel, kilenc döntetlennel és 27 vereséggel az utolsó helyen zárt a legjobbak között, és kiesett.

Az FA-kupában 1978-ban érte el a legnagyobb sikerét, akkor egészen az elődöntőig menetelt, de ott 3-0-ra kikapott az Arsenaltól.

Azok után, hogy a csapat a 2013-14-es szezonban még a League One alapszakaszának a 3. helyén végzett - de a playoffot végül elbukta - egy évvel később már csupán a 23. helyen zárt, ezzel a kipottyant a negyedosztályba. Tavaly a 8. helyen zárt, idén viszont végig az alsóházban szerepelt.

A szezon során eddig 28 bajnokit veszített el, és már az ötödik edzőjét foglalkoztatja:

Andy Hessenthaler, Alberto Cavasin és Andy Edwards után március 30-án Danny Webb is feladta, jelenleg Ömer Riza a menedzser. A Guardian három hete azt írta, Webb nem csupán bizonytalan jövő miatt döntött a távozás mellett: a klub ellen ugyanis hamarosan felszámolást indíthatnak a fennálló tartozások miatt.

Francesco Becchetti Forrás: Leyton Orient

A szurkolók szerint a fő problémát az olasz üzletember, Francesco Becchetti jelenti. A klubnál 2014 júliusában történt tulajdonosváltás, Barry Hearn két hónappal azt követően, hogy a csapat a harmadosztály playoffjának döntőjében 2-2 után büntetőkkel alulmaradt a Rotherham Uniteddel szemben, négymillió fontért eladta részét Becchettinek. Az olasz két és fél éves regnálása után már a 11. edzővel dolgozik.