Vágólapra másolva!
A magyar U17-es labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott Törökországtól a horvátországi Európa-bajnokság negyeddöntőjében, így az elődöntőről biztosan lemarad, de a világbajnoki kvalifikációt jelentő ötödik helyért várhatóan még játszhat egy mérkőzést. A vesztes negyeddöntő után Szélesi Zoltán szövetségi edző és a válogatott játékosai ugyanazon a véleményen voltak: az eredmény miatt csalódottak, de büszkék rá, hogy az előzetes várakozásokat felülmúlva idáig eljutottak. 

„A török csapat kihasználta az egyik helyzetét, nekünk ez nem sikerült, azt hiszem, ennyi döntött" – értékelt az Origo Sportnak a lefújás után Szélesi Zoltán, az U17-esek edzője.

Szerencsétlen öngól okozta az U17-es válogatott vesztét

A Szélesi Zoltán vezette magyar válogatott remekül futballozott, de egygólos vereségeset szenvedett Törökországtól az U17-es Európa-bajnokság negyeddöntőjében. Eredmény: Magyarország-Törökország 0-1 (0-1) Nagygorica, Játékvezető: Donatas Rumšas (litván) Magyarország: Ásványi - Kovács, Mocsi, Opavszky, Majnovics - Csonka (Csoboth, 46.), Szoboszlai, Bence - Schön (KissT., 64.), Torvund (Timári, 71.), Szerető.

„Mezőnyben ültek azok a dolgok, amiket megbeszéltünk, odaértünk a kapu elé és a széleken is eredményesek tudtuk lenni, de egy nagyon jó török válogatottal kerültünk szembe. A mérkőzés végén szétszakadt a pálya, itt is és ott is megvoltak a lehetőségek, egy kicsivel jobb koncentrációra, egy picivel jobb döntésekre lett volna szükség a győzelemhez."

„Büszke vagyok a játékosaimra, nem sűrűn kell három naponta ilyen magas szintű teljesítményt nyújtaniuk, ez volt a negyedik mérkőzésünk a tornán, ez sokat kivett belőlük.

„A folytatásban egy francia vagy egy spanyol csapat várhat ránk, megpróbáljuk mentálisan és fizikálisan is felkészíteni a fiúkat, ahogyan eddig is tettük" – mondta a lehetséges folytatásról Szélesi, akit a hajrában fegyelmezetlenség miatt a lelátóra küldött a litván játékvezető.

Szélesi Zoltán csak egy kicsi hiányzott Forrás: MLSZ

„Nem hallottam semmilyen indokot, egyszerűen felküldött a lelátóra, de nem nagyon foglalkoztam vele, hiszen ott volt [Belvon] Attila, követte az utasításaimat, ennek nem volt befolyásoló szerepe a mérkőzés végén."

A csapatkapitány, Szoboszlai Dominik ezúttal nem a pálya közepén, hanem balszélsőként kezdte a mérkőzést, majd az ezúttal csereként kezdő Csoboth Kevin beállásával húzódott vissza a pálya közepére.

„Szerencsére megvan a lehetőségem, hogy rotáljak, kiváló játékosaim vannak a támadó pozíciókban. Frissíteni kellett pár poszton, Dominik szinte mindenhol bevethető, de zömében a klubjában, a Red Bull Salzburgban is szélsőként szerepel. A félidőben hatékonyabbá szerettem volna tenni a támadójátékot, ezért cseréltünk, annak érdekében, hogy egyenlítsünk vagy megfordítsuk a mérkőzést" - így Szélesi.

Lelkileg kell összerakni a csapatot

A nagygoricai mérkőzést a helyszínen tekintette meg a tizenegyszeres válogatott Vincze Ottó, aki az Origo Sportnak azt mondta, a török csapat egységesebb együttes benyomását keltette. „A magyar válogatott tele van tehetséges fiatalokkal, akik egyénileg képzettebbek voltak, mint a törökök, de ez most kevés volt a negyeddöntőben. A játékvezető sem állt a feladata magaslatán, ezzel együtt hiba lenne csak a bíróra fogni a vereséget. Egy tizenegyes mindenképpen járt volna a magyar válogatottnak. Keddig most az a legfontosabb feladat, hogy lelkileg összerakja magát a magyar válogatott, mert minden bizonnyal játszhatunk az ötödik helyért. Ott hasonlóan nagy lesz a tét, mint ezen a meccsen volt, hiszen ennek az Eb-nek az ötödik helyezettje ott lehet az indiai világbajnokságon."

Míg a profi labdarúgók a lefújást követően szinte pillanatok alatt eltűnnek a pályáról, az U17-es csapat tagjai hosszú percekig a gyepen maradtak. Megköszönték a szurkolást, nyújtottak, lazítottak, feldolgozták az előző 80 perc eseményeit. Ebben segítségükre volt Bernd Storck is, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, aki a lelátón követte az eseményeket, majd elsőként szólt a csapat tagjaihoz.

A mérkőzés után így köszönték meg a szurkolást a magyar fiatalok Forrás: Lantos Gábor

„A szövetségi kapitány itt van minden mérkőzésen, támogatja a srácokat és jó tanácsokkal látja el a stábot. Pozitív gondolkodásra intett mindenkit, ez az a mentalitás, ami segíthet nekünk a következő mérkőzésen kvalifikálni az októberi világbajnokságra."

Ásványi Balázs, a Puskás Akadémia kapusa a vereség ellenére duzzadt az önbizalomtól, és köszönetet mondott a magyar szurkolóknak, akik a nagygoricai stadionban és a tévé előtt is szép számmal szurkoltak.

Ásványi Balázs igazi vetére a csapatnak Forrás: MLSZ

„Mindent tőlünk telhetőt megtettünk, sajnos ez ma ennyire volt elég. Fel fogunk tudni állni, mert nagyszerű csapat vagyunk, ezt már többször is bizonyítottuk.

„Óriási érzés, hogy ennyien szurkoltak nekünk, többen üzentek is, hogy inkább nem mennek iskolába, otthon maradnak és nézik a mérkőzést. A csapat nevében is köszönöm azt a rengeteg támogatást, amit kaptunk az elmúlt napokban."

Szerető Krisztofer, a Stoke City támadója szerint azért a török csapat jutott az elődöntőbe, mert a szerencse melléjük állt. De mi hiányzott nekünk a szerencsén kívül?

„Az utolsó passzok mindenképpen, a befejezések sem mentek, pedig megvoltak a helyzeteink. Ebben kellett volna jobbnak lennünk."

„Bernd Storck azt mondta, hogy ne búslakodjunk, jó teljesítményt nyújtottunk és jó meccseket játszottunk, erős ellenfelek ellen, nagyszerű eredmény, hogy idáig eljutottunk és még mindig van esélyünk kijutni a világbajnokságra.

Szerető Krisztofer ezúttal sem ismert elveszett labdát Forrás: MLSZ

A magyar válogatott csak abban az esetben nem játszhat az ötödik helyért, ha az eddig hibátlan Németország és Anglia is vereséget szenved a negyeddöntőben. Erre kevés esély mutatkozik, arra már több, hogy a francia-spanyol mérkőzés vesztesével küzdhet meg a magyar csapat az októberi világbajnokságért.

„Nem vagyunk csalódottak, arra koncentrálunk, hogy kijussunk a vb-re. De akkor sem omlunk össze, ha ez nem sikerül, mert szép teljesítményt nyújtottunk" - tette hozzá Szerető.

Mocsi Attila, a Győri ETO játékosa hátvéd létére az utolsó percekben felfutott a támadásokhoz, de ő sem tudta gólhoz segíteni a magyar csapatot. A lefújás pillanatában a fáradtságtól és a csalódottságtól egyszerre esett a földre.

Mocsi Attila mindent kiadott magából Forrás: MLSZ

„Elemeznünk kell a hibáinkat és össze kell szedni magunkat, holnap vélhetően meg tudjuk, ki ellen kell játszhatunk. Megtettünk mindent, hogy legyőzzük Törökországot, nem szabad csüggednünk, fel kell emelnünk a fejünket, még van egy meccsünk, amit meg kell nyernünk és ki kell jutnunk a vb-re" – mondta Mocsi.

Kemény magyarok

„Nehéz mérkőzést vártunk, azt is kaptunk, a magyar csapat nagyon fegyelmezett, erős és gyors támadókkal rendelkezik. Ellenfelünk győzni akarással játszott, ezért néha talán túl kemény is volt, de ez benne van a játékban. Boldogok vagyunk, hogy kijutottunk a világbajnokságra" - nyilatkozta a lefújás után a törökök edzője, Mehmet Hacioglu.