Társoldalunk:

Egy vak férfi készíti a világ talán legalaposabb amatőr futballregiszterét

2017.05.18. 17:05

John Stancombe harminc éve hűséges krónikása az angol amatőr ligáknak. A születésétől látássérült férfi tíz éve teljesen megvakult, de ez sem akadályozhatja meg abban, hogy hétről hétre tudósítson a meccsekről.

A 46 éves dél-londoni John Stancombe két hete, a Sandbach United pályán jegyezte föl tudósítói pályafutása 1640., jórészt amatőr ligás (non-league) mérkőzését. Ez már önmagában is lenyűgöző szám, hát még akkor, ha tudjuk, hogy születésétől fogva látássérült férfi 2006 óta egyáltalán nem lát - írja a Guardian.

Ez a tizedik futballidényem úgy, hogy egyáltalán nem látok. 2006-ban veszítettem el teljesen a látásomat. Amikor megtörtént, egy évre bezárkóztam, szinte ki sem mozdultam a négy fal közül. Segítség nélkül a lábamat sem tudtam kitenni a lakásból - mondta Stancombe, elmesélve, hogy teljesen maga alá gyűrte a depresszió, mert ettől fogva nem tudta azt csinálni, amit akkor már húsz éve, meccsriportokat írni. - Nem tudtam megírni a beszámolókat, csak egy magnóra tudtam felmondani."

John StancombeForrás: Guardian/Jon Super

Mára ez már megváltozott, egy szoftver segítségével újra le tudja írni, amit korábban magnóra rögzített. Ebben azok a klubok vannak a segítségére, amelyeknek a pályáját felkeresi. Jóval a kezdés előtt odamegy a helyszínre, ahol a klub egyik alkalmazottja, vagy önkéntese körbevezeti, és töviről hegyire elmond neki mindent: a pálya méretétől és a gyep állapotától kezdve, azon keresztül, hogy milyenek a lelátók, leírja hogy néz ki a klubház, hány szurkoló van, mennyibe kerül a húsos pite és a sör a büfében, végül pedig mintegy leközvetíti magát a meccset is. Az így összegyűjtött anyagok minden évben egy könyvbe kerülnek, amelynek idén készül el a harmincadik kötete.

Inkább a piramis alját választotta

Stancombe 16 évesen, a vakok számára létesített iskola elvégzése után, még csak erősen látássérültként kezdett besegíteni két lelkes Wimbledon-drukkernek, akik a Don's Outlook nevű meccsfüzetet szerkesztették. 

A foci iránti rajongását a szintén látássérült édesapjától örökölte, akivel együtt jártak Wimbledon-meccsekre. Nem volt egyszerű, és, ahogy a csapat egyre magasabbra jutott, úgy lett egyre rosszabb a helyzet.

"Kezdetben minden vidám volt, jóban voltunk a rendőrökkel, együtt viccelődtünk. Aztán, ahogy egyre jobban ment csapatnak, úgy változott meg a helyzet, a rendőrök valamiért elkezdtek úgy nézni ránk, mint egy újabb balhés dél-londoni klubra, a Chelsea-hez és a Millwallhoz hasonlóan. Pedig a durkkerekkel nem volt probléma, inkább a csapat játékosai voltak balhésak (a '80-as években crazy gangnek nevezett csapat, Vinnie Jones vezérletével az angol foci egyik leghírhedtebb alakulata volt). Aztán, amikor egyszer harmincunkat ötven rendőr hajtott végig az egyik stadiontól a vasútállomásig, elhatároztam, hogy én ebből nem kérek tovább."

Nem tud és nem is akar elszakadni a focitólForrás: Guardian/Jon Super

Így lett Stancombe a non-league csapatok meccseinek krónikása, bár azt mondja, hogy ahogy közelednek a csapatok a profi liga felé, úgy kap egyre kevesebb segítséget a stadionokban, "ott már csak egy szám vagyok én is, egy néző a sok közül". 

  A bajtársiasságot, a barátságos légkört és a játék iránti szenvedélyt szeretem az amatőr ligákban. Azt, hogy a focisták itt azért játszanak, mert szeretik a focit, és nem azért, hogy megtömjék a zsebüket.

Stancombe rekordja három mérkőzés egyetlen napon, amit Cornwallban teljesített, már teljesen vakon. Fejben kell tartania a menetrendeket, és nagyon alapos körültekintéssel kell megszerveznie az utazásait. 

"Ha nem ezt csinálnám, biztos, hogy egész nap csak egy krimóban ülnék. Vagy otthon lennék, és átaludnék minden napot. Harminc éve csinálom ezt, és mióta teljesen megvakultam, még nagyobb szükségem van erre a munkára. Csak azért, mert nem látok, abba kellett volna hagynom? Minden féle betegségeim vannak, de, amíg akadnak klubok, amelyek szívesen fogadnak és segítenek, addig nem fogom abbahagyni" - fogadkozott John Stancombe.