Debrecenben tett újabb lépést a bajnoki cím felé a Honvéd

Debrecen, 2017. május 20. A kispesti Koszta Márk (j) és a debreceni Holman Dávid a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójában játszott Debreceni VSC - Budapest Honvéd mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2017. május 20-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A Honvéd félidőben már három góllal vezetett Debrecenben, akár már szombat este bajnoki címet ünnepelhet, ha nyer a Fradi a Videoton ellen.

A Honvéd már az első félidőben háromgólos előnyre tett szert a Debrecen otthonában. A meccs alaphangját megadta, hogy Koszta Márk már a 4. percben megszerezte a vezetést. Koszta beadási kísérletébe lépett bele egy debreceni védő, de miután visszapattant elé a labda, rögtön kapura lőtt és megszerezte a vezetést csapatának.

A 13. percben visszajöhetett volna a meccsbe a Debrecen, de Holman Dávid büntetőjét védte a Honvéd kapusa, Gróf Dávid.

Gróf Dávid védi a tizenegyest Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A 25. percben már kettővel vezetett a fővárosi csapat, Eppel Márton lépett át egy keresztlabdát, majd kapta is vissza és a kapuig gyalogolhatott, Danilovic a rövidre kapta a gólt.

A 37. percben Koszta tudott duplázni, Ikenne-King lapos beadására nem értek oda a Loki védői, Koszta pedig Danilovic kapujába lőtt.

A kispesti Koszta Márk (j) és a debreceni Holman Dávid Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Félidőben Leonel Pontes lecserélte a kapusát, Verpecz István érkezett a félidőben sportszerűtlenül viselkedő Danilovic helyére, illetve Könyves is befejezte 45 perc után, az ő helyén Filip folytatta.

Az 59. percben szépített a Loki, Holman Dávid szabadrúgása találta telibe a lécet, majd a kipattanó labda Jovanovicról Gróf lábai között a kapuban kötött ki.

A 66. percben egy gólra felzárkózott a Debrecen, a csereként beállt koreai Szuk fejelt Gróf kapujába egy szögletet követően.

A Honvéd a második gól után újra elkezdett játszani, a meccset pedig végképp lezárta Eppel remek fejese a 82. percben. A hosszabbítás második percében Koszta Márk tetté teljessé mesterhármasát, remekül húzott befelé, majd ballal visszahúzta a rövid oldalra a labdát, Verpecz esélytelen volt. A Honvéd végül magabiztosan, 5-2-re tudott nyerni.

A Honvéd sikere azt jelenti, hogy amennyiben megveri a Ferencváros a később kezdődő mérkőzésen a Videotont, a Honvéd már ma este bajnoki címet ünnepelhet. Ellenkező esetben az utolsó fordulóban rendezendő Honvéd-Videoton meccs dönt majd a bajnoki címről.

1. félidő
45Branislav Danilovic
37Márk Koszta
25Márton Eppel
4Márk Koszta
2. félidő
90Márk Koszta
82Márton Eppel
68János Ferenczi
67Hyun-Jun Suk
66Hyun-Jun Suk
64George Ikenne-King
61Gazdag Dániel
61Attila Osváth
59Davide Lanzafame
59Aleksandar Jovanovic
46Norbert Könyves
46Branislav Danilovic
Összeállítások
DVSC4-4-2
Budapest Honvéd3-5-2
Football Pálya
44
Branislav
Danilovic
2
Attila
Osváth
3
Csaba
Szatmári
25
Dusan
Brkovic
11
János
Ferenczi
42
Norbert
Könyves
8
Dániel
Tőzsér
77
Aleksandar
Jovanovic
19
Justin
Mengolo
10
Dávid
Holman
90
Haris
Handzic
99
Dávid
Gróf
36
Botond
Baráth
24
Djordje
Kamber
2
Dávid
Bobál
8
George
Ikenne-King
19
Márk
Koszta
77
Gergő
Nagy
6
Gazdag
Dániel
57
Filip
Holender
9
Márton
Eppel
7
Davide
Lanzafame

DVSC

Kezdők
44Branislav Danilovic
46
45
2Attila Osváth
61
3Csaba Szatmári
25Dusan Brkovic
11János Ferenczi
68
42Norbert Könyves
46
8Dániel Tőzsér
77Aleksandar Jovanovic
59
19Justin Mengolo
10Dávid Holman
90Haris Handzic
4Ioan Filip
17Norbert Mészáros
22Frank Feltscher
24Danilo Sekulic
28Zoltán Nagy
87István Verpecz
91Hyun-Jun Suk
67
66
Cserék

Budapest Honvéd

Kezdők
99Dávid Gróf
36Botond Baráth
24Djordje Kamber
2Dávid Bobál
8George Ikenne-King
64
19Márk Koszta
90
37
4
77Gergő Nagy
6Gazdag Dániel
61
57Filip Holender
9Márton Eppel
82
25
7Davide Lanzafame
59
18András Horváth
25Ivan Lovric
26Patrik Hidi
66Dusan Vasiljevic
92Zsolt Balázs
86Zsolt Laczko
0Bálint Tömösvári
Cserék

Az Újpest három vereség után tudott nyerni a Haladás ellen

1. félidő
29Bence Iszlai
21Balázs Balogh
2. félidő
90Enis Bardhi
86Enis Bardhi
73Jonathan Heris
71David Williams
71Kristóf Szűcs
68Stef Wils
65Kylian Hazard
62Stef Wils
59Andras Jancso
Összeállítások
Újpest FC4-2-3-1
Haladás4-3-3
Football Pálya
1
Szabolcs
Balajcza
29
Kristóf
Szűcs
3
Jonathan
Heris
4
Dávid
Kálnoki Kis
13
David
Mohl
6
József
Windecker
7
Enis
Bardhi
8
Balázs
Balogh
19
Nemanja
Andric
5
Benjámin
Cseke
10
Kylian
Hazard
1
Gábor
Király
13
Kristóf
Polgár
6
Stef
Wils
33
Szllard
Devecseri
35
Predrag
Bosnjak
26
Mark
Jagodics
15
Bence
Iszlai
70
Andras
Jancso
16
Barnabas
Racz
11
David
Williams
12
Bence
Kiss

Újpest FC

Kezdők
1Szabolcs Balajcza
29Kristóf Szűcs
71
3Jonathan Heris
73
4Dávid Kálnoki Kis
13David Mohl
6József Windecker
7Enis Bardhi
90
86
8Balázs Balogh
21
19Nemanja Andric
5Benjámin Cseke
10Kylian Hazard
65
23Dávid Banai
11Mihailo Perovic
14Gabor Nagy
15Kecskés Ákos
18Bojan Sankovic
21Benjamin Balazs
27Bence Pavkovics
Cserék

Haladás

Kezdők
1Gábor Király
13Kristóf Polgár
6Stef Wils
68
62
33Szllard Devecseri
35Predrag Bosnjak
26Mark Jagodics
15Bence Iszlai
29
70Andras Jancso
59
16Barnabas Racz
11David Williams
71
12Bence Kiss
44Márton Gyurján
23Szabolcs Schimmer
27Lorant Kovacs
79Peter Halmosi
98Mate Toth
Cserék

Nem született gól az MTK-Diósgyőr meccsen, a kiesésről az utolsó forduló dönt majd

1. félidő
33Drazen Okuka
30Akos Baki
2. félidő
84Máté Katona
82Adam Vass
80Akos Szarka
71Kevin Korozman
67Attila Busai
59Dejan Karan
55Nono
52Patrick Mevoungou
Összeállítások
MTK Budapest3-5-2
DVTK4-4-2
Football Pálya
1
Danijel
Petkovic
6
Drazen
Okuka
4
Akos
Baki
24
Patrik
Poór
23
Dániel
Vadnai
38
Adam
Vass
60
Kevin
Korozman
61
Máté
Katona
19
Jozsef
Kanta
7
Myke
Ramos
14
Sandor
Torghelle
99
Botond
Antal
94
Gábor
Eperjesi
48
Dejan
Karan
4
Márk
Tamás
6
Diego
Vela
15
Patrick
Mevoungou
20
Attila
Busai
30
86
Soma
Novothny
7
Gábor
Makrai
27
Akos
Szarka

MTK Budapest

Kezdők
1Danijel Petkovic
6Drazen Okuka
33
4Akos Baki
30
24Patrik Poór
23Dániel Vadnai
38Adam Vass
82
60Kevin Korozman
71
61Máté Katona
84
19Jozsef Kanta
7Myke Ramos
14Sandor Torghelle
28Federico Groppionni
10Leandro Martinez
11Dániel Gera
13Adam Hrepka
26Yuriy Kolomoets
30Balint Borbely
65Schafer András
Cserék

DVTK

Kezdők
99Botond Antal
94Gábor Eperjesi
48Dejan Karan
59
4Márk Tamás
6Diego Vela
15Patrick Mevoungou
52
20Attila Busai
67
30Nono
55
86Soma Novothny
7Gábor Makrai
27Akos Szarka
80
22Ivan Radoš
0Vitalijs Jagodinskis
10Roland Ugrai
19Tibor Nagy
23Murtaz Daushvili
24István Fülöp
74Patrik Ternovan
Cserék

A Mezőkövesd a Paks ellen bebiztosította élvonalbeli tagságát

1. félidő
45Ádám Hajdú
43Stipe Bacelic-Grgic
33Stipe Bacelic-Grgic
2. félidő
90Gergo Goher
90Marek Strestik
89Lajos Bertus
85Laszlo Bartha
84Tomas Szeles
79Bence Sós
76Ulysse Diallo
73Dénes Szakály
73Zsolt Haraszti
73Gábor Molnár
68David Kulcsar
64Tarmo Kink
60David Kulcsar
50Andras Vagi
Összeállítások
Mezőkövesd4-2-3-1
Paksi FC4-1-4-1
Football Pálya
90
Tomas
Tujvel
29
Andras
Vagi
39
David
Hudak
88
Tomas
Szeles
6
Gergo
Goher
17
Tamas
Egerszegi
28
Stipe
Bacelic-Grgic
33
Gábor
Molnár
19
Tarmo
Kink
99
Bence
Sós
15
Marek
Strestik
1
Peter
Molnar
77
David
Kulcsar
96
Bence
Lenzsér
5
Zsolt
Gévay
20
Peter
Zachan
7
Tamas
Balo
10
Zsolt
Haraszti
26
Lajos
Bertus
38
Ádám
Hajdú
39
Laszlo
Bartha
17
Dénes
Szakály

Mezőkövesd

Kezdők
90Tomas Tujvel
29Andras Vagi
50
39David Hudak
88Tomas Szeles
84
6Gergo Goher
90
17Tamas Egerszegi
28Stipe Bacelic-Grgic
43
33
33Gábor Molnár
73
19Tarmo Kink
64
99Bence Sós
79
15Marek Strestik
90
2Dániel Farkas
3Dominik Fotyik
8Roland Baracskai
9Ulysse Diallo
76
24David Hegedus
49Branko Pauljevic
0Marton Czuczi
Cserék

Paksi FC

Kezdők
1Peter Molnar
77David Kulcsar
68
60
96Bence Lenzsér
5Zsolt Gévay
20Peter Zachan
7Tamas Balo
10Zsolt Haraszti
73
26Lajos Bertus
89
38Ádám Hajdú
45
39Laszlo Bartha
85
17Dénes Szakály
73
21Kristóf Papp
8Tamas Kecskes
29Tamas Koltai
31Gergő Rácz
40Andras Szalai
94Bence Daru
98Richard Jelena
Cserék

A Vasas idegenben tudott nyerni a már kiesett Gyirmót otthonában

1. félidő
42Anto Radeljic
9Tamas Kulcsar
2. félidő
90Mijusko Bojovic
84Tamas Kulcsar
81Felix Burmeister
78Gergo Szalanszki
77Anto Radeljic
70Benedek Murka
67Zsombor Berecz
58Csanad Novak
55Norbert Csiki
53Adam Presinger
52Szilard Veres
Összeállítások
Gyirmót4-1-4-1
Vasas FC3-4-3
Football Pálya
71
Oleksandr
Nad
29
Kristian
Kolcak
25
Mijusko
Bojovic
18
Anto
Radeljic
11
Adam
Presinger
91
Mate
Kiss
19
Patrik
Vass
17
Andras
Simon
88
Norbert
Csiki
27
Szilard
Veres
28
Csanad
Novak
1
Gergely
Nagy
19
Felix
Burmeister
21
Zsolt
Korcsmár
4
Kire
Ristevski
14
Balint
Gaal
23
Máté
Vida
13
Zsombor
Berecz
7
Szilveszter
Hangya
27
Benedek
Murka
10
Mohamed
Remili
70
Tamas
Kulcsar

Gyirmót

Kezdők
71Oleksandr Nad
29Kristian Kolcak
25Mijusko Bojovic
90
18Anto Radeljic
77
42
11Adam Presinger
53
91Mate Kiss
19Patrik Vass
17Andras Simon
88Norbert Csiki
55
27Szilard Veres
52
28Csanad Novak
58
12Edvard Rusak
8Márk Madarász
0Janos Mate
23Daniel Lengyel
32Sebastian Achim
67Gergo Szalanszki
78
0Tibor Szabo
Cserék

Vasas FC

Kezdők
1Gergely Nagy
19Felix Burmeister
81
21Zsolt Korcsmár
4Kire Ristevski
14Balint Gaal
23Máté Vida
13Zsombor Berecz
67
7Szilveszter Hangya
27Benedek Murka
70
10Mohamed Remili
70Tamas Kulcsar
84
9
33Vukasin Poleksic
3Manjrekar James
8Martin Adam
20Mark Kleisz
28Tamas Vasko
66Mahir Saglik
89Andras Debreceni
Cserék

A Ferencváros-Videoton meccs 20.30-kor kezdődik

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista