Vágólapra másolva!
Marco Rossi, a Budapest Honvéd vezetőedzője a bajnoki cím megszerzése után jelentette be, hogy befejezte a munkát a klub élén, de mint kiderült, a klub tulajdonosa erről már korábban tudott.

Péntek délben George F. Hemingway tulajdonos ebéddel egybekötött találkozó keretében vett búcsút Marco Rossi vezetőedzőtől – olvasható a Honvéd hivatalos oldalán.

A Honvéd új holland trénere Forrás: zik.ua

A Budapest Honvéd újonnan szerződtetett vezetőedzője Erik van der Meer, aki június elsejétől veszi át a csapat irányítását.

Az új edző több mint 350 első osztályú mérkőzést játszott játékos karrierje során az FC Utrecht, a Real Murcia, a BV Veendam és más csapatok játékosaként. A hollandul, angolul, és németül beszélő szakember több klubban is megfordult, mint vezetőedző. Többek között, a Metallurg Doneck, az FC Stal, az Al Ahli Club és a Qatar Club csapatait is sikerre vezette. A Budapest Honvéd FC nagy várakozással tekint Erik van der Meer bemutatkozására, és reméli, hogy méltó utóda lesz Marco Rossi vezetőedzőnek.