Vágólapra másolva!
A Ferencváros bírta jobban az idegek harcát, ezért szerda este megnyerte a 2016-2017-es Magyar Kupát, a Vasas együttesét legyőzve a fináléban, amely az 1-1-re végződő rendes játékidő és a hosszabbítás után tizenegyespárbajban dőlt el.

A Fradi ezzel némiképp visszavágott az angyalföldieknek, hiszen a bajnokságban a Vasas taszította le a dobogóról a címvédőt.

Tizenegyesek után zsinórban harmadszor kupagyőztes a Ferencváros

A Ferencváros szerzett vezetést, majd a második félidőben gyorsan egalizált a Vasas. A hosszabbításban már a tizenegyesekre készültek a felek, a Fradi játékosai hibátlanul lőtték a büntetőket, ami kupagyőzelmet ért a zöld-fehéreknek. A Groupama Arénában mintegy 15 ezer néző volt kiváncsi arra, hogy a Ferencváros a negyedik vagy a Vasas a bronzérem mellé szerzi-e meg a Magyar Kupát.

Rendkívül fülledt meleg és több mint 14 ezer szurkoló várta a csapatokat a Groupama Arénában. A pályán klasszikus döntőfutball, az első perctől az utolsóig kiélezett taktikai harc folyt, miközben a zöld-fehér és piros-kék tábor valódi kupahangulatot varázsolt a stadionba, különösen az NB I-en nevelkedő szemnek volt üdítő a látvány és hangélmény.

A szurkolók mindkét oldalon, minden korosztályban kitettek magukért. A képre kattintva galéria nyílik a mérkőzésről Fotó: Mudra László - Origo
Folyamatosan buzdították csapatukat, remek hanulatot varázsoltak a Groupama Arénába.A képre kattintva galéria nyílik a mérkőzésről Fotó: Mudra László - Origo

Ami a mérkőzést illeti, a Vasas és a Ferencváros is játszotta a saját játékát, már amennyire az ellenfél enegedte. Mindkét csapat biztos védekezésre alapozott, a Ferencváros egyéniségei megvillanásában, a fiatalokra építő Oenning-csapat pedig a sebességében bízott, ez végül egy-egy gólra volt elég mindkét oldalon: az első félidőben Varga Roland egy harmincméteres szabadrúgásból vette be Nagy Gergely kapuját, Kulcsár Tamás pedig a második játékrész elején villant.

A rendes játékidő végére felpörögtek az események, Varga Roland lábában az egyik oldalon, Murka Benedek lábában pedig a túloldalon maradt benne a meccslabda. A 90. perc környékét egy ijesztő sérülés árnyékolta be, Lovrencsics Gergő szerencsétlenül ütközött Murkával, majd eszméletlenül zuhant a földre.

Több mentős és orvos sietett a válogatott futballista segítségére, akiért a pályán a társak könnyes szemmel, a lelátón pedig döbbent csendben szorítottak a jelenlévők.

Lovrencsics ápolásának percei a pályán és a nézőtéren is megbénították a hangulatot. A képre kattintva galéria nyílik a mérkőzésről Fotó: Mudra László - Origo

Ezek olyan percek voltak, amikor tényleg megfagy a levegő, szerencsére Lovrencsics a hordágyról már tudott integetni, majd nem sokkal később a kórházi ágyból üzent egy képpel.

„Mindannyian nagyon-nagyon féltünk, amikor Lovrencsics a földön feküdt. A tarkójára kapott egy erős ütést, eltörött az orra, gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy szerencsés kimenetelű volt az eset" – ezt Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője mondta a döntő utáni sajtótájékoztatón.

Lovrencsics már a hordágyról is integetett, később a kórházból üzent, hogy rendben van Forrás: Facebook

A hős, aki keretbe zárta a Magyar Kupát

A hosszabbítás percei a túlélésről és a fáradtásgról szóltak, nem tartogattak izgalmakat, nem úgy a tizenegyesprábaj, amelyet 5-4-re nyert meg az egyet sem hibázó Ferencváros. Dibusz Dénes a hanyagul rúgó Kire Ristevski lövését fogta meg, a győztes lövést pedig a Fradi szerb ikonja, Vladan Cukic vállalta magára.

Cukic bevágta, majd rohant ünnepelni a kapu mögött szurkolókhoz, összes csapattársával együtt.

Először a szurkolókkal ünnepelt a kupagyőztes. A képre kattintva galéria nyílik a mérkőzésről Fotó: Mudra László - Origo

A 36 éves szerb középpályás ezzel keretbe foglalta a szezont, hiszen

a Ferencváros első és talán leggyengébb idénybeli kupamérkőzésén, a BKV Előre elleni találkozó egyetlen gólját ő szerezte, majd a sorozat utolsó lövésével a kupa sorsát is eldöntötte.

„Gratulálok a csapatnak, gratulálok a szurkolóknak, a klubnak, mindenkinek. Nem játszottunk jó szezont a bajnokságban, ezért is volt fontos mindenkinek a kupagyőzelem" – mondta a lefújás után Cukic, aki pályafutása negyedik Magyar Kupáját nyerte, egyet a Kecskeméttel és hármat a Ferencvárossal.

Thomas Doll a mérkőzést követő sajtótájékoztatón csapata védekezésért dicsérte, a támadókkal viszont nem volt teljesen megelégedve, illetve kitért az első félidőben meg nem adott hazai gólra is:

"Nem láttam még a felvételeket, de azt gondolom, Radó előbb érte el a labdát, egészen másképp nézett volna ki ez a mérkőzés, ha 2-0-ra vezetünk."

„Ugyanakkor szeretném megdicsérni a játékosokat, hogy ilyen magas tempóban tudtak futballozni ebben a fülledt levegőben" - mondta Doll, aki külön kiemelte az elmúlt másfél hetet szinte teljes egészében kihagyó Gera Zoltánt, aki ennek ellenére most 65 percen keresztül a pályán volt.

Gera ezúttal csak imádkozott a tizenegyesek közben. A képre kattintva galéria nyílik a mérkőzésről Fotó: Mudra László - Origo

Doll a jövőről is beszélt,

a következő szezonban nagyobb erőre, és még jobb kvalitású futballistákra van szüksége a klubnak a sikerességhez.

A sajtótájékoztatón megjelent Emil Dilaver is, aki elbúcsúzott a szakvezetőtől. Doll hozzátette, nagyon hiányozni fog neki a védő, mint ahogyan Michal Nalepa is.

Megkérdeztük a télen klubot váltó Botka Endrét, hogy milyen érzés a bajnoki aranyból és a kupagyőzelemért járó medálból is kapni egy-egy darabot.

– jegyezte meg nevetve a hátvéd, aki ősszel a Budapest Honvédban, tavasszal pedig már a Ferencvárosban futballozott.

„Nagyon jó érzés, ilyenben még nem nagyon volt részem, most egyszerre mindkettőben. A Honvédban 17 mérkőzésen játszottam, a Ferencvárossal a kupában csak négy mérkőzésen, de

„Nehéz meccs volt, hiszen egy mérkőzésen dől el minden, ilyenkor nagyon benne van a játékosokban, hogy nem lehet hibázni, mindenki feszültebb. Lovrencsics Gergő sajnálatos sérülése még rátett erre egy lapáttal, nem kímélték egymást a többiek. Murka Benedek a meccs után bejött az öltözőbe és bocsánatot kért, ezért is szép a futball és érdemes játszani."

Murka a Fradi öltözőjében kért bocsánatot a szerencsétlen ütkzöés miatt. A képre kattintva galéria nyílik a mérkőzésről Fotó: Mudra László - Origo

"Azt láttam, hogy a Vasas a hosszabbításra nagyon elfogyott, onnantól nem is nagyon volt esélyük.

„Fantasztikus siker, nagyon keményen dolgozott a csapat, teljesen megérdemeltük a győzelmet. A tizenegyesekénél is nyugodtak maradtunk, berúgtuk mindet, le a kalappal az egész csapat előtt" – ezt már a kezdőként 80 percet játszó Hajnal Tamás mondta a lefújást követően.

Hajnal örömmel mutatta meg az elmúlt évekből is ismerős serleget a drukkereknek .A képre kattintva galéria nyílik a mérkőzésről Fotó: Mudra László - Origo

Fejben nyerte meg a döntőt a Fradi

A Vasast irányító Michael Oenning azt hangsúlyozta, ahogyan a bajnokságban egyik találkozón sem, ezúttal sem kaptak ki a Ferencvárostól és pontosan úgy játszottak, ahogyan eltervezték.

„120 percig azt csináltuk, amit előzetesen megígértünk. Megpróbáltuk megnyerni a döntőt, előrefelé játszottunk, nem lankadtunk, az utolsó erőnkig küzdöttünk. A második félidőben átvettük a mérkőzés irányítását, nagy nyomást helyeztünk a Ferencvárosra, de a gyors egyenlítés után sajnos a második gólt nem sikerült megszereznünk. A végén apróságok döntenek, a helyzetei alapján mindkét csapat megnyerhette volna a találkozót a rendes játékidőben, a legnagyobb helyzetünk nekünk volt a 88. percben, de ez már történelem."

"Megkérdeztem egy-két játékost, hogy akarnak-e rúgni 11-est, mindenki igent mondott. Megbeszéltük, hogyha valaki elhibázza, nem lesz bűnbak.

Cukic mellett Dibusz Dénes volt a 11-es párbaj hőse. A képre kattintva galéria nyílik a mérkőzésről Fotó: Mudra László - Origo

A Vasas – akárcsak a Ferencváros – a következő szezonban az Európa Ligában lesz érdekelt, ezzel kapcsolatban még nem igazán akart nyilatkozni a tréner, azt azonban elmondta, hogy szeretné egyben tartani ezt a fiatal keretet.

Ferenczi István játékosedző szerint a higgadtság segítette győzelemhez a Ferencvárost.

„Nyilván csalódottak vagyunk, de a döntőt valakinek el kell veszíteni, talán a koncentráltabb, a hidegfejű csapat nyert. Hasonló volt, mint a bajnoki mérkőzés, visszajöttünk a meccsbe, megvoltak a helyzeteink, de nem lőttük be. Ezt a mérkőzést nem vesztettük el, döntetlen lett, szép szezonon vagyunk túl, menni kell tovább, a nemzetközi kupában jó lenne megmutatni magunkat" – mondta az Origónak a Ferencvárosban is megforduló támadó.

Az egyszeres magyar válogatott Hangya Szilveszter elárulta, mély csend honolt a Vasas öltözőjében az érmek átadását követően.

„Nagyon el vagyok keseredve, üres a fejem, egész nap csak a győzelemre tudtam gondolni, sajnálom, hogy nem sikerült, egy-két idősebb játékos miatt is fontos lett volna,

„Nagyon jó szezonunk volt, ez a győzelem a hab lett volna a tortára, de harmadikak lettünk a bajnokságban és döntőt játszottunk a Magyar Kupában, ha valaki azt mondja a szezon elején, hogy eddig eljutunk, valószínűleg aláírja mindenki."

Az első félidőben az FTC, a másodikban a Vasas állt közelebb a győzelemhez. A képre kattintva galéria nyílik a mérkőzésről Fotó: Mudra László - Origo

„Nyerhettünk volna, a második félidőre a mi akaratunk teljesült, nyomtuk a Fradit, nem nagyon volt helyzetünk, mi viszont kétszer is eldönthettük volna a mérkőzést. „

"Nagyon sajnálom Gerit, mielőbbi felépülést kívánok neki. A sérülését leszámítva remek hangulatú meccs volt, a magyar focinak még több ilyen mérkőzés kellene és akkor a játék színvonala is emelkedne.

„Az öltözőben csend volt, nem tudtunk mit mondani egymásnak, ezt mindenkinek magában kell lerendeznie. Erről csak akkor tudunk beszélni, ha újra együtt leszünk."

A 2017-es Magyar Kupa győztese. A képre kattintva galéria nyílik a mérkőzésről Fotó: Mudra László - Origo

Korcsmár Zsolt szerint csak azért nem minden képzeletet felülmúló a Vasas szezonja, mert a tizenegyespárbajban alulmaradtak.

„Nagyon csalódottak vagyunk, közel voltunk ahhoz, hogy megnyerjük a kupát,

Amikor eljut egy meccs a tizenegyespárbajig, ott már nem a focitudás dönt, hanem a lelki dolgok, a szerencse, a koncentráció, ebben most jobbak voltak, mert ötöt berúgtak, mi csak négyet. Szerintem több esélyünk lett volna a rendes játékidőben eldönteni."

Korcsmár (hátul) szerint a rendes játékidőben kellett volna megnyerniük a döntőt. A képre kattintva galéria nyílik a mérkőzésről Fotó: Mudra László - Origo

„Természetesen teljesen más a hangulat az öltözőben egy vereséget követően. Nem sikerült átszakítani a célszalagot, de nem volt egymásra mutogatás, vigasztaltuk egymást."

„Taktikus meccs volt, senki nem akart veszíteni, kevés nagy helyzet alakult ki, a meccslabda miénk volt, sajnos kihagytuk a végén, de büszke vagyok arra, hogy idáig eljutottunk, szerintem mindenki az lehet, nyilván sokkal szebb lett volna, ha mi nyerjük meg a finálét."

„Engem személy szerint megfogott Gergő sérülése, ismerem őt személyesen, az ütközésben semmi szándékosság nem volt, sokszor előfordul hasonló, szerencsétlenül alakult. Bízom benne, hogy gyorsan felépül."

A Ferencváros a klub történetében harmadik alkalommal tudta sorozatban háromszor elhódítani a Magyar Kupát, korábban 1942 és 1944, valamint 1993 és 1995 között sikerült a triplázás. A Vasas 2006 után 2017-ben is tizenegyesekkel maradt alul a döntőben, a négyszeres győztes angyalföldi klubnak ez volt a negyedik elveszített fináléja.

Az FTC 23 végső sikerrel rekorder a Magyar Kupában. A képre kattintva galéria nyílik a mérkőzésről Fotó: Mudra László - Origo