Vágólapra másolva!
A Balmazújváros hazai pályán 1-0-ra verte a Kisvárdát az NB II feljutási rangadóján. A kevés helyzetet, de több feszült pillanatot is hozó találkozón egyetlen gól döntött. A hat éve alapított hajdúsági csapat története során először jutott fel az élvonalba.

Merkantil Bank Liga (NB II), 38. forduló:
Balmazújváros – Kisvárda 1-0 (0-0)
Gól: Zsiga 84.

Az NB I-hez hasonlóan a másodosztály is egy fontos rangadóval ért véget: amíg az élvonalban a Honvéd és a Videoton meccse a bajnoki címről döntött, addig a Balmazújváros és a Kisvárda a második, feljutást jelentő helyért csatázott – a Puskás Akadémia már egy fordulóval korábban megnyerte a bajnokságot.

A Balmaz volt kedvezőbb helyzetben, a szabolcsiak egy pont előnnyel várták a kezdő sípszót, azaz nekik a döntetlen is az üdvösséget jelentette. A találkozóra közel 2500 néző volt kíváncsi a helyszínen.

Ideális labdarúgó időben kezdőddött a találkozó Forrás: Balmazfoci.hu

Mindkét csapatban több rutinos, NB I-et, sőt a válogatottat is megjárt játékos húzott szerelést, hazai oldalon Heffler Norbert, Vólent Roland és Farkas II Balázs, míg a várdai keretben Vermes Krisztián, Rajczi Péter és Gosztonyi András futott ki a gyepre.

Negyedórát kellett várni az első kaput eltaláló lövésre, ekkor Cseri lövésére hasalt rá magabiztosan, a hazaiak kapusa, Szécsi Gergő.

Ha helyzetek nem is, de küzdelem kétségkívül volt a pályán.

Öt perccel később már egy meg nem adott gól borzolta a kedélyeket – a játékvezető azonban jól látta, hogy előbb Oláh, majd Rajczi is lesen volt.

Ahhoz képest, hogy két csapat eddigi két balmazújvárosi meccsén egyaránt hat gól született – egyszer 3-3, egyszer pedig 4-2-es hazai siker formájában – nem igen forogtak veszélyben a kapuk. Szécsinek még csak kellett védenie (például Gosztonyi szabarúgásánál a 38. Percben), de a túloldalon Ivancsicsnak szinte semmi dolga nem akadt.

Gosztonyi András rutinjára nagyon számítottak a várdai drukerek Forrás: Kisvárda FC

A második félidő kezdetén annyiban változott a helyzet, hogy a hazai csapat is aktívabb lett, nem csak többet volt náluk a labda, de a várdai tizenhatos környékén is többször feltűntek. A vendégeknek kellett volna a gól, de helyzet nélkül erre nagyon kevés esély mutatkozott.

A vendégek szakvezetője, Révész Attila cserékkel próbált életet lehelni a halódó támadásokba. Tíz perccel a lefújás előtt Horváth tűnt el gyanús körülmények között a hazai tizenhatoson belül, de a játékvezető nem látott okot, hogy a sípjába fújjon.

A 84. percben aztán eldőlt a mérkőzés és a feljutás kérdése: Vajda húzta meg jobb oldalt, a beaásába ugyan beleléptek, de egy lett jó Zsiga Ervinnek, a romániai magyar támadó csinált egy laza cselt az öt és feles sarkán, majd hosszú, bal alsó sarokba tekert – 1-0 a hazaiaknak, azaz a Várdának két gólt kellett volna rúgnia bő öt perc alatt, amire nem sok esély mutatkozott.

A hazai drukkerek kitartásának meg lett a jutalma:

A találkozó végén még a hazaiak is szereztek egy érvénytelen gólt, majd - a tét nagyságának megfelelően - még egy kis kakaskodás is színesítette rangadót, amelynek a végén a hazaiak ünneplhették a város történetének első élvonalbeli feljutását.

Eredmények:
Merkantil Bank Liga NB II, 38. (utolsó) forduló:
Balmazújváros-Kisvárda 1-0 (0-0)
Soroksár SC-Szolnoki MÁV FC 1-2 (1-1)
Mosonmagyaróvár-Vác FC 2-1 (1-0)
BFC Siófok-FC Csákvár 3-3 (1-2)
Nyíregyháza Spartacus-Cigánd SE 3-1 (2-1)
Dorogi FC-SZEOL SC 6-0 (4-0)
Szeged 2011-Békéscsaba 1912 Előre 1-4 (1-3)
Ceglédi VSE-Soproni VSE 1-0 (1-0)
Budaörs-Puskás Akadémia 2-3 (1-0)
ZTE FC-Kozármisleny 0-0

A végeredmény:
1. Puskás Akadémia 38 22 11 5 67-39 77 pont - feljutott
2. Balmazújváros 38 22 7 9 49-34 73 - feljutott
3. Kisvárda 38 20 9 9 55-30 69
4. Soroksár SC 38 19 10 9 63-40 67
5. Békéscsaba Előre 38 19 8 11 55-34 65
6. Vác FC 38 16 11 11 45-38 59
7. ZTE FC 38 14 13 11 56-49 55
8. Dorogi FC 38 15 9 14 46-35 54
9. Mosonmagyaróvár 38 14 12 12 48-40 54
10. Szolnoki MÁV FC 38 14 10 14 49-50 52
11. Szeged 2011 38 12 15 11 39-29 51
12. Nyíregyháza 38 14 8 16 48-50 50
13. Soproni VSE 38 11 16 11 37-38 49
14. BFC Siófok 38 13 9 16 43-51 48
15. Budaörs 38 13 8 17 48-56 47
16. FC Csákvár 38 8 16 14 44-57 40
17. Ceglédi VSE 38 10 9 19 42-55 39
18. Kozármisleny FC 38 10 7 21 33-61 37 - kiesett
19. Cigánd SE 38 7 11 20 27-64 29 - kiesett
20. SZEOL SC 38 4 7 27 20-64 19 - kiesett
A Cigándtól 3 pontot levontak.