Az Arsenalnál a hideg sör után már a langyos vizet is megisszák

fbl Horizontal
Arsenal's French manager Arsene Wenger gestures on the touchline during the English FA Cup final football match between Arsenal and Chelsea at Wembley stadium in London on May 27, 2017. / AFP PHOTO / Ian KINGTON / NOT FOR MARKETING OR ADVERTISING USE / RESTRICTED TO EDITORIAL USE
Vágólapra másolva!
Idén tavasszal voltak olyan pillanatok-napok, amikor az egész futballvilág biztosra vette, hogy az Arsenal vezetősége megválik „örökös" edzőjétől, a francia Arsene Wengertől. Ebben az ügyben egy platformra kerültek a londoni klub szurkolói, a szakírók és a vezetőség egyes tagjai is. Aztán az történt, ami mindig szokott: a francia tréner marad, újabb kétéves szerződést kapott, miközben az ellene tüntetőket egy FA Kupa-győzelemmel csendesítette le. Hogy a lemezjátszón meddig forog Simon és Garfunkel legendás száma, a Csend hangjai az igazából csak Wengeren múlik. Egy biztos, ősszel a Bajnokok Ligájával nem kell foglalkoznia, az Európa Liga meg olyan sütemény lesz nekik, amellyel a Manchester United is jól tudott lakni. Elemzés Arsene Wenger és az Arsenal kapcsolatáról.

Arsene Wenger addig-addig somolygott sejtelmesen, amíg a katasztrofális tavaszi kezdetét némileg feledtetni tudta a vezetőségnél, amikor Antonio Conte Chelseajét sikerült legyőznie az FA-kupa döntőjében.

A német Mesut Özil és Arsene Wenger mosolya az FA Kupa megnyerése után Forrás: AFP/Adrian Dennis

Meg is kapta jutalmát egy újabb szerződés képében, ami valószínűleg még piszkozatként sem jelent meg a vezetőség számítógépén április végéig. Az utóbbi évek állandósuló

kérdésére szinte egyetlen ellenérvként jöttek az FA-kupában elért győzelmek, hiszen az elmúlt négy kiírásból a francia edző hármat is bezsebelt, viszont túlzás lenne azt állítani, hogy ezzel a mutatóval mindenkit meggyőzött igazáról. Wenger jövőjének firtatására komplett szurkolói videócsatornák alakultak és váltak híressé, mert tudvalevő, hogy egy ilyen hosszú kapcsolat után a szakítás óriási kérdéseket vet fel: ki jöjjön a helyére? Egyáltalán, mi az Arsenal kijelölt sorsa?

Hamarabb lett sikeres menedzser, mint Alex Ferguson

Wenger szerepét nehéz alábecsülni a modern Arsenalnál, mert jóformán ő testesíti meg azt a csodát, ahogyan az ágyúsok a kilencvenes évek gödréből kikászálódtak, erőre kaptak, végül pedig az élre törtek. Sokkal hamarabb vált igazán sikeres menedzserré klubjában, mint például Alex Ferguson Manchesterben.

Arsene Wenger 1996-os érkezéséig az Arsenal legjobb PL-helyezése a negyedik volt, de két alkalommal két számjegyű is volt a csapat helyezése – nem túl szívderítő mutató.

Wenger 1996 októberében ülhetett le először a klub kispadjára, és a szezon végén rögtön bronzérmet akasztottak a nyakába. Alapjaiban változtatta meg a klub működését. Szabad kezet kért (és kapott) jóformán mindenben, az edzési struktúrák kialakításától kezdve az étkeztetési kérdéseken át még a transzferek kapcsán is, ami azért is volt nagy szó, mert az előző szezon menedzserének, bizonyos Bruce Riochnak komoly összetűzései voltak a vezetőséggel a játékosvásárlások miatt.

Bruce Rioch, aki Wenger érkezése előtt volt az Arsenal menedzsere Forrás: AFP/Diego Tuson

A Wengerbe vetett bizalom azért is volt újszerű, mert az edző Japánból érkezett, brit földön korábban még nem dolgozott, és a különösen összezáró és sokáig extrém belterjesnek mutatkozó Angliában ezt egy külföldinek sem volt könnyű elérni. A játékosai közül is sokan szkeptikusan fogadták:

Tony Adams valósággal kiröhögte, amikor meglátta,

mert a szemüvege miatt inkább egy középiskolás tanárnak nézte, aki talán még angolul sem tud normálisan. Wengerre egyébként nagyban hatott a japán szemléletmód: meglátása szerint az ázsiaiak mindent az egészségnek vetnek alá az élsportban, ezért kiemelt figyelmet fordított a dietetikára is, ami az élklubok mai működésében nem túl nagy szó, de annál az angol klubnál, ahol a játékosok sem vetették meg a jó söröket, szintén nóvum volt. Wenger ebben sem ismert tréfát, mert a korábbi szokásjognak megfelelően összeülő Tuesday Club italozásait is megtiltotta. A Tuesday Club neve abból adódott, hogy az Arsenalnál – abban az esetben, ha nem volt szerdán mérkőzésük – a keddi edzést követően szabadnapot kaptak a játékosok, és Tony Adams vezetésével kedd esténként igen komoly mennyiségű alkoholt gurítottak le.

Arsene Wenger és Tony Andams egy FA Kupa mérkőzés után. Adams először kiröhögte a Japánból Londonba érkező menedzsert Forrás: AFP/Paul Vicente

A vezetőség és az edzői stábok tudtak a dologról, de mivel a víg fiatalok megjelentek a csütörtöki edzéseken, szankció nélkül maradt a bulizás. Wengernél ez nem volt járható út.

Wenger első teljes idényében bajnok lett az Arsenallal

Az Arsenal Wenger első teljes idényében rögtön bajnoki címet ünnepelhetett. Wenger egyre több saját embert hozott, korábban kevésbé ismert játékosokat, és persze nagy ígéreteket Franciaországból. Mondhatjuk, hogy a kiválasztási szisztéma remekül működött, de persze az sem vált hátrányára, hogy a kilencvenes évek vége a francia futball aranykoraként aposztrofálható, hiszen a gallok két éven belül vb-t és Európa-bajnokságot is nyerni tudtak.

Sylvan Wiltord 2004-ben az Arsenal veretlenül megszerzett bajnoki címét ünnepli Forrás: AFP/Jim Watson

A '98-as francia válogatottban még csak két játékosa akadt (Petit és Vieira), míg két évvel később már Henry és (a tornát követően rögtön) Pires is nála játszott. Wenger munkája igazán 2004-re érett be, amikor veretlenül nyerték meg a Premier League-et.

Akkorra került helyére a kirakós minden darabja.

Wenger a brit futballban évtizedekig bebetonozott, hosszú labdákkal operáló, a tizenhatosig minél kevesebb érintéssel eljutó stílust sem szerette túlzottan. Bevallása szerint nagy hatással volt rá a holland totális futball, így már azzal is megannyi szurkolót szerzett, hogy Angliában nem jellemző, szemre tetszetős játékot alkalmazott. Ennek a stílusnak alapvető alkotóelemei voltak a felfutó szélsővédők, a gyors és lapos passzolás, a szélsebes kontrák és az, hogy egy játékos egy akción belül lehetőleg minél kevesebbszer érjen labdába.

Minden védője kegyetlenül gyors és határozott volt.

Ashley Cole és Lauren a két szélen zakatolt, míg Kolo Touré és Sol Campbell vigyázott a kapu előterére. Touré többször fel tudott lépni a középpályára, így segíteni a labdakihozatalokkal Vieirát és Gilberto Silvát, a középpálya áthatolhatatlan, mégis rendkívül játékintelligens falát. Gyakori helyváltoztatásokkal segítette a hatékony akcióbefejezéseket Pires és Fredrik Ljungberg, elöl pedig a mestermű legcsillogóbb gyémántjai, Henry és Bergkamp tündököltek.

A holland Dennis Bergkamp (jobbra) a 2004-es bajnok Arsenal csapatának egyik ékköve Forrás: AFP/Carl De Souza

Bergkamp, a Zidane utáni legelegánsabb futballista szerepe alapvetően határozta meg az Arsenal játékát, hiszen visszalépő támadóként rendszeresen ki tudta mozgatni a védőket, és nehéz eldönteni, hogy előkészítőnek vagy befejezőnek volt-e jobb. Henry a bal szélre mozgott ki állandóan, és valószínűleg vagy ötven gólt rúgott úgy, hogy labdával együtt lefutotta a védőjét, és belsővel eltekerte azt a hosszú kapufa tövére.

Minden szerepkörre jutott egy klasszis futballista

A fenti gyorsjellemzésből is kitűnik, hogy Wenger rendszere kis túlzással erre a tizenegy játékosra lett kitalálva, ahol szinte minden szerepkörre volt egy klasszisa.

Szembeötlő még a névsor láttán, hogy ezek a játékosok – játszhattak bármilyen klubban vagy válogatottban – olyan megbízható katonák voltak, akikre nyugodtan bízhattak az edzők komoly feladatokat.

Hogy mást ne mondjunk, Silva kapitánya volt a brazil válogatottnak, Touré az elefántcsontpartinak és két angol klubnak is, Vieira a franciáknak.

A felsorolás pedig közel sem taxatív. Van azonban egy komoly hátránya annak, ha a mai modern, centire kiszámolt futballban a támadásbefejezések nagy részben az egyének technikai képzettségén, rutinján és a rögtönzésükbe vetett hiten alapulnak.

Amint a 2004-es, készre pakolt kirakóshoz képest egy picit is gyengébb lesz a játékosállomány, igazán komoly megmérettetésekben a csapat elvérzik.

Manapság azok az igazán erős csapatok, amelyek két hasonló erősségű kezdőt fel tudnak mutatni (nincs belőlük sok, leginkább a Bayern és a Real Madrid ilyen, felkészülnek a manchesteriek), hosszú távon pedig a siker kovácsa nem lehet az esetlegesség és az improvizáció uralma. Márpedig Wenger csapatai ezek szerint teljesen logikusan véreznek el az elmúlt tizenpár évben permanens jelleggel.

Kiválóan építette be a fiatal játékosokat

Arsene Wengernek volt egy teljesen érthető kifogásgenerátora abban az időszakban, amikor az Arsenal új stadionba költözött, és az akkori kiadások nem engedtek neki olyan költéseket, mint amilyenre a top 4-kluboknak lehetőségük volt. A veretlen 2004-es szezontól számítva hét éven keresztül, átlagosan 25 millió eurót fordítottak nyaranta játékosvásárlásra, ami mai léptékkel számítva nevetségesen alacsony összegnek mondható.

Arsene Wenger mindig jó érzékkel építette be a fiatal játékosokat a csapatba Forrás: AFP

Wengert mindig a piszkosul fiatal játékosok beépítése miatt dicsérték – más kérdés, hogy például az 'Invincibles' 2004-es bajnokcsapat alapkezdőjében csak ketten (Touré és Cole) voltak 25 év alattiak, a többiek már rutinosabbnak voltak mondhatók. A megszorítások éveiben viszont Wengernek kőkeményen fiatalítani kellett, és a játékosmegfigyelői hálózatra minden addiginál komolyabb feladat hárult.

A 100 millió eurós költések sem vezettek eredményre

Az elmúlt pár évben viszont nem lehetett arra fogni a gyenge szereplést, hogy a keretet ne úgy alakítaná a menedzser, ahogyan azt ő maga szeretné.

Minden komoly posztra érkezett elitszintű játékos: a kapuba Cech, a védelembe Mustafi, a középpálya közepére Özil és a kitűnő Eb-t lehozó Xhaka, a támadószekcióba pedig Alexis Sánchez.

Két transzferidőszakban is 100 millió euró fölött költöttek. Közben persze olyan gondjaik sincsenek, mint hét-nyolc éve, amikor egyszerűen nem volt elég pénzük megakadályozni a legjobbak távozását. A probléma tehát mélyebben gyökerezik, és itt bizony komolyan felmerül Wenger felelőssége is. Az elmúlt pár évben látható, hogy az Arsenal játéka több helyen is esetleges.

Az Arsenal játéka nagyon sokszor esetleges volt Forrás: AFP/Ian Kington

Egyrészt a letámadások intenzitásában (komolyabb csapatok ellen kevesebb sikerrel alkalmazzák), másrészt ezeknek a „fogadásában", azaz a nyomás alatti labdakihozatalok esetén. A játékoskeret viszont bőven adott a komolyabb célok eléréséhez is.

Megalázó kiesés a BL 2016-17-es idényében

A jelen Arsenal továbbra is rettenetesen hullámzó. Január vége és április eleje között mindösszesen egy tétmeccset nyertek (nyolcból), a BL-ből pedig megalázóan estek ki. És hogy mennyire fontos az, hogy az aktuális Wenger-kirakós minden darabja helyén legyen az optimális produkcióhoz, arra utóbbi sorozat tökéletes példa.

A Bayern elleni ütközet első meccsén Koscielny a 49. percben hagyta el a pályát, 1-1-nél, a vége 5-1 a németeknek.

A visszavágón Koscielnyt az 53. percben, Arsenal-vezetésnél állították ki, a vége 5-1 a németeknek. Véletlen? Aligha. Vajon mennyire erős az a csapat, amelyiknél egy játékos kiesése ilyen bődületes összeomlást okoz? Szervezettnek, jól megtervezett folyamatok mentén működőnek nehezen lenne mondható.

Az új kontraktus konzerválja a problémákat

Az Arsenal vezetősége azzal, hogy újabb szerződést kötött Arsene Wengerrel, csak konzerválja a problémát. A nem újkeletű problémát, hiszen ezek a gondolatok négy-öt éve sem néztek volna ki máshogy.

A vezetőség pontosan tudja, hogy Wengernek az Arsenal az élete, és vele a gazdasági mutatók mindig rendben lesznek.

A szurkolók elégedetlenkedése nekik egy járulékos negatívum, amikor egy bajnoki negyedik-ötödik hely is úgy fizet a Premier League-ben, amit például a La Ligában el sem lehetne képzelni. A klub bevételei ugyanis nem csökkennek, a sikertelenség ellenére sem. Az Arsenal még mindig komoly gazdasági vonzerő, és ebben Wengernek elévülhetetlen érdemei vannak.

Az Arsenal szurkolóinak ítélete egyértelmű: itt az idő a váltásra, Wenger takarodj! Forrás: AFP/Paul Ellis

Mire mehet azonban egy klub az igazi futballszakmai színtéren, a pályán, amelyiknek az edzője saját szintjén évente legalább egy olyan pofonba fut bele, mint amilyenbe a magyar válogatott szokott rendszeresen? Hogy fogadhatják el vakon a menedzser döntéseit, amikor havonta köröz a pályájuk felett egy "Wenger, takarodj!"-molinó a kibérelt repülőhöz kötve?

Sokan féltek a váltástól - és nem is váltottak

Lehetett volna-e jobb döntést hozni? Minden bizonnyal. A 2004-es Arsenal-alapoktól nem túlságosan elrugaszkodva, azt a pozíciós játék hatékony elemeivel gyorsabbá, szervezetté téve ért el sikereket a Dortmundból éppen távozó Thomas Tuchel, aki nagyszerű választás lehetett volna a kispadra.

Thomas Tuchel nagyszerű választás lett volna a londoniak kispadjára Forrás: AFP/Christof Stache

Tuchel Dortmundja pont arra épült, hogy a rengeteg elmozgással mindig legyen szabadon megjátszható ember a vonalak között, és ennek a folytonosságát lehetőleg minden játékos fel tudja mondani.

A kispadon található 19-20 évesek is.

Úgy nyerte meg egyetlen dortmundi trófeáját idén, hogy a szezon elején a fél csapatot eladták alóla, és az új, szemtelenül fiatal szerzeményekkel is hasonló stílust valósított meg. Aki látott idén Dortmund-meccset, az tudja, hogy a sárga-feketék játékának legfontosabb alapeleme volt, hogy egy játékos egymás után maximum kétszer érjen a labdába, aztán rögtön játssza azt tovább. Tuchel gondolkodásmódja tökéletesen illene az újkori Arsenal filozófiájához.

Sokan viszont úgy félnek a váltástól, mint a tűztől, mert a Manchester United is megszenvedi Ferguson visszavonulását.

A kettő között viszont az a különbség, hogy Ferguson egy sikeres klubot hagyott örökül. Wengerről ez már most sem lenne elmondható. Ilyen körülmények esetén pedig mindig könnyebb lenne a pótlás, kisebb a népharag. A vezetőség azonban, ahogy jótékony elnézésével húsz éve a hideg sört is engedte, most már a langyos vizet is készséggel elfogadja.