Vágólapra másolva!
Az Olympique Lyon leigazolta az angol bajnok Chelsea Burkina Fasó-i támadóját, Bertrand Traorét.

A francia klub közleménye szerint 10 millió eurót fizettek a játékosért, aki öt évre kötelezte el magát hozzájuk.

Bertrand Traoré még a Chelsea mezében Forrás: AFP/Adrian Dennis

A 21 éves futballista az előző szezont kölcsönben az Ajax Amsterdamnál töltötte, ahol 24 meccsen kilenc gólt szerezve járult hozzá a bajnoki ezüstérem megszerzéséhez. A holland csapat az Európa Ligában döntőt játszott, s a legjobb négy között éppen a Lyont búcsúztatta úgy, hogy a párharc során Traoré kétszer is eredményes volt.

A Lyon elnöke, Jean Michel Aulas elmondta, hogy amennyiben továbbértékesítik a játékost, a Chelsea a vételár 15 százalékára trathat igényt. Az elnök azt is megerősítette, hogy jól haladnak a tárgyalások Mariano Diaz ügyében is, aki a Real Madridtól érkezhet.

A Lyon a negyedik helyen zárta a Ligue 1 előző idényét.