A Vasas elítéli a gyanúsítgatást

Petah-Tikva, 2017. június 29. A Beitar Jeruzsálem játékosai, miután gólt szereztek a Vasas ellen a labdarúgó Európa Liga első selejtezőfordulójának első mérkőzésén az izraeli Petah-Tikva HaMosava Stadionjában 2017. június 29-én. (MTI/EPA/Abir Szultan)
Vágólapra másolva!
A Vasas FC közleményben reagált azokra a hangokra, amelyek szerint sportfogadási csalás állt a Beitar Jeruzsálem otthonában született 4-3-as vereség hátterében. A klub kimondottan Somogyi Zsoltnak, a Nemzeti Sport újságírójának címezte reakcióját, aki Gyanú című jegyzetében az utolsó öt percben bekapott három góllal kapcsolatban azt írta: „hacsak nem ez volt a szándék”.

A Vasas csütörtökön az Európa Liga selejtezőjében az első forduló odavágóján a Beitar Jeruzsálem otthonában úgy szenvedett 4-3-as vereséget, hogy a 88. percben még 3-1-re vezetett. Somogyi Zsolt erről a mérkőzésről írt jegyzetet a Nemzeti Sport szombati számában, amelynek tartalmát a Vasas mélységesen elítéli.

Elítéljük a Beitar elleni meccsel kapcsolatos gyanúsítgatást

A Vasas Futball Club hivatalos oldala.Official site of Vasas FC Budapest Alapítva 1911

A klub nehezményezi, hogy a Barcelona-PSG (6-1) BL-mérkőzés és az RB Leipzig-Bayern München (4-5) német bajnoki után miért nem merült fel a gyanú.

„(...) a játékosok meccs közben, mondjuk a 60. perc tájékán, a pályáról telefonálgattak volna, hogy hogyan állnak a fogadóirodák szorzói? Mennyit lehet nyerni? És azt is megszervezték volna, hogy valaki valahol egy nagy összeget tegyen fel a vereségünkre?” – teszi fel a kérdést válaszul a Vasas a Nemzeti Sport újságírójának címezve.

A Vasasnál azt sem értik, hogy a sajtó azzal miért nem foglalkozott, hogy a keret öt kulcsjátékosa, illetve a nyár legjobb igazolása, a cseh Vit Benes sem játszott Izraelben.

A Vasas összeomlott a hajrában Izraelben Forrás: MTI/EPA/Abir Szultan

„Pedig más csapatoknál - ahol a jó marketingnek köszönhetően hozzánk képest jóval több külső szponzori pénz érkezik -, már az egy ember hiányát is problémaként fogják fel.

Igen, sok minden egyéb hibát fel lehet sorolni, amit elkövetett, elkövethetett a csapat, de egy vereség mögött azonnal erkölcstelenséget keresni - visszafogottan fogalmazva is -, nem fair. De az sem, hogy a cikk keretén belül a halasztási kérelem is úgy lett feltüntetve, mintha a Vasas kért volna, noha a Honvéd kért.

De, hogy a szakíró úr szavaival fogalmazzunk: Tudjuk, hol élünk!” – olvasható a közleményben.

A Vasas FC-Beitar Jeruzsálem párharc visszavágóját csütörtökön rendezik. A fájó vereség ellenére az angyalföldiek nem indulnak rossz helyzetből, hiszen ha legalább egy góllal nyernek és nem kapnak közben hármat, továbbjutnak.

Bunda és csalás, vagy rutintalanság?

A Beitar Jeruzsálem-Vasas (4-3) labdarúgó Európa Liga selejtező első mérkőzését azért is nevezhetjük tragikusnak, mert a lefújás utáni első pillanatokban a következő három szó jutott szinte valamennyi futballszurkoló eszébe: odds, fogadások, bunda.