Vágólapra másolva!
Műtét és hosszú kihagyás vár Futács Márkóra, a Hajduk Split támadójára, akinek elszakadt a keresztszalag a bal térdében vasárnap, a Dinamo Zagreb elleni rangadón.

A klub honlapjának hétfői beszámolója szerint a 27 éves csatár vasárnap a szünet után lépett pályára a Dinamo Zagreb elleni rangadón, de a 74. percben le kellett cserélni, az orvosi vizsgálatok pedig megállapították, hogy elszakadt a keresztszalag a bal térdében.

Futács Márkó legkorábban jövő tavasszal léphet pályára Forrás: hajduk.hr

Futács Márkónak 2015 novemberében egyszer már meg kellett küzdenie ugyanezzel a problémával, akkor több mint fél évet hagyott ki.

Mostani műtétje után várhatóan a jövő év elején állhat ismét edzésbe, és márciusban szerepelhet újra mérkőzésen.

„Mindannyian nagyon szomorúak vagyunk a hír hallatán. Jól tudjuk, milyen fontos játékosunk Márkó, és értékeljük, milyen

- nyilatkozta Mario Branco sportigazgató a magyar támadóról, aki az előző idényben 18 találattal gólkirály lett a horvát élvonalban.

Egy sérülés sosem jön jókor, de Futács Márkó életében talán a legrosszabbkor következett be. A háromszoros magyar válogatott támadó élete formájában játszott,

úgy tűnt felkeltette Bernd Storck szövetségi kapitány figyelmét is.

Azonban a szerencsétlen sérülés miatt még egy ideig biztosan nem öltheti magára a nemzeti csapat szerelését.

Futács 2009-ben tagja volt az egyiptomi U20-as vb-n bronzérmet nyerő magyar válogatottnak Forrás: AFP/Khaled Desouki

A 27 éves támadó az idei szezonban négy Európa Liga és egy bajnoki mérkőzésen lépett pályára. A Levszki Szófia elleni EL-selejtezőben gólt szerzett a bolgár csapat ellen.

A magyar válogatottban utoljára Pintér Attila kapitánykodása alatt, 2014. június 4-én az Albánia elleni felkészülési mérkőzésen lépett pályára.