Társoldalunk:

Rudolf Gergely: Sajnos volt menedzserem

2017.08.09. 06:53

Gólokat lőtt a Bajnokok Ligája főtábláján a Fiorentinának, az olasz bajnokságban az AS Romának, az AC Milannak és a Juventusnak is. Már 14 éves korában a francia Nancy futballistája volt. Majd 2011 szeptember 2-án a 91. percben győztes gólt rúgott Eb-selejtezőn Svédországnak. Ekkor az egész ország a nyakában csüngött, ő volt Magyarország legünnepeltebb futballistája. Hat évvel később szinte csak a bennfentesek tudják, hogy az NB II-es Nyíregyháza futballistája. Nagyinterjú Rudolf Gergellyel Olaszországról, Hollandiáról, a Bajnokok Ligájáról, a sajtóról és a menedzserekről.

Ha visszapörgethetné az idő kerekét egészen 14 éves koráig, van-e olyan pillanata a pályafutásának, amelyre ma úgy gondol vissza, hogy de jó lett volna, ha nem történik meg?
Igazából egy van, amikor az FC Genoából hazajöttem. Az olasz klubbal felbontottam a szerződésem, mentségemre szóljon, hogy én játszani akartam, nem a kispadon ülni. A Genoának akkor 103 igazolt futballistája volt, szóval, eléggé lehetetlen állapotok uralkodtak akkoriban az olasz csapatnál.

103?
Igen. Egyesek kölcsönben játszottak, mások a kispadon, meg a lelátón ültek, tizenegyen pedig a kezdőcsapatban fociztak. Most, hogy erről beszélek, azt tényleg nagyon bánom, hogy nem voltam picit türelmesebb magammal szemben. Inkább ültem volna a kispadon, de még a lelátón is.

A Fiorentina elleni BL-mérkőzésen fantasztikusan játszott Rudolf GergelyForrás: AFP/Filippo Monteforte

Külföldön ugyanis még ez is más, meg az edzések is. Olyan játékosokkal edz az ember, akikkel itthon soha nem találkozik. Én akkor nagyon jó állapotban voltam, sosem fáradtam el. Futballozni szerettem volna.

Hány ember tudná ma kapásból megmondani, hogy ki az az aktív magyar futballista, aki az AS Roma, az AC Milan és a Juventus stadionjában is gólt rúgott ezeknek a csapatoknak?
Nem tudom. Ha a nevem szóba kerül, akkor szerintem a Svédországnak az utolsó pillanatban lőtt gólom jobban megmaradt az emberek fejében.

Hozzáteszem, én nemcsak erre a gólra vagyok büszke, hanem az összesre, amelyet elértem.

Akár a másodosztályú Nyíregyháza színeiben elért gólokra is. Különben már én is megváltoztam egy kicsit. Az előbb azt mondtam, hogy nem kellett volna otthagynom Olaszországot. Most viszont úgy érzem, jó helyem van itt, a szülővárosom csapatában.

Rudolf Gergely (balra) NyíregyházánForrás: Origo

Nyolc hónappal ezelőtt születtek meg az ikreim, egyáltalán nem bánom, hogy nem kell a légiósok örökös vándoréletét folytatnom. Jó nekem itt, Nyíregyházán.

Ezt tényleg komolyan mondja?
Persze. Mindig is irigyeltem azokat a futballistákat, akik abban a városban játszhatnak, ahol születtek, ahol a barátaik, a családtagjaik élnek. Én franciául, olaszul és angolul is beszélek. Ez nagyszerű dolog, de nem helyettesítheti azt, ha az ember ott sportol, ahol megszületett. Nem kell senkinek kételkednie, jól vagyok, köszönöm.

32 éves már, de a képességei és a futballtudása nem kopott meg. Nyugodtan elmehetne akár Kínába, akár az Emirátusokba játszani és pénzt keresni. Ez nem jutott az eszébe?
Nem, mert nálam soha nem a pénz számított. A családom a legfontosabb és nagyon nehéz lenne egy ilyet bevállalni. Lett volna rá lehetőségem, de nemet mondtam. Jó nekem itt, Nyíregyházán.

Amikor az előbb azt feszegettem, hol lehet élete fordulópontja, arra gondoltam, hogy nem a Genoát, hanem az Ajaxot említi meg. Ahol várták önt, ahol szerződést kínáltak és ahová végül nem ment el futballozni.
Szerintem nincs tíz ember, aki tudja a valóságot. Nem szívesen beszélek erről, de akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba. Az Ajaxhoz akkor mehettem volna el, amikor a Debrecennel nagyon jó évet zártunk. A Bajnokok Ligája főtábláján szerepeltünk, a válogatottban is jól ment a játék. A nemzeti csapatban én voltam az egyetlen itthon játszó futballista, a többiek mind külföldön fociztak. Bajnokságot nyertünk. Amit egy magyar játékos idehaza elérhet, azt elértem.

Rudolf Gergely az eddigi utolsó válogatottbeli mérkőzésén az északírek elleni vb-selejtezőn BudapestenForrás: AFP/Attila Kisbenedek

Ekkor érkezett meg a hollandok ajánlata, amely féléves szerződést kínált. Ez a 2009-10-es idény téli átigazolási időszaka volt. Akkor, az Ajaxnál olyan játékosok fociztak, mint az uruguayi Luis Suárez, vagy a szerb Marko Pantelics. Végiggondoltam az egészet. A fél év igazából négy hónapot jelentett – ennyi ideig tartott a holland bajnokság.

Nem szerettem volna azt megélni, hogy fél év után csapat nélkül találom magam.

Ha a hollandok azt mondják, hogy itt egy kétéves kontraktus, aláírja?
Gondolkodás nélkül. Ez a dolog sem a pénzről, hanem a szakmáról szólt. Reálisan nézve kevés esélye volt annak, hogy én ott játsszak. Pedig szerettem volna odamenni. Közben a Genova folyamatosan keresett, de várattam őket. Aztán amikor eldőlt, hogy nem megyek Hollandiába, akkor mentem el Itáliába.

Ebben az időszakban volt önnek menedzsere?
Sajnos, igen. Volt.

Ha nem lett volna, talán minden másképpen alakul?
Egészen biztosan másképpen.

A futballisták tisztában vannak azzal, mi a legfőbb gond egy menedzserrel. De erről nem szeretnék többet beszélni.

Most van menedzsere?
Nincs.

A svédek ellen lőtt gólja után – képletesen szólva – az egész ország a nyakába ugrott. Most meg arról beszélgethetünk, hogyan kezdte el az NB II-es bajnokságot a Nyíregyháza. Törvényszerű mindez, és az, ami önnel történt?
Ha a karrierem során lett volna egy olyan menedzser, aki a saját érdekeit nem helyezi az enyém elé, akkor alakulhatott volna mindez másképpen is. Ugyanakkor nem vagyok ostoba, tudom, hogyan működik a futball, a menedzserek világa. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt több ebben a történetben, vagy nem lenne még most is több. De egy légiósnak mindig ezerszer nehezebb az élete, erről keveset tud a közvélemény. Olaszországhoz nagyon sok szép emlék köt, de ebből nem lehet megélni.

Én szeretek nyomás alatt játszani – ez sosem okozott gondot. Csak ehhez olyan körülmények kellenek, amelyek nem mindig adottak. Én akkor tudok jól futballozni, ha tökéletes erőállapotban vagyok. Sokszor volt olyan, hogy magamnak kellett edzésterveket készíteni, vagy mástól elkérni, mert ebben a tekintetben a csapataimnál voltak lemaradások.

Kevesen emlékeznek arra, hogy Pintér Attila a kezdőcsapatba rakta önt a 2014. szeptember 7-én az északírek ellen idehaza 2-1-re elveszített Eb-selejtezőn. A 70. percben cserélték le, a 75. percben a magyarok vezettek, végül kikaptunk 2-1-re. Mindmáig az volt az utolsó válogatott szereplése. Két évvel később a csapat a franciaországi Eb-n játszott. Megnézte a magyar meccseket?
Természetesen láttam a meccseket, nagyon szurkoltam a srácoknak. Fájt a szívem, hogy nem lehettem ott. Az északírek elleni meccs után már senki nem keresett a válogatottból. Úgyhogy itt maradnak az emlékek. Azt azért hozzátenném, hogy bármikor hívtak én mindig első szóra mentem a nemzeti csapathoz – de ez, azt hiszem, természetes. Ugyanakkor semmiféle rossz érzés nem volt bennem, tiszta szívvel drukkoltam a srácoknak.

Említettük már a 2016-os Európa-bajnokságot, amely után sok magyar játékos és még több drukker azt gondolta, hogy most jött el a Kánaán, azaz az Eb-n járt magyarok többsége szerződéshez jut egy-egy nevesebb klubcsapatban. Mára tudjuk, hogy ez nem következett be. Mi ennek az oka?
A külföldi menedzserek nem tartják sokra a magyar bajnokságot.

Egyikük azt mondta nekem, hogy Magyarország nincs rajta a futballtérképen. Persze, ezt úgy mondják, hogy nem látnak magyar meccseket. Úgy tűnik, hogy a jó Eb-szereplés kevés volt az áttöréshez. Amikor a Debrecennel BL-főtáblán szerepeltünk, egyedül én tudtam elmenni külföldre.

Rudolf Gergely a Liverpool-védők gyűrűjében a Liverpool-Debrecen Bajnokok Ligája mérkőzésenForrás: AFP/Ferenc Isza

Most, hogy belegondolok, ez is egy furcsa párhuzam a 2016-os Eb-szerepléssel. De emiatt nem szabad leértékelni azt, ami a csapattal Franciaországban történt.

Ha mondjuk Németországban két azonos képességű labdarúgó áll egymás mellett és az egyik magyar, a másik német, akkor 99 százalék, hogy nem a magyart választják. Az egy kicsit zavar, hogy Magyarországon ugyanez pont fordítva történik.

Mi lesz önnel, ha vége a karrierjének?
Edző egészen biztosan nem leszek. A nyelvtudás ad egy alapot, amire lehet építkezni, de még nem gondolok erre. Még anno, Franciaországban elvégeztem az összes iskolát, nekem az A-licenszig bezárólag megvan minden papírom, ennek ellenére nem vonz az edzői szakma. Sportvezetőként jobban el tudom képzelni magam. Az edző élete ugyanolyan, mint a légiósoké; a táskája sosincs teljesen kicsomagolva.

Kívülről úgy tűnt, hogy a sajtó gyakran megtalálta önt. A lapok egyik kedvenc témája volt a Rudolf Gergely kontra szurkolók téma.
Pedig nekem soha nem volt gondom a magyar szurkolókkal. Amikor Debrecenben játszottam, akkor az egész város, sőt, az ország bennünket és a Bajnokok Ligája szereplést ünnepelte. Győrben sem volt konfliktusom. Székesfehérvár azért volt más egy kicsit, mert oda Győrből kerültem el, ezt pedig az igazi Videoton-drukkerek nehezebben nézték el. A sajtóval ellenben voltak gondjaim. Azért, mert a lehető legritkább esetben írták meg a valóságot, sokkal inkább a szenzációra mentek rá, amely nem volt köszönőviszonyban a valós történtekkel.

Ez ellen küzdött?
Küzdöttem, mégpedig úgy, hogy nem nyilatkoztam. Különösebben nem láttam értelmét elmondani a gondolataimat, mert az emberek úgysem erre kíváncsiak.

De azt tudja, hogy mindez nem speciálisan magyar jelenség. Nézze meg Neymar esetét.
Ön szerint Neymarnak az életét az tölti ki, hogy minden nap reggel és este azzal foglalkozik, hogy mit írnak róla az újságok?

Nehogy valaki félreértse, eszem ágában sincs Neymarhoz hasonlítani magam. A tendenciák ellen csak azt tudom tenni, hogy nem beszélek a nyilvánosságnak. Egyszer írtak rólam valamit. Természetesen köze nem volt a valósághoz. Nagybátyám felhívta az édesanyámat, hogy látta-e a cikket, hogy mit írtak rólam.

Rudolf Gergelyt (jobbra) ünneplik a Levszki Szófia-Debrecen Bajnokok Ligája selejtezőn 2009 augusztusábanForrás: AFP/Attila Kisbenedek

Azt kérdezte, hogy igaz-e. Édesanyám mondta, hogy nem.

De hát ezt írta az újság, akkor ez biztosan úgy van" – replikázott a nagybátyám. Ezt azért meséltem el, hogy mindenki lássa, mennyire könnyen tudja a sajtó manipulálni az embereket. Nekem pont elég, hogy a családom és a közeli hozzátartozóim tudják, hogy mi van velem.

Esküszöm, mintha Huszti Szabolcsot hallanám. Pár hete Kínában, egy szálloda halljában szinte szó szerint ugyanezt mondta.
Ő is megjárta a hadak útját. Nyilván, amikor fut a szekér, akkor jó olvasni a rólam szóló dolgokat. Amikor az ember egy gödör alján ül, sérült, vagy csak nem megy neki a játék, akkor meg firkálnak mindenfélét. Helyén kell tudni mindezt kezelni, mint ahogy az élet összes többi dolgát is. Ha mindenkinek a véleményét meghallgatnám, rövid időn belül megbolondulnék.

Nehéz volt meggyőzni önmagát arról, hogy ez a beszélgetés megjelenjen?
Egyáltalán nem.

Ebben a beszélgetésben azt éreztem, hogy tényleg az érdekli az Origót, hogy mi van velem, hogyan gondolkodom a dolgokról. Ezért vállaltam ezt az interjút.