Vágólapra másolva!
A Premier League 2017/18-as idényének első meccsén bekezdtek a csapatok. A szezon első bajnokiján vezetett az Arsenal, de fordított a Leicester, végül a csereként beállt Giroud megmentette Wenger csapatát. Soha rosszabb mérkőzést, nyitánynak tökéletes volt.

Álomszerűen indult az új idény az Arsenalnak, hiszen már a 2. percben megszerezték a vezetést a londoniak, ráadásul az új szerzemény, Alexandre Lacazette volt eredményes. A francia támadónak fel sem kellett ugrania, talpról fejelt gólt Elneny beadása után.

Lacazette első PL-gólöröme Forrás: AFP/Ian Kington

Még ki sem ünnepelte magát a hazai publikum, amikor a mezőny egyik legalacsonyabb tagja, a japán Okazaki egyenlített, szintén fejjel, miután Maguire fejelte neki vissza a labdát középre az alapvonalról.

Az Arsenal innentől kezdve szinte végig támadott, de a 29. percre fordított a Leicester, Marc Albrighton csapott le egy eladott labdára, beadására Jamie Vardy érkezett remekül, Petr Cech tehetetlen volt.

Jamie Vardy nem felejtett el gólt lőni Forrás: AFP/Ian Kington

Az első félidő hosszabbításában egyenlíteni tudott az Arsenal, egy szerencsés ide-oda pattogás után került Kolasinac elé a labda, aki önzetlenül Danny Welbeck elé tálalt, így 2-2-vel fordultak a csapatok.

A második félidőben Rijad Mahrez lövését ütötte szögletre Cech, de vesztére, mert a sarokrúgás után Vardy újra büntetett, fejjel is bevette az Arsenal kapuját.

A hajrára Wenger beküldte Giroud-t és Walcottot is, de a gólt a harmadik csere, Aaron Ramsey szerezte, aki egy szöglet utáni kavarodást követően maradt bántóan üresen. A 85. percben még Lacazette lövését kipiszkálta a léc alól schmeichel, de a szöglet után Olivier Giroud fejjel megszerezte az Ágyúsok negyedik, immáron győzelmet jelentő gólját.

Olivier Giroud lett a megmentő Forrás: AFP/Ian Kington

Arsenal-Leicester City 4-3
gólszerző: Lacazette 2., Welbeck 45+2., Ramsey 83., Giroud 85. ill. Okazaki 4., Vardy 29., 56.

Arsenal: Cech, Bellerin, Holding (Giroud 67.), Monreal, Kolasinac, Oxlade-Chamberlain, Elneny (Ramsey 67.), Xhaka, Ozil, Welbeck (Walcott 75.), Lacazette
Leicester City: Schmeichel, Simpson, Morgan, Maguire, Fuchs, Mahrez, Ndidi, James (Iheanacho 82.), Albrighton, Okazaki (Amartey 72.), Vardy