Társoldalunk:

Kettős győzelemmel jutott a BL főtáblájára a Liverpool

2017.08.23. 22:49

Kialakult a Bajnokok Ligája csoportkörének teljes mezőnye, a Liverpool és a Sporting könnyedén jutott tovább, történelmet írt az azeri Qarabag.

Huszáros rohamokkal kezdett a Liverpool a Hoffenheim ellen, a 3. percben Alexander-Arnold végezhetett el szabadrúgást a kaputól 20 méterre, a sorfalon azonban felpattant a lövése, melyre Salah eszmélt leggyorsabban, az egyiptomi támadó azonban 7 méterről a kapu fölé fejelt. Egy perccel később még közelebb járt a Liverpool a vezetés megszerzéséhez, Mané kapott nagyszerű labdát Firminótól, kilépett a védők gyűrűjéből, a vendégek kapusa, Bauman azonban bravúrral hárította a próbálkozást.

Emre Can duplázott, a Liverpool kettősgyőzelemmel jutott a BL legjobb 32 csapata közé

Forrás: AFP/Oli Scarff

A Hoffenheim a 7. minutumban veszélyzetetett először, egy szemre is tetszetős akció végén Gnabry bombázott fölé - apró szépséghiba, hogy a korábban az Arsenal-t erősítő középpályás lesen volt, így hiába lőtt volna a kapuba. A 10. percben aztán megtört a gólcsend, Mané kavarta meg a német védelem jobboldalát, majd sarokkal tálalt az érkező Emre Can elé, aki egy állítás után a jobb alsó sarokba bombázott. A gól érezhetően megfogta a Hoffenheimet, nem sokkal később pedig még nagyobb lett a baj, Firmino cselezte le magát az alapvonalig, a második hullámban érkező Wijnaldumnak passzolt, akinek a lövése a kapufán csattant, a kipattanó viszont Salah-t találta meg, aki ezúttal már nem hibázott. A padlón lévő német alakulatba három perccel később újabb kést döftek a hazaiak; Mané megint sarkazott egyet, ezúttal Firminónak, aki lehelet finoman löbbölt a hosszú oldalon érkező Emre Can elé, a németnek pedig csak az üres kapuba kellett passzolnia.

Salah ünnepli gólját, mely a Liverpool második találata volt a mérkőzésen

Forrás: AFP/Oli Scarff

A túloldalon ismét Gnabry került helyzetbe, ezúttal nem volt lesen, Mignolet eszén azonban nem sikerült túljárnia. A szépítés aztán az időközben pályára lépő Uth révén jött össze a vendégeknek, aki az odavágó után a visszavágón is betalált. Meglepő módon tíz percig egyik oldalon sem volt komoly helyzet aztán Salah ment el a baloldalon, centerezésére Firmino érkezett, Bauman azonban újfent bravúrral hárított. Remek 45 percet láthatott az Anfield Road közönsége, a csapatok vastaps kísértében vonulhattak az öltözőkbe.

A második játékrész kevésbé indult aktívan, főleg az elsőhöz képest, de Wijnaldum, majd Mané lövésénél is a helyén kellett lennie Baumannak. 

Az 56. percben megdobbantak a magyar szívek, Szalai Ádám érkezett ugyanis a Hoffenheimbe, Gnabry cseréjeként. A magyar támadó 1254 nap után tért vissza a Bajnokok Ligájába, akkor még a Schalke színeiben szerepelt a legrangosabb európai kupasorozatban.

Jürgen Klopp büszke lehet a csapatára, könnyedén nyert a Liverpool

Forrás: AFP/Oli Scarff

A 63. percben aztán megszületett a liverpooliak negyedik gólja, Vogt utolsó emberként veszített labdát Hendersonnal szemben, aki bár egyedül vihette kapura, megvárta Firminot és önzetlenül gurított a brazilhoz, akinek rutinmunka volt 10 méterről az üres kapuba passzolni.

A biztos továbbjutás tudatában érezhetően kiengedtek a hazaiak, ezt pedig góllal büntette a Hoffenheim, Kramaric nagyszerű beadását Wagner fejelte be.

 A hajrá nem hozott már különösebb izgalmakat, 4-2-re győzött a Liverpool, így 6-3-as összesítéssel, kettős győzelemmel jutott a Bajnokok Ligája főtáblájára Jürgen Klopp együttese. 

CSZKA Moszvka – Young Boys

Az orosz csapat nyugodtan várhatta a svájciak elleni visszavágót, mivel az első mérkőzésen 1-0-ra győzött idegenben. Ennek ellenére az első félidőben jóval aktívabb volt a hazai alakulat, ami a játékrész utolsó percében vezetett eredményre, Scsennyikov szerezte meg a vezetést. Fordulás után többet támadott a Young Boys, viszont a CSZKA-t ez nem zavarta meg, sőt. Dzagojev a 64. percben megduplázta az előnyt. Ez pedig azt jelentette, hogy a CSZKA Moszkva kettős győzelemmel jutott a Bajnokok Ligája főtáblájára.

A CSZKA Moszkva is kettősgyőzelemmel jutott a főtáblára

Forrás: Sputnik/Vladimir Pesnya

FC Köbenhavn – Qarabag

Az odavágó némi meglepetésre a Qarabag 1-0-s győzelmét hozta, így egy nagyon kiélezett visszavágóra volt kilátás. A dánok egyértelműen uralták az első félidőt és a 45. percben le is dolgozták az első meccsen összeszedett hátrányukat Santander révén. A második félidőben többet támadtak az azeriek, majd a 63. percbe Ndlovu egalizált. Ez azt jelentette, hogy a hazaiaknak két további gólt kellett szerezniük. Az elsőt három perc alatt letudták Pavlovic góljával, a másodikat viszont nem sikerült megszerezniük. Így az FK Qarabag idegenben lőtt góllal jutott tovább és első azerbajdzsáni csapatként kvalifikálta magát a BL csoportkörébe.

Az azeri Qarabag történelmet írt a csoportkörbe jutással

Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Resul Rehimov

FCSB – Sporting CB

A lisszaboni gólnélküli döntetlen után Sportingnak igyekeznie kellett Bukarestben, nehogy kellemetlen meglepetésben legyen része. Ennek megfelelően gyorsan, már a 13. percben meglőtték az első góljukat Doumbia révén, de Maranhao erre hét percen belül válaszolt. 1-1-gyel mentek szünetre a csapatok, majd a második félidőben beindult a portugál henger. A 60. percben Acuna szerzett ismét előnyt, rá négy perce Martins is beköszönt, majd a 75.-ben Dost növelte háromgólosra az előnyt. A végén Battaglia vitte be a kegyelemdöfést, a Sporting 5-1-re ütötte ki az FCSB-t és várhatja a BL csoportkörének sorsolását.

A Sporting Bukarestben ütötte ki az FCSB-t és jutott a Bajnokok Ligája legjobb 32 csapata közé

Forrás: NurPhoto/Pedro Fiuza/NurPhoto/Pedro Fiuza

Slavia Praha – APOEL

A prágaiak 2-0-s hátrányt szedtek össze Cipruson, így nagy lendülettel kezdték a visszavágót. Gyakorlatilag végig egykapuztak, de a pontossággal folyamatosan problémák adódtak. Így hiába a sok lövés, abból csak kevés talált kaput. A vége 0-0, így az APOEL jutott tovább.