A Barcelona elnöke a sajtóban csinált hülyét magából

Messi
Leo Messi during the spanish league match between the FC Barcelona and the Real Betis in the Camp Nou Stadium in Barcelona, Spain on August 20, 2017 (Photo by Miquel Llop/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, hogy még a Barcelona elnöke, Josep María Bartomeu sem tudja pontosan, hogy hol tart Lionel Messi szerződéshosszabbítási ügye - legalábbis erre lehet következtetni a legutóbbi nyilatkozaiból.

Azon túl, hogy Bartomeu ellen már elindult Agustí Benedito korábbi elnökjelölt bizalmatlansági kampánya, az sem könnyíti meg a helyzetét, hogy a sajtóban lejáratja magát.

A katalán Sport szeptember 5-ei számában azt mondta, hogy Messi már aláírta a szerződését, míg az ugyan aznap megjelent El Mundo Deportivóban azt nyilatkozta, hogy

a szerződést egyelőre csak Messi édesapja (aki egyben az ügynöke is) írta alá.

Önmagának mondott ellent a Barca elnöke Forrás: AFP/Lluis Gene

Nem is olyan régen Robert Fernández sportigazgató fogalmazott úgy, hogy „az elnök kezében van a szerződés, már csak az aláírás hiányzik."

Messi a legutóbbi szezon végén jelentette be, hogy hosszabbít a Barcával. A nyáron azonban nagyot fordult a világ; Neymar elment, a csapatot pedig nem sikerült kellően megerősíteni,

így felröppentek olyan hírek, miszerint az argentin kényelmetlenül érzi magát és elvágyódik.

Messi tényleg elvágyódik? Forrás: NurPhoto/Miquel Llop/NurPhoto/Miquel Llop

Bár kicsi a valószínűsége, hogy Messi tényleg gondolkodik a távozáson, az tisztán látszik, hogy Sandro Rosell 2010-es hatalomátvétele óta óriási változáson ment át a Barcelona, amely néha a törvényszegéstől sem riad vissza.

Messi szerződése 2018 nyarán jár le, vagyis januártól szabadon tárgyalhat bárkivel - hacsak nem hosszabbít addig.