Társoldalunk:

A meccshiányos Ronaldo duplával tért vissza a BL-ben

2017.09.13. 22:39

A Real Madrid hazai pályán 3–0-ra nyert a Sallai Rolanddal felálló APOEL ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában. A Real csak annyit focizott, amennyi a sima győzelemhez kellett. A spanyol bajnokságban eltiltását töltő Cristiano Ronaldo két gólt lőtt.

A Realból sérülés miatt hiányzott Benzema és Asensio, ott volt viszont az a Ronaldo, akit még a Barcelona elleni Spanyol Szuperkupa-odavágó után tiltott el a szövetség öt meccsre. Zidane a tavasszal is használt 4-3-1-2-es formációban állt fel, Ronaldo és Bale mögött Isco irányított. Az APOEL-nél kezdő volt Sallai Roland. A két csapat korábban már találkozott a BL-ben, a 2011/2012-es szezonban a Real 8–2-es összesítéssel ejtette ki a ciprusiakat a negyeddöntőben.

Ronaldo góllal tért vissza

Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

A madridiak az előző két bajnoki fordulóban csak ikszeltek, de Zidane szerint nincs gond: „Nem örülünk a két döntetlennek, de el kell fogadnunk, ilyen a futball. Néha hibáznod kell ahhoz, hogy előre lépj." 

A Real nem esett neki az APOEL-nek, amely a saját térfelét megszállva két négyes fallal védekezett. Az első lehetőségek a 10. percben adódtak, előbb Marcelo beadása után fejelt fölé Bale, majd a másik oldalon Lago távoli lövését ütötte szögletre Navas.

A ciprusiak fennmaradtak a Real kapujánál, és erre azonnal rá is fizettek; Isco indult meg középen, Bale-hez passzolt, akinek a középre adását Ronaldo rúgta be közelről, 1–0. A portugálnak ez volt a 106. gólja a BL-ben.

Két perccel később ugyanezt játszotta el a Real, de Ronaldo ekkor csak az oldalhálót találta el. A 25. percben Zidane-nak cserélnie kellett; az egyik passzba belesérült Kovacic helyére Kroos állt be. A horvát 2016 novemberében volt utoljára kezdő a BL-ben, nem csoda, hogy sírva ballagott le a pályáról.

A Real az egész félidőben fölényben futballozott, de a betömörülő védelem ellen nem tudott ziccert kidolgozni.A távoli lövések pedig vagy nem találtak kaput (11/1 volt a hazaiak mérlege az első félidőben), vagy egy APOEL-játékos blokkolt.

A Real egykapuzott

Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

A 47. percben Carvajal beadása után Ronaldo a felső lécet találta el. A labda a gólvonalra pattant vissza, a portugál ment is reklamálni a bíróhoz, de a gólvonal-technológia nem jelzett, így biztos, hogy nem volt bent. Négy perccel később egy APOEL-védő kezezett (vagy nem) a 16-oson belül, a bíró tizenegyest ítélt, amit Ronaldo be is rúgott, 2–0. 

Rögtön utána Ronaldo buktatásáért jöhetett volna egy újabb büntető, de ezt már nem fújták be. A labda Isco elé pattant, aki közelről lőtt, de Waterman védett. 

A 60. percben Giorgios Donis vezetőedző lecserélte Sallait, és a helyére Fariast küldte be. 

A csere után Ramos szerzett labdát, majd ment fel a támadással, amit végül ő is fejezett be; Bale visszafejelt labdáját a kapunak háttal állva húzta be, 3–0.

Az első igazi APOEL helyzet a 75. percben alakult ki, amikor Aloneftis cselezte be magát a 16-oson belülre, de Camargóhoz passzolt, aki azonban kiszorított helyzetből mellé lőtt.

Ronaldónak meglehetett volna a mesterhármas a 85. percben, amikor Modric passzából gólt lőtt, de a bíró les miatt nem adta meg – jogosan.

A Real nem játszott igazán jól, de ez is elég volt ahhoz, hogy a két hazai bajnoki döntetlen után (vs Valencia 2–2, vs Levante 1–1) ismét nyerjen a Bernabéuban. Ez volt azonban a madridiak legkönnyebb meccse a csoportban, ahol a következő fordulókban a Dortmunddal, majd kétszer a Tottenhammel játszanak.

Eredmények

Bajnokok Ligája-csoportkör, 1. forduló, szerda:
Maribor–Szpartak Moszkva 1–1 (0–0)
Liverpool–Sevilla 2–2 (2–1)
Feyenoord–Manchester City 0–4 (0–3)
Sahtar Donyeck–Napoli 2–1 (1–0)
Leipzig–Monaco 1–1 (1–1)
Porto–Besiktas 1–3 (1–2)
Real Madrid–APOEL 3–0 (1–0)
Tottenham–Dortmund 3–1 (2–1)